Gyónás menete? (nem tudom teljesen a szöveget)

A gyónás módja

A gyónásnak teljesnek kell lennie, vagyis név és szám szerint meg kell gyónnod az utolsó gyónás óta elkövetett minden halálos bűnödet, és őszintének kell lennie, hiszen Istent nem lehet becsapni, félrevezetni. Az egyes bűnöket érthetően kell megnevezned.

Ha a gyóntató atya kérdéseket tesz föl, őszintén felelned kell. A gyónásban félre kell tenned minden álszégyent. Nem embernek vallod meg a bűnt, hanem Istennek!

A gyóntatószékben, illetve a gyóntatóhelyiségben térdelj le, vess keresztet és mondd: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmondod, hogy körülbelül mennyi ideje gyóntál utoljára, majd felsorolod a bűneidet.

Utána meghallgatod a gyóntató tanácsait, majd elmondod a bánatimát:

Teljes szívemből bánom minden bűnömet,

mert azokkal Istent megbántottam.

Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem,

a bűnt, és a bűnre vezető alkalmakat kerülöm.

Feloldozáskor vess keresztet és válaszold: Ámen.

Végül a pap így szól: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk!

Válasz rá: Mert örökké szeret minket.

Olvasd el:

[link]

[link]

Ez pedig egy lelkitükör, tanulmányozd át:

[link]

Figyusz, én azt nem értem, hogy miért kell papagály-imával jönni! Bocsi, de máshogy nem tudom megfogalmazni: elmondasz egy előre betanult szöveget. Ez nem papagály-szöveg? Miért nem lehet a saját szavaiddal?

Úgy értem, először hálát adsz Istennek Jézus áldozatáért, dicséred Őt bőségesen, utána pedig elmondod Neki a bűneidet (de mindent a saját szavaiddal).

Honnan veszed, hogy ha csak a saját szavaidra hagyatkozol, akkor nem hallgatna meg Isten? És honnan veszi ezt a Katolikus Egyház? Hiszen Jézus nevében bátran szólíthatjuk az Atyát, és Ő meghallgat minket. Mert Jézus áldozata volt, ami megnyitotta az utat az Atyához. Ez a Biblia üzenete. De az sehol nincs a Bibliában, hogy Isten CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ezzel a papagályszöveggel hallgatna meg!

A töredelmes szív a legkedvesebb Isten előtt. Jézus sohasem utasította el az ilyet.

„A gyónást nem Jézus rendelte.” A bűnbocsánat szentségét igenis Jézus rendelte, egészen világosan (Ján. 20, 23), Ebből pedig világosan folyik az Anyaszentegyháznak az a joga, hogy pontos bűnbevallást is követeljen, mert másképp lehetetlen lenne Jézus rendelése szerint okosan és igazságosan eldönteni, vajon ebben vagy abban az esetben a pap mint az Egyház képviselője "megbocsássa"-e a bűnöket, vagy "megtartsa". Ha nincs gyónás, akkor honnan tudja a pap, mit kell megbocsátania s mit megtartania? Osztogassa a bűnbocsánatot ész nélkül? Adjon bocsánatot a javulni nem akaró méltatlannak s tartsa fenn a bűneit éppen a bánkódónak? S honnan szerezzen a pap másképpen biztosítékot arra nézve, hogy a bűnös komolyan meg is akar térni, bűnét igazán megbánta-e s meg akar javulni?

„A gyónást a IV. lateráni zsinat hozta be 1215-ben.” A lateráni zsinat csak azt a törvényt állította fel, hogy minden katolikusnak legalább évenkint egyszer kell gyónnia s áldoznia. De a gyónást magát (és az áldozást) nem a zsinat hozta be, mert az megvolt a kereszténység legelejétől kezdve. A 2. és 3. század eretnekségei, pl. a montanizmus és novatianizmus, éppen azzal vádolták az Egyházat, hogy nagyon is könnyen megbocsátja a bűnöket. Aranyszájú Szent János beszél egy feltűnő esetről, amikor egy gyóntató pap a gyónás körül visszaélést követett el; ez pedig a 4. században történt. A gyakori gyónást már Szent Benedek († 547) szerzetesei gyakorolták. Valótlan beszéd tehát, hogy a gyónást csak a 13. században hozták volna be.

„Én csak az Istennek gyónok.” Te akarod meghatározni, bűnös ember, mi elég a bűnbocsánatra? Nem az Isten határozza-e azt meg, az, akit te megbántottál? Mióta szokás az, hogy a vétkes szabja meg, hogyan tesz eleget vétkéért? Aki vétkes és bocsánatot óhajt, ne maga akarja megszabni a kegyelem feltételeit, hanem azt keresse, milyen feltételekhez kötötte a megbántott Isten a bűnbocsánatot!

Ha Krisztus Urunk a papságra bízta a bűnbocsánat osztását, vagy pedig a bűnök megtartását a mennyben is (Ján. 20, 23), akkor bizony nem elég, ha csak "az Istennek" akarsz gyónni! Gyónhatsz, de Isten feloldozást nem ad, mert azt az Egyházra bízta.

„A pap is bűnös ember, hogyan lehet ő a lelkiismeretek bírája?” A pap mint bűnös ember maga is köteles gyónni. Mint lelkiatya azonban nem a saját ártatlansága vagy életszentsége alapján ítélkezik, hanem mint Krisztus felkentje s megbízottja.

„A gyónás erkölcstelen, mert benne szemérmetlen dolgokról is van szó.” Hát ha valaki hasonló ügyekkel az orvos vagy a bíró elé kerül, nem köteles-e ott is őszintén bevallani bizonyos, nem éppen napvilágra vágyó dolgokat? S nem éppen a VI. és IX. parancs körüli bűnök azok, amelyekben az emberek leginkább esnek az önámítás és szépítgetés veszedelmébe, hacsak őszintén s becsületesen meg nem vallják a gyónásban erre vonatkozó ballépéseiket is? Elvégre visszaélni a legszentebb és legkomolyabb dolgokkal is lehet, de vajon ezért meg kell-e szüntetni a szükséges és mindenképp hasznos intézményeket, főleg ha azok nyilvánvalóan Jézus rendelésén alapulnak?

Ne a gyónástól féltsék az erkölcs nemes buzgalmú őrei a hívek lelki tisztaságát! Valóban ne! Van más tényező elég, amitől jobban félthetnék azt! Ők azonban csak ott látnak veszélyt, ahol éppen a leghatározottabb lélektisztogatás s legkomolyabb erkölcsvédelem folyik, a legsikeresebb harc a bűn és erkölcstelenség ellen. Mi ez? Magyarán: egyszerű képmutatás!

„A papok azért sürgetik a gyónást, hogy ezáltal megtudják a családok titkait s uralkodjanak a lelkeken.” Gyermekes elképzelés! A gyóntatók nagyon kevés "családi titkot" tudnak meg a gyónásból, mert pl. a gyónásban neveket említeni nem is szabad s a legtöbb gyónásban nyoma sincs semmiféle családi "titok" felderítésének. Akkor már sokkal inkább az orvosi gyakorlatot kellene eltörölni ezen a címen!

Azonkívül a papnak úgysem szabad semmit sem bármily értelemben is felhasználni, amit a gyónásból megtud; ez a "titok"-vadászat tehát a gyakorlatban semmit sem használna neki. "Uralkodni" ezen az úton meg ugyancsak nem volna módja neki! Egyébként "uralkodni" a lelkeken: mit jelent ez? A pap igenis vezetni akarja a lelket, mert ez a Krisztustól rendelt kötelessége, de mire? Vezetni az igazság és kötelesség útján, visszatartani a rossztól, buzdítani s lelkesíteni az erényre, tisztaságra, szeretetre, lelkiismeretességre. Olyan nagy baj ez? Olyan veszedelmes "uralkodás" ez?

„A gyónás könnyelmű továbbvétkezésre csábit. "Úgyis meggyónom", mondják sokan s utána éppúgy vétkeznek, mint azelőtt.” Aki így tesz és érez, az érvénytelenül is gyónik. A bűnbocsánatnak ugyanis nem a gyónás egyedül a lényeges feltétele, hanem még inkább a mély és őszinte bánat, valamint a komoly és elhatározott erősfogadás. Ha egyesek komoly erősfogadás nélkül gyónnak, azok magukat csalják meg, de ezek szerint nem is lehet a gyónás intézményének értékét megítélni. Valóságban éppen az őszinte gyónás és bánat szokott a bűn elkerülésének s életünk megjobbításának bámulatos erejű eszköze lenni. Az emberek az igazi gyónás által nem könnyelműbbek, hanem ellenkezőleg, komolyabbak, jobbak, erkölcsösebbek, hősiesebbek lesznek.

„Az Egyház régen pénzért osztogatta a bűnbocsánatot.” Ez a mese is a legrosszabb fajta hitvitázó irodalom és vallásgyűlölet kitalálása. Soha az Egyház bűnbocsánatot pénzért se nem ígért, se nem adott. A búcsúk elnyerését néha bizonyos jócélú adakozáshoz kötötte mint feltételhez s ezt, megengedjük, Luther korában egyes túlbuzgó szerzetesek oly ügyetlenül és ferdítve hirdették, mintha maga a jótékonycélú adomány lenne a búcsú megszerzésének ára. Ezt azonban az Egyház sohasem tanította s a búcsúval való visszaélések ellen maga is azonnal közbelépett. A búcsú egyébként maga sem "bűnbocsátás", hanem csak bizonyos ideiglenes büntetések elengedése az Egyház oldozó és kötő hatalma alapján.