Igaz, hogy manapság megvetik, lenézik a keresztényeket? Főleg bizonyos körökben?
Találkoztam egy ékszerkészitő lánnyal, szinte feltunoen nyitott és kedves volt. Látszott, hogy tele van pénzzel.
Volt róla szó, hogy találkozunk, meg, hogy beavat a helyi muvész körökbe.
Pár héttel rá mondtam neki, hogy nem találok latin keresztet medálhoz. És nincs-e kedve ezüstből késziteni, meg esetleg találkozhatnánk is akkor, ha van kedve.
Egyszeruen szo nelkul letiltott, megkertem egy ismerost is, h irjon neki azt is letiltotta.
Mi lehetett a baj? A lany zsido volt és nem tetszett neki, hogy keresztény vagyok? Nekem nem lett volna azzal bajom, hogy ő zsidó. Neki miért van az én vallásommal baja? Miért pont az közösit ki a vallásom miatt aki szerint az ő vallását és népét mindenkinek barátsággal és türelemmel kell fogadnia?
Nem igaz, ugyanis szimplán nem érdekli őket.
A megvetés és a lenézés egyfajta aktív közreműködést feltételez, de ebben a közönyös társadalomban ilyesmiről szó sincs a keresztények kapcsán.
Szóval túlreagálod.
Én még nem tapasztaltam ilyet. Vannak barátaim, akiknek más a vallása, mint nekem, vagy nem is vallásosak.
De mivel egyikünk sem fanatikus, így ez nem befolyásolja a barátságunkat.
Ha ez a lány ilyen, akkor nem vesztettél vele semmit sem.
Mivel nem tudom, mi van a háttérben, csak találgatok.
Bizonyos zsidó gondolkodás szerint a kereszt bálvány. Anélkül, hogy bántani akartad volna, arra kérted, készítsen neked egy bálványt. Emiatt lehet, hogy nem ő, de esetleg a szülei vagy mások, akikre hallgat azt javasolták, hogy szakítsa meg veled a kapcsolatot.
Lehet, úgy gondolja, ha megtenné, amit kérsz, megszegné az első parancsolatot - faragott bálványt készítene.
Más okot nem látok arra vonatkozóan, hogy egy józan zsidó lány miért fordul el ilyen drasztikusan valakitől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!