Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mi a véleményetek a nyelveken...

Tamás321 kérdése:

Mi a véleményetek a nyelveken szólásról? Miért legfőképpen a Hit Gyülekezetben működik ez a dolog?

Figyelt kérdés
Mert én úgy gondolom, hogy annak ajándéknak kéne lennie. Ha pedig Isten ilyen természetfeletti ajándékot ad, akkor csakis azért lehet, hogy általa mások számára is segíthessenek. De hát ők csak az angyalok nyelvén hajlandóak beszélni, amit értelmünkkel nem érthetünk. Akkor miként segítenek ezzel másoknak? Pál szerint is a prófétálás fontosabb, mert az másnak is hasznára van, az értelmetlen nyelven szólás meg csak önmagunk épülésére van. Akkor miért fektetnek ekkora hangsúlyt a nyelveken szólásra, ami értelmetlen. Mintha nagyobb hangsúly lenne rajta, mint az értelmes nyelveken szóláson.
2010. jún. 10. 14:31
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
52%

Szia!

A Biblia csupán három olyan esetet tár elénk, amikor valaki ténylegesen nyelveken szólt: Apostolok cselekedetei 2,10 és 19. fejezetében. Ezek mindegyikében értelmes emberi nyelvekről volt szó, melyek céllal adattak: segítettek leküzdeni a hívők és hitetlenek (vagy éppen megtértek) közt a nyelvi akadályokat.


Ezen túlmenően olvahatunk róla, mint ígéretről már az Ószövetségben is, és természetesen Jézus Krisztus is említést tesz róla.


Létezik egy másik fajta nyelvekenszólás is, amit a Hit gyülekezetben is gyakorolnak, ezt "korinthusi" nyelvekeszólásként szoktuk emlegetni. A korinthusi egyház bizonyára csak átmenetileg küszködött ezzel a problémával, hiszen Pál apostol második levelében nem említi többé. Korinthus az ókorban két nemzetközi kikötőjéről volt híres, így az ottani egyházban ennek megfelelően számos nemzet előfordult, a szertartás pedig nem egyszer kaotikussá, kuszává vált. Magától értetődik, hogy néhány hívő olyan nyelveken imádkozott, tanúskodott vagy prédikált, amely a többi jelenlévő számára érthetetlen. Ezért utasította őket Pál, hogy ha a többség számára érthetetlen nyelven beszélnek, maradjanak csöndben, hacsak nincs ott valaki, aki fordítani tud (I.Kor. 14:28).


Sok kaizmatikus barátom ért egyet azzal, hogy az apostolok cselekedeteiben írt nyelveken szólás valódi nyelveken történt, de gyorsan hozzáteszik, hogy emellett létezik egy második ajándék is, és ez a mennyei imanyelv. Ez az ajándék szerintük a Szentlélek (vagy divatosabban Szentszellem) "esedezése érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal" (Rm. 8:26), az értelme pedig az, hogy az ördög ne értse az imát. Ez a tan elsősorban az I.Kor. 14:14 versén alapul: "Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem (szellemem) könyörög, de értelmem gyümölcstelen". Pál apostol azonban következetesen vallja, hogy ha nem úgy imádkozunk, hogy azt mindenki értse, inkább maradjunk csendben!


Pál apostol egyértelműen fogalmaz: ha nincs tolmács a beszélő csupán a "levegőbe beszél". A nyelveken szólás félreérthetetlen célja a nyelvi akadályok leküzdése és az evangélium terjesztése volt! Erre persze sokan válaszolják: Pál mondta azt is, hogy "angyalok nyelvén szólt". Nem! Pál ezt mondta: "Ha emberek, vagy angyalok nyelvén szólok is" (I.Kor. 13:1), a "ha...is" keretben elhangzott szöveg azt jelenti: abban a ritka és valószínűtlen esetben. Pál ugyanis így folytatja: "és ha egész hitem vanis, úgyannyira, hogy hegyeket mozdítok ki a helyükről..." Természetesen nem tudunk olyan esetről, amikor hegyeket mozdított volna el, de arról sem, hogy "ha testemet tűzre adom is", Pált ugyanis lefejezték. Látható tehát, hogy valószínűtlen eseteket sorol fel annak érzékeltetésére, hogy semmi sem helyettesítheti a szeretetet.


A nyelveken szólás modern megnyilvánulása nem a Bibliából ered, hanem a régi pogány spiritiszta szertartásokból. Pl. a delphoi Pythia papnő, a bódító zene hatására féktelen táncot lejtett, és halandzsabeszédbe kezdett, amit egy pap fordított, aki versbe is szedte azokat. Kijelentéseit apolló isten szavainak tekintették. A mai indiánok között is láthatunk hasonló rituálét. Az észak amerikai keresztény egyházak életébe a XIX. század elején szivárgott be először ez. Korábban sok afrikából elhurcolt rabszolgát kényszerítettek a kereszténység felvételére, akik sokféle afrikai törzsből származtak, ezért a "szellemtánc" volt az összekötő kapocs a legtöbb törzsi rituálé között, amelyek során a szellem által megszállt táncos mormolásba kezdett. A rabszolgák könnyen összetévesztették a nyelveken szólás keresztény ajándékát a saját törzsi gyakorlatukkal, és ennek egy korszerűbb változatát be is olvasztották az istentisztelet rendjébe. A történelmi egyházak képviselői "szent hempergőknek" titulálták őket. A pünkösdi mozgalom országos elterjedsége a fehér népesség körében Los Angelesben vette kezdetét, 1906-ban, egy missziógyűlésen. A nyelveken szólás akkor vetette meg lábát a nagyobb egyházakban, amikor pogány zenéket és imádati formákat honosítottak meg szertartásaikban. A mindent átható, egyre ismétlődő zene, az egyszerűbb ütemek kikapcsolják az értelmet, és a tudatalattira hatnak. Sérülékeny hipnotikus állapotba ejtenekm és az extatikus mormolás szelleme könnyen a hallgatóságra telepszik. Pál találóan fogalmaz: "Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?" (1Kor 14,23).


Üdv. Péter

2010. jún. 10. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 A kérdező kommentje:

Köszönöm Péter! Ahogy elkezdtem olvasni a válaszodat, már mondtam is magamban: ez biztos Péter lesz. Látod én már egyből felismerem a válaszaidból, hogy te vagy a válaszadó. Hiszen már máskor is kaptam tőled értelmes feleleteket. Meg igazából én is hallottam Reisinger János előadását a nyelveken szólásról, tehát tudtam a választ. Csak mondjuk nem tudtam volna ilyen rendezetten összeállítani, ahogy te. Csupán a kíváncsiság miatt és a reakciók miatt tettem fel a kérdésemet.


Üdv: Tamás

2010. jún. 10. 17:29
 13/23 anonim ***** válasza:
100%
Ti egyébként melyik egyháznál nyomjátok a székeket?
2010. jún. 11. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 A kérdező kommentje:
Péter és én a Keresztény Advent Közösség előadásaiban feltárt dolgokról egyeztettünk. Azt nem tudom, hogy Péter hogy van vele, hogy gyülekezeti tag-e vagy nem, de én csupán előadásokra járok egy Bibliakörre, gyülekezetbe nem járok, ill. egyszer voltam.
2010. jún. 11. 09:43
 15/23 anonim ***** válasza:
Köszönöm!
2010. jún. 11. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
43%

Ne felejtkezzetek meg a következő Igékről sem:

Mert a ki nyelveken szól, nem embernek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat.

Magadat építed, de emelett olyan dolgokért is imádkozol, amiről talán nem is tudsz. Pl. veszélyben van egy rokonod és nyelveken szólva imádkozol, hogy az Úr angyala járjon tábort körülötte, így mondjuk szerencsésen kikeveredik egy tömegbalesetből...

Szent módon, tökéletesen tudsz imádkozni a Szent Lélek által! Ezt mindenképpen meghallgatja az Úr!


6

Ha már most, atyámfiai, hozzátok megyek, és nyelveken szólok, mit használok néktek, ha vagy kijelentésben, vagy ismeretben, vagy prófétálásban, vagy tanításban nem szólok hozzátok?

Ez arról szól, hogy abból nem épül az értelmem, hitem, ha hallok valakit nyelveken szólni, de ha a bibliából olvas, vagy a saját bizonyságait elmeséli, akkor igen.


Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?

Ezért inkább értelemmel imádkoznak a Hit Gyülibe a mikrofonba. Nem is értem az egyik hozzászóló miért állít mást. Mintha prédikáció helyett azzal menne el 4 óra. Szerinted ott ülnének az emberek? A Vidám Vasárnapot néznék?

Azért ott működik a legjobban, mert folyamatosan építik a hitünket és aki hisz, azokat ilyen jelek követik:

Márk Evangéliuma:16:17 Azok pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben démonokat űznek; új nyelveken szólnak.

2010. jún. 11. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
30%
Péter szépen tud félremagyarázni. Mert aki nem szól nyelveken, az honnét tudja, hogy melyik nyelveken szólás milyen, ja meg azt, hogy több fajta van. A bibliának kell hinni, nem egy hamis prófétának!
2010. jún. 11. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 A kérdező kommentje:
Én úgy értettem, hogy a nyelveken szólás azon kategóriája kap nagyobb szerepet, amelyik értelemmel nem felfogható, és nem az, amelyik egy másik nép nyelvén szólalva meg prédikál annak az idegennyelvűnek. Az rendben, hogy a gyülekezetben magyarok vannak és ezért nincs rá szükség, de arra még csak példa sincs, hogy a nyelveken szólás utóbbi kategóriája valaha is megnyilvánult volna a Hit Gyülekezet körében vagy által. Márpedig, ha nyelveken szólásról van szó, az utóbbi lenne a lényegesebb. Az jobban meggyőző lenne, mint érthetetlen nyelven beszédet hallani. A gondolat mindig gyorsabban jár, mint ahogy azt az értelem szavakba tudná önteni. Ezért elhiszem, hogy gyümölcstelen lehet az értelem, ha az ember Istennel társalog. Viszont ez az isteni vagy angyali nyelv kiküszöböli az emberi értelem lassú és korlátozott járását. Mégis a föld összes emberi nyelvén keresztül is meg tud nyilatkozni. Na ennek a bizonyítását hiányolom én.
2010. jún. 11. 16:30
 19/23 anonim ***** válasza:
100%
A nyelveken szólás ajándék, nem több és nem kevesebb. Legyünk hálásak érte, ha van, ne törjük össze magunkat ha nincs, ne ez alapján ítéljük meg a hívőket. Viszont szerintem a hit lényege az hogy milyen gyümölcsöt terem az életedben. A szent szellem gyümölcsei pedig:igazság, békesség és szent szellemben való öröm. Ha ez megvan,minden megvan, ha nincs meg, mindegy milyen nyelveken szólsz. A kérdés szerintem egy álprobléma. Ja, és Isten nem irtotta ki a fél családodat. Isten nem szokott ölni, ő életet teremtett. A világ jelenleg olyan, hogy emberek halnak meg, kár ezt Istenre tukmálni.
2010. jún. 12. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 A kérdező kommentje:
Bocsi, de szerintem a kérdésemet nem lehet álproblémaként kezelni. Elemezzük a kérdésem indítékát, hogy érthető legyen. Vannak olyan emberek, akik megkísértik Istent olyan módon, hogy igazolja magát valamilyen csodával, megkísértheti az ember a hívőket is, hogy igazolják magukat ezzel és ezzel a csodával, hogy tényleg Istentől származik-e a hitük. Ha úgy nézzük, az én kérdésem nem lehet ilyem kísértés, mivel a hit gyülekezet tagjai maguk hivalkodnak azzal, hogy a nyelveken szólásuk bizonyíték. Hiszen mindig felidézik nekem, hogy akik hisznek, azokat ilyen jelek követik: nyelveken szólnak, ördögöket űznek, stb. Ha pedig ők igazolni akarják a maguk hitelességét, miért ne kérhetnék olyan bizonyítékot a bibliából, ami félreérthetetlen bizonyíték lenne. Tehát ha azt mondják, ők nyelveken szólnak, bizonyítsák be, hogy olyan nyelveken is szólnak, amit egy másik ország népe megért, de maga a nyelveken szóló értelme gyümölcstelen ebben a tekintetben. Ha igazolni akarják magukat, igazolják megdönthetetlenebbül, ahogy szintén bibliailag alátámasztható. Azzal a nyelveken szólással igazolják magukat, amit Pál is fontosabb formának mond. Ne a számunkra érthetlen nyelveken szólással. Mert amit nem értünk, azzal könnyű igazolni. Ezt bárki megteheti.
2010. jún. 12. 14:12
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!