Isten megbocsátja az egyéjszakás kalandokat?
24 éves lány vagyok. Több évig együtt voltam egy fiúval de szakított velem. Szakítás után kissé elhagytam magam és 4 egyéjszakás kalandom is volt. Katolikus vagyok, a családom is az én járok templomba.
A kérdés teljesen komoly és sajnos igaz...
Milyen sajnálatos, hogy Jézus halálát erre használják fel.
(Héberek 10:26, 27) 26 Mert ha készakarva gyakorolunk bűnt, miután megkaptuk az igazság pontos ismeretét, akkor nincs többé áldozat a bűnökért, 27 hanem valami félelmetes ítéletvárás. . .
Vagy is aki tudja, hogy mit nem szabad és még is megteszi azt, akkor arra Jézus halála nem érvényes.
Jól lehet vannak enyhítő körülmények, amiket figyelembe lehet venni egy bűnnél.De ezzel érvelni... akkor érvénytelen lenne az, hogy kevesen vannak a választottak, akkor azt kellett volna írni, hogy tömeges megtérések várhatók.
köszönöm a válaszokat, néhány elég elgondolkodtató.
Nem buliban ittasan történtek, mind a négynél józan voltam.
az első fiúval négyszer is megtörtént miközben neki barátnője volt. őt már ismertem korábbról, sokat segített szakítás után lelkileg és közel kerültünk. a másik három internetes imseretség volt és életemben egyszer találkoztam velük
#24
Nem hazudok, s olyat sem ismerek el, hogy nemes hazugság, Isten szótárába ez nem fér bele.
Nem nézegetek férfiakat. Ha egy kellemes külsejű férfi, még is a szemem látókörébe kerül, szövetséget kötöttem a szemeimmel, nem időzök ilyesmivel, mert őszinte szeretetet érzek a férjem iránt, nem érdekel az hogy kinek milyen a külseje, embereket látok, akiknek segíteni szeretnék.
Nos a válaszotokban látszik, mennyire ellentmondtok annak amit írtam. És Én vagyok az érthetetlen?
Egyáltalán nem vagyok tökéletes, nem is állítottam ilyet, sőt. Annyit mondtam, hogy nem hazudok, nincs okom hazudni.
S nem érdekelnek a Férfiak, nem gondolkodom azon, hogy nézegetni kellene férfiakat.
Erre Ti azt állítjátok, hogy kineveztem magam tökéletesnek. Mélyen messze állok a tökéltességtől, s méltatlan vagyok arra is, hogy e lapon említsenek Jézussal
Ettől függetlenül, nem lehet hogy nem hazudok?
Ugyan kinek hazudok és mit?
Senkit nem csapok be, nem vagyok olyan körülmények között, hogy hazudnom kellene, és ha még is ilyen történne sem hazudnék, inkább vállalom a következményeket.
És hogy nem hazudok, Ettől függetlenül egyáltalán nem vagyok tökéletes.
Hogy gyermek koromban történt-e hazugság, vagy finomítva füllentés, nem tudom. Nem is kaptam keresztény nevelést.
Egy átlagos családban nevelkedtem, és nem nézegetek vissza a múltra.
Ti vagytok akik hazudtok, mert olyat mondtok Rólam, amit Én nem mondtam, és nem is állítottam, csak mert bizonyos hibákat nem követek el.
Tökéletlenségben fogantam, és tökéletlenségben élek, de az nem jelenti azt, hogy minden fajta bűnt követek el.
Biztos hogy követek el hibákat, más területen, annyit mondtam, hogy nem hazudok, és nem nézegetem a férfiakat.
A Biblia nem szelektálja a bűnt. Amikor te szeretetlen vagy, irigy, gőgös, rosszat gondoló, képmutató, bántó, stb, akkor pontosan ugyanolyan bűnös vagy, mint a kérdező, aki lefeküdt ezekkel a fiúkkal. Ugyanúgy. Nem kevésbé, hanem ugyanúgy.
Tehát olvasd el mindegyik hozzászólásod és mindegyiket vedd magadra. És térj meg, hogy legyen végre üdvösséged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!