A Teremtő meggyógyít?
A Théta Healing technika által. Nekem használt. A Teremtő/Univerzum/Forrásenergia energiáival dolgoznak.
A tudatalattit meg lehet változtatni és ezzel együtt megváltozik a valóságom szinte rögtön. Eltűnt minden azelőtti probléma. A negatív érzelmi minta lecserélhető a pozitív megfelelőjére, elengedhetők régi berögződések.
Nem akarok senkit rábeszélni, nem is hirdetem ezt.
Csak annyi hogy tudjátok, Isten segít.
Egyébként miért ne lehetnének emberek úgymond Jézus katonái? akik végezhetnek gyógyítást. energetikai gyógyítást. A kineziológia is ilyen. Kineziológushoz is jártam,de az csak oldja a tudatalatti blokkokat nem cseréli le mint a Théta. Ő Jézus katonájának mondta magát.
Feljön majd az hogy miért kérnek pénz a gyógyításért? A pénz fontos az embereknek.
Valamiből a gyógyítónak is élnie kell és ebben a világban ezzel az eszközzel lehet. Ha mondjuk zsebkendőből meg lehetne élni akkor zsebkendőt kérne.
Nekem ezek a gyógyítók sose erőszakolták rám hogy jól van akkor még járjál hozzám 2 évig terápiára, mint a pszihológusok. Sose mondták hogy menjek vissza, az csak rajtam áll. amúgy is egy kezelés már használ.
A Thétát bárki megtanulhatja, egy fókuszált ima.





miért szélhámosság ha észrevehetően használ. Mindenben megmutatkozik emberi ''kapcsolatokban, elmúlt a szociális fóbiám, a nyomasztó emlékek. Eltűnt a megfelelési kényszer, alkoholizmus.
Nem is sok pénz 1 ilyen konzultáció. Sőt én 2 órát voltam és csak 1 órás összeget kért el''
János 14,14
Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.
Tehát: Jézus Krisztus nevében kell kérni, ők így gyógyítanak?
Lehet, hogy te jobban lettél, eltűnt a szenvedélyed, jobban lettél,de erre a sátán is képes, de ő csak ideiglenesen adja a gyógyulást.
Tehát nagyon meg kell nézni, kitől van a gyógyulást.










Szóval...Az okkultizmus ugyanaz, mint amit divatos szóval ezotériának neveznek. A fekete mágia is okkult, de a fehér mágia és a vörös mágia is az. Az okkultizmus lényege a titokzatosság, amire a neve is utal, ugyanis rejtettséget jelent. Az ezoterikus tudományok a belső kör - a beavatottak - számára elérhető ismeretek. Ezért állítom, hogy a kettő között kizárólag terminológiai különbség van. Sok ember soha nem érdeklődne okkult tudományok iránt, de az ezoterikus ismeretek nem hangzanak ugyanolyan pejoratívnak, ezért az már jöhet. A Cápára emlékeztet a dolog:
"Ha azt kiabálod, BARRAKUDA!", mind azt kérdik: Mi? Micsoda?. Ha azt kiáltod, hogy CÁPA!, kitör a pánik."
A cápa is tengeri ragadozó, a barrakuda is az. Mindkettő veszélyt jelenthet a tengerben fürdőzőkre, bár kétség kívül a cápa a veszélyesebb, így közöttük jóval nagyobb különbség van, mint az okkultizmus és az ezotéria között. A két dolog valójában ugyanaz, csak míg az egyik ásónak hívja az ásót, addig a másik mezőgazdasági eszköznek. Amúgy az okkultizmus gyűjtőfogalom, amibe minden beletartozik, ami szellemi erőkkel operál, és nem tartozik a vallás témakörbe, sőt, a kettő között sok esetben elmosódik a határvonal a gyakorlatban.
Hogy mi a probléma ezzel, ha megoldást adhat egyes szituációkban? Ugyanaz, mint azzal a cukorkával, amit aberrált felnőttek osztogatnak naiv gyerekeknek, akiknek a szülei nincsenek a közelben. A cukorka valódi. Semmi nem különbözteti meg attól a cukorkától, amit a szülők adnak a gyereknek. De míg a szülők szeretetből adják az édességet, addig a cukros bácsik azért, mert szeretnének valamit a gyerektől.
Amit a bűnről, bűntudatról és bűnhődésről írsz, demagógia. A dolog meg nem értéséből származik, de bizonyos hallgatóság előtt jól hangozhat. A szellemvilág kétpólusú. Van Isten országa, és van a Sátán birodalma, amely fellázadt Isten ellen. Ez a két oldal soha nem fog egymással kibékülni, és már az ítélet is megszületett, a Sátán elvesztette a meccset. Ám a Földünk sátáni befolyás alatt áll, aminek részleteibe nem mennék most bele, mert messzire vezetne. A bűn a Sátánhoz láncolja az emberiséget. Azért nem lett végrehajtva még a Sátánon az ítélet, mert akkor az egész emberiségnek osztoznia kellene a Sátán sorsában. Ennek jogi okai vannak. A bűn elválaszt Istentől, de kiszolgáltat a Sátánnak. Sátán a betegség szerzője és működtetője, nem Isten. Éppen ezért Isten senkire nem küld betegséget. Mivel azonban Sátán a betegség szerzője, adott esetben le is tudja venni az emberről azt, amivel korábban megverte, ha ez megéri a számára. Egyet azonban tudnod kell: soha nem ad semmit, csak elvesz. Ha megéri neki, hogy megszabadítson egy problémától, az azt jelenti, hogy még nagyobb problémát tesz az ember a hátára, csak adott esetben ez még nem érzékelhető, de nagyon is valós.
Képzelj el egy hajótöröttet, aki kint hánykolódik az atlanti óceánban, elfogyott az élelme, nincs vize, és éppen a fagyhalál kerülgeti. Ám egy közeledő hajó időben észreveszi, fel is veszik. A hajón forró teát kap, megetetik, orvosi ellátást is kap, mindenki boldog. Mi a hiba a képen? Az, hogy a hajó neve az, hogy Titanic. Hát kb. ennyi a probléma a csodás természetfeletti, de nem Istentől kapott gyógyulásokkal. Isten kijelentette Magát, és azt is, hogy melyik út vezet Hozzá. Isten is gyógyít. De Isten úgy gyógyít, hogy nincsenek mellékhatások, nincs apró betűs rész, nincs titkos záradék.





Kérdező,tulajdonképpen mi a kérdésed? merthogy már a fő kérdéssel megválaszoltad magadnak.
Tapasztaltad,hogy neked működik a théta healing.És hiszed,hogy a teremtő által.Igen,a teremtő így is tud gyógyítani.Itt nagyrészt keresztények válaszolnak,de mindegy is,hogy azok-e vagy nem,szinte teljesen fölösleges beszélned ezekről a dolgokról,ezt értsd meg,és te is jobban jársz.
Ne akarj segíteni! Add fel! Ne reklámozz semmit! Majd megérted...
Segítsd fel az elesett nénit a járdáról,adj egy kis pénzt,ételt annak,aki tényleg rászorul,add a békédet,szeretetedet másoknak...
Higgy abban,ami neked működik,és csendben csináld a dolgod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!