Milyen előnyöm származik abból ha megtagadom Jézust imádni és Jehovához fordulok teljes szívemből és lelkemből?
Ézsaiás azt írja, hogy "ne félj, mert megváltottalak".
Ha ez a jehova nőnemű szóra utal, akkor kettő darab megváltó van?
Kedves Kérdező.
Jézus közben járó emberek és Isten között, nem Isten.
az Atyához ahogy maga Jézus is mondta, általa békülhetünk meg, általa imádkozhatunk Istennhez
Nem Jézushoz imádkozunk, Ezt maga Jézus is az imájában, amit tanított az embereknek, elmondta:
"Így imádkozzatok: Mi Atyánk"
És itt Jézus kifejezte, hogy az Ő Atyja és Istene is, ellenben azt mondta volna, hogy a "Ti Atyátok"
S az írások szerint Isten elé kell járulnunk, de Jézus közben járása által.
ezért nem lehet Jézust ki iktatni, de nem is Ő az ima meghallgatója, hanem az Atyja, akiről a Zsoltárok is beszél:
(Zsoltárok 65:2) 2 Ó, Ima Meghallgatója, teeléd járul minden test.
(János 14:6) . . .Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam.
(János 15:16) . . .bármit kértek is az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
(János 16:23) . . .bármit kértek az Atyától, ő meg fogja adni nektek az én nevemben.
Jézus soha nem mondta és nem tanított, hogy az imát hozzá kell intézni, hanem az Atyjához, viszont az Ő nevében, mivel Ő az Ajtó az Atyához.
imakommandós!
Senki nem tagadja, hogy Jézus a mi urunk!
Filippi 2:11
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére.
Sőt, még azt is írja, hogy kizárólag egy darab név van, aki által üdvösség van és akit segítségül kell hívni, plusz ez az egyetlen név az, ami minden név felett áll. Nem ír többről. Jézus sose mondta ki a jehova szót és fogadta az imádatot.
Az, amit az őrtorony tanít a Szentháromságról meg egyenesen hazugság és aki azonosul ezzel a hazugsággal, az maga is hazug. Ez van.
Imakommandós! Ferdítesz!
"Jel 5:9 És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecsétjeit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által...
Azért méltó a hívők imádatára a Bárány,"
Hol olvasod itt, amit idéztél, abban, hogy imádatra méltó a Bárány?
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!” Zsolt 97,7
Még az eredeti szövegben is imádni szó van, de természetesen az ördög szervezete átírta hódolni szóra.
A ’leborul elé’ és a „hódolattal adózik” kifejezések egyáltalán nem összeegyeztethetetlenek az eredeti szavakkal, sem a Zsoltárok 97:7-ben szereplő héber szóval, sem a Héberek 1:6-ban olvasható göröggel, mert ezek a fordítások mind hűen közvetítik a his·ta·chawáʹ és a pro·szkü·neʹó szavak alapjelentését. Nézd meg a Csia fordítást!
Héb 1,6
Mikor pedig ismét bevezeti az elsőszülöttet a lakott földre, így szól: "Boruljanak mind lába elé Istennek angyalai."
Vidiripi
"Az imádat sosem volt azoké akiket Isten felhasznált a közvetítésre, Ő és az emberek között."
Az emberek és Isten között nem egy szervezet közvetít és nem egy szervezet az Isten szócsöve. Jézus Krisztus a közvetítő és a Biblia Isten szava!
Máté 16:15 És ti kinek tartotok engem? – kérdezte őket. 16 Simon Péter pedig így válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
Kérdező!
Jehovához hiába fordulsz mivel az csak egy kitalált név. Ami egy hibás összevonáson alapul. Fordulj inkább a mennyei Atyához (Jahve) és az élő Isten fiához az Úr Jézushoz!
Semmilyen.Ugyanolyan agymosott leszel.Majd ha eljutsz odáig,hogy nem mások mondják meg kit imádj,egyáltalán imádj-e valakit vagy valamit,akkor felébredsz az agymosásból.
Komoly a válaszom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!