Van isten? Ti hogy vagytok ezzel és az isten nevében gyilkosságot?
Eddig hittem istenben de tudtam hogy sok ember, pap isten nevében őlte a pogányokat mert nem azt a hitet vallotta mint a katolikus egyház.
Helsinkiben voltam egy múzeumban és ott egy szobor azt jelképezte hogy a pap gyilkolta a pogányt. Probáltam beszélni pappal de január óta nem tudtam mert nem tudtam ott lenni a templomban. Ti hogy vagytok ezzel?
Ha én a te nevedben kinyírok valakit, akkor te ettől rossz vagy és gonosz? Vagy az hibázott, aki elkövette a tettet?
Másfelöl papok nem nagyon öltek senkit sem. Persze volt néhány a történelem során, aki kimondott halálos ítéletet, de az arány sok millióból néhány fő. Ráaásul ezeket a halálos ítéleteket sem pogányok, hanem keresztények felett mondták ki.
Szia.
Próbáld meg elvonatkoztatni Istent a vallási vezetőktől, az emberektől.
NEM ISTEN TEHET ARRÓL, HA ROSSZRA HASZNÁLJÁK A TANÍTÁSÁT!
Ugyan ez érvényes a Bibliára is.
"Ne öntsük ki a monsdóvizzel a gyereket is"!
Soha, senkire nem lenne szabad rá erőltetni a vallást, de semmi mást sem.
Nem véletlenül adott Isten mindenkinek szabadakaratot. Ezt tiszteletben kéne tartani.
Nem tehet ilyet.
Igen van Isten, de senkit nem hatalmazott fel arra, hogy valakit egy nézetbeli különbség miatt halálra ítéljen.
Képzeld el, ha Jézus, vagy az első követői megöltek volna mindenkit, aki szembe szegül velük.
Soha nem mondta, és nem is kötelez senkit Isten, hogy elfogadja bárki a feltételeit,
A szabad akaratodat ha valaki, Ő tiszteletben tartja.
Ezért, másoknak is felesleges erőszakkal ráerőltetni, az élete kockáztatása mellett, ha nem akarja elfogadni.
Ezzel majd Istennel fog valaki elszámolni, nem egy embertársának.
Sajnos a hitehagyott egyházak hatalomra jutása a világban váltotta ki ezt, ezekből az emberekből.
Az evangélium hirdetése azért van, hogy az arra méltókat megtalálja, és helyes úton terelje az akit erre Isten felkért.
Voltál egy múzeumban, ahol valakinek a művét láttad. És akkor ez máris azt jelenti, hogy ez a mű mutatja meg helyesen a kereszténységet?
Lehet, hogy ugyanilyen ocsmány gondolkodásúvolt, mint ez a jehovista, aki minden keresztény egyházat hitehagyottnak mond, csak mert nem tagjai az ördögi őrtorony szervezetnek.
Szia
Van Isten! Ha nem ismered fel Istent a teremtésművéből, akkor fogadd el kérlek, amit nekünk íratott le:
"Ne hirtelenkedj száddal, és szíved ne siessen szólni az igaz Isten előtt. Mert az igaz Isten az egekben van, te pedig a földön...." Prédikátor 5:2
Ézsaiás 14:27
" Mert a seregek Jehovája hozott határozatot, és kicsoda törölheti azt el? Az ő keze van kinyújtva, és kicsoda fordíthatja azt vissza?
Dániel 4:35
" A föld valamennyi lakóját semminek tekinti; a saját akarata szerint cselekszik az egek seregével és a föld lakóival. Nincs, aki lefoghatná a kezét, vagy azt mondhatná neki: »Mit cselekszel?«
„Atyánk az egekben, szenteltessék meg a neved” (Máté 6:9).
Inkább hiszek Isten Szavának, mint emberi elképzeléseknek.
A török időkben, amikor pogányok támadták Magyarországot, bizony a papok is volt úgy, hogy harcoltak és embert öltek.
A katonaság, a rendőrség szükséges rossz. A keresztényeknek azon kell dolgozniuk, hogy minél kevesebb szükség legyen ilyenekre. Jézus biztat az ellenség szeretetére, ahogy például a szegényeknek való adakozásra is, de nem kívánja az erőn felüli adakozást, ahogy az erőn felüli erőszakmentességet sem. Minél inkább egységben vagyunk Krisztussal, annál inkább képesek vagyunk áldozatot hozni, lemondani az anyagi javainkról, s adott esetben a jogos önvédelemről is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!