Kitől tudjuk, hogy miként történt a Teremtés?
De akkor Isten, miért hülyeségeket nyilatkoztatott ki az embereknek? Mert ugye amit Isten a teremtésről mondott az embereknek az nem úgy van, mert most már tudjuk, hogy a Föld gömbölyű, a Föld kering a nap körül, a Nap nem egy egyedi valami hanem egy síma csillag. Nem túl valószínű, hogy Ádám és Éva volt egyedüli ember. Káin valamint Ádám és Éva többi gyerekei kivel csináltak gyereket? Az anyjukkal vagy a testvéreikkel? Ezekből szerintem minden logikusan gondolkodó embernek kiderülhet, hogy az egészet emberek találták ki akkori információik és szegényes képzeletük alapján.
Tegyük fel, hogy isten ezt nyilatkoztatja ki az embereknek a teremtésről: Megteremtettem a világmindenséget. Teremtettem bele csillagokat, azok köré bolygókat. Kiválasztottam egy csillagot, ez lett a Nap. Teremtettem a földet a Nap körül keringve, hogy legyenek évszakok. A Föld forgjon, hogy legyenek nappalok és éjszakák. Elhintettem az élet magvait a Földön. Kialakultak az élőlények. Kiválasztottam az egyik fejletteb állatot és felemeltem. Értelmet és lelket adtam neki, hogy meghódítsa a Földet és mindent mit teremtettem.
De az emberek ezt nem tudták elhinni, mivel egy egyszerű embernek túl hihetetlen nett volna ez, de mivel Isten mondta ezeket hinnie kellett volna benne. Idővel, ahogy a tudomány bizonyított volna ezeket, hogy a Föld nam lapos meg a többi. Minden ilyen felfedezés egy szög lett volna a hitetlenség koporsójában.
Félreértés ne essék, én nem Isten létét kérdőjelezem meg, csak a vallásokat amik Isten nevével történő irányításra jöttek létre.
Minden vallásnak, spirituális dolognak, tudománynak és mellékágainak az alapja az emberi megfigyelés.
Ebből alakultak ki a mai világvallások, amik maguk csak átiratai a régi vallásoknak, tanoknak.
Ma még mindig messze állunk az igazi válaszoktól, de a hitet nem szabad elvenni senkitől, amennyiben azt jóként, támaszként használja, és nem zargat vele másokat.
De gondolj csak bele, még a legközelebbi bolygón sem járt ember, és elvileg az Univerzum határtalan, amennyiben ez igaz, akkor ahhoz viszonyítva jelentéktelenek vagyunk, szinte nem is létezünk.
De ha kicsit is létezünk, akkor mondja meg nekem valaki, hogy mióta, és ha már tudja mióta, mondja meg azt is mikor kezdődött az idő maga, amihez viszonyítjuk mikor kell felkelni, mert ugye egyszer annak is el kellett kezdődnie, de mikor és hogyan.
Egyáltalán mi váltotta ki ezt az egészet, mi lehetett olyan hatalmas ami ezt létrehozta.
Ne értsetek félre, nem vallás téma, mert ha valamilyen felsőbb erő volt, hát akkor azt is létre kellett hoznia valaminek. Csak kicsit foglalkozzatok ezekkel a kérdésekkel, és rájöttök miért is alakultak ki a vallások stb.
Az ember mindig is igényelte, hogy a hiányos pontokat kitöltse, de az emberiség valószínűleg hamarabb elpusztítja önmagát és lakhelyét, mielőtt rájönne a megoldásra, már ha van valamilyen szuperkomplikált magyarázata a mindenségnek és kialakulása okának/oktalanságának, már ha be lehet egyáltalán kategorizálni egyáltalán...
Sokkal egyszerűbb nem is gondolni ezekre, mert bekattansz.
Inkább olvasd el a Galaxis útikalauz stopposoknak c. könyvet, én feküdtem a röhögéstől és a döbbenettől, annyira jó magyarázatokat adott :)
De most komolyan, olvasd el a Galaxis útikalauz stopposoknak c. könyvet, hasznos meglátások, kifacsart társadalomszemlélet, összetett gondolatok vannak benne sok mindenről, más szemszögből mint megszoktuk, és irgalmatlanul jó poénok :)
Szerintem tetszene neked, ha te is így gondolod
Isten teremtette Ádit és Évit, akik voltak a legelőször, azokat kiűzette Isten a paradicsomból, feltételezhetően szaporodtak, elmondták a sztorit az utódaiknak, azok tovább adták és így.../a Biblia szerint/
szájról szájra terjedt, mint a herpesz :D
de a Biblia amúgy tele van lehetetlen dolgokkal, szal nem érdemes rajta filózni. (tiszta bulvár lap >.< )
Az életemre törsz, amikor a filmet említed!
Abban az egyetlen jó, és a könyvhöz hű jelenet, a bálna materizálódása a Margathea(asszem így kel leírni) légkörében. Na az jó :)
A többi szemét.
Éppen ezért mondtam, olvasd a könyvet.
You'll like it, trust me.
Marvin pl. személyes kedvencem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!