Egy szerető isten miért ölt meg/öletett meg oly sok embert a bibliában?
Tudjuk istenről, hogy ő szeret minden embert, annyira, hogy a fiát adta a világért. Ha ő ennyire szereti az embert, akkor miért irtott ki népeket? Miért ölt, miközben ő maga mondja a tízparancsolatban hogy "ne ölj"?
A kérdésem komoly, hívők válaszát várom! Köszönöm
"Amit a próféták leírtak az Ószövetségben azt nem Isten mondta, hanem a próféta. "
Mitől is próféta?:)
#25-re:
Nézd ên írtam be a #20-ast. Ez az egyetlen beírásom volt ehhez a kérdéshez, egyetlen másik hozzászólást sem én írtam (a #21-23-at sem), és nem neveztem trollnak senkit. Eltévesztetted a címzést. Ehhez a kérdéshez legalább öten írtunk hívők választ (nagyjából mind ugyanazt, jelesül, hogy ez egy igazságos és szükséges ítélet volt), van amelyikünk finomabban fogalmaz, van amelyikünk egyenesebben és keményebben... Ettől még a trollozásban is lehet igazság, el lehet gondolkozni rajta, hiszen vannak emberek akik l'art pour l'art támadják a kereszténységet, csak mert ez jó érzéssel tölti el őket.
"olyat SOHA, hogy a figyelmeztetés hatására az illető a fejéhez kap: "hogy tehettem ilyet abba is hagyom azonnal...""
> Hát ez komoly tévedés, csomó ilyen pêlda van a Bibliában. Néhány közülük:
- Jónás könyve - Ninive
- Saul a Damaszkuszi úton
- Dávid, mikor a próféta szemére hányta a bűneit
- Keresztelő János prédikálására pl. tömegek mentek megtérni
Még kifejezetten gonosz királyok is volt, hogy bűnbánatra jutottak, így volt ilyen pillanata Akhábnak, Manassénak, Saulnak, noha vastagon benne voltak bűnökben.
Személy szerint azzal sem értek egyet, hogy minden előre tud, egészen a végítéletig.
"egyetlen másik hozzászólást sem én írtam"
Elnézést, több embernek válaszoltam egyszerre.
"vannak emberek akik l'art pour l'art támadják a kereszténységet"
Vannak, csak nem most és nem itt.
"csomó ilyen pêlda van a Bibliában."
Igazad van, tényleg nem vettem észre.
Olyan is van, ahol egész népek menekülnek így meg a pusztulástól? Mert sajnos olyan sok van, ahol pusztulniuk kell, és még figyelmeztetést is kapnak előtte.
Hogy a végítéletről már ne is beszéljek.
20:
Ha a bűnöket minden következmény nélkül el lehetne követni, annak katasztrofális következményei lennének...
Nem lennének semmilyen következményei, igaz? Az ellopott tulajdon magától visszakerülne jogos tulajdonosához, akit meg megöltek, az feltámadna. Szép világ lenne, mi?
#34:
Hát az, hogy egész népek, ilyet gondolkoztam rajta, de nem tudok mondani. Ninive az asszír birodalom fővárosa volt, tehát ez egy jelentős ügy volt, de ha elpusztult volna, attól még különböző asszír vidékek vsz. megmaradtak volna. A filiszteusokon is tömegjárvány volt, mikor elvették a frigyládát, de ez sem érintette a teljes népet, és a samariába betelepített népek esete is hasonló.
(Történelmi példákat lehet esetleg hozni:
Clodvig frank vezér egy döntően fontos ütközet kellős közepén tért neg Istenhez a francia királyi krónika szerint (ezután pedig a csata átfordult vereségből győzelembe). Ha akkor veszít az ellenséggel szemben (talán az alemannok voltak?), akkor lehet, hogy csehül álltak volna, és eltűnnek a történelem színpadáról, így viszont élete végére elfoglalták a mai Franciaország és Belgium nagy részét. Vagy pl. Bede Anglia egyházi története c. művében is van 1-2 idekapcsolható példa különböző isz. 500-700 között létezett királyságok megtérésére.)
"Mert szerintem olyan sok van, ahol pusztulniuk kell ..."
Hát szerintem azért nincs olyan sok. Én a 7 kanaáni népet tudom és esetleg az amalekitákat (de ez már nem egyértelmű, hogy ők milyen mértékben pusztutak el). De a 7 kanaáni nép sem pusztult ki 100%-osan, mint azt már egy hívő társam részletesebben megírta, egyes városaik megmaradtak, és voltak, akik beolvadtak az izraeliták közé. Pl. Dávid nevezetes harcosa is hitteus Uriás volt - ő pl. a khitteus népből (vagy hitteus, néha így nêha úgy fordítja a Károli Biblia) volt, amelyik egyike volt a 7 népnek.
Egyébként ez 7 nép volt Noé unokájának, Kanaánnak a leszármazottja. Kanaán volt az egyetlen Noé unokái közül, akit Noé megátkozott. Tehát már itt elkezdett rosszul alakulni a sorsuk...
"Hogy a végítéletről már ne is beszéljek"
Hát igen, ez sajnos nagyon rossz lesz sok ember számára. Isten sajnos nem függesztheti fel az igazságot a szeretete miatt.
Akik ebben az életben végig bűnösen éltek, azok haláluk után majd a bűn atyjának (a Sátánnak) birodalmába kerülnek, akik pedig igaz módon, Isten parancsai szerint éltek (vagy legalábbis igyekeztek erre), azok Isten országába kerülnek.
Ki-ki oda jut majd, amerre életében haladt. A mennyországba sajnos nem kerülhetnek be gyilkosok, bűnösök stb., mert ott szeretet és békesség van.
Dehát szerencsére senkinek sem kell félni a Pokoltól, ha nem akar. Bárki bármikor megtérhet, ehhez semmi kunsztot sem kell csinálnia, csak 2-3 mondat imában (és persze utána azért igyekezni kell nem vétkezni), és akkor Isten mindenkinek megbocsát, és megadja az üdvösséget. Jézus Krisztus minden embernek egyaránt Megváltója, aki elfogadja. Ezért szeretné Isten, és ezért üzeni mindenkinek, hogy térjen meg, amíg még él, mert egyébként sajnos nem tud az illetőn segíteni, bármennyire is szereti. A bűnei automatikusan mindenkit eljuttatnak a Pokolra, ha nem fogadja el Isten segítő megváltását.
"Isten sajnos nem függesztheti fel az igazságot a szeretete miatt."
Annyira szeretem a hívőket!
Még ki is mondják az igazságot - úgy, hogy észre se veszik. Ugye te is úgy gondolod, hogy a végtelen jóság és a végtelen igazságosság NEM működik együtt? Mert most pont ezt mondtad, csak más szavakkal.
Én mondjuk ezt kicsit másképp látom... szerintem megoldható lett volna a dolog. Akkor, ha az isten VÉGTELEN gondossággal tervezi ezt a világot, ügyelve arra, hogy mindig mindkettő teljesüljön.
De ugye NEM így tervezte.
"A mennyországba sajnos nem kerülhetnek be gyilkosok, bűnösök stb."
Na, na!
Azért ez nem így van. Ha valaki megtér... pl. Mengeléről el tudom képzelni. Évtizedekig dolgozott még a háború után is, és folytatta a kísérleteit. Simán előfordulhat, hogy a halála előtt megtért, és akkor ő a mennybe megy.
"Dehát szerencsére senkinek sem kell félni a Pokoltól, ha nem akar."
Miért kéne félni tőle?
A pokol egy nyughely. Oda kerül MINDENKI a végítéletig. Ott nem történik vele semmi. Olvass Bibliát, ott van benne.
A sátánnak CSAK az élők fölött van hatalma, és csak a végítéletig. Szó nincs arról, hogy egy végtelenül jó isten bárkit is szenvedésre ítélne, pláne örök szenvedésre.
A végítéletkor mindenkiről kiderül, hogy hova kerül: a mennyországba, vagy pedig megsemmisül. Ez szintén ott van a Bibliában.
"Bárki bármikor megtérhet, ehhez semmi kunsztot sem kell csinálnia, csak 2-3 mondat imában"
Na igen, szerintem ez nem jó dolog. Lásd Mengelét, aki lehet, hogy a mennybe kerül - míg sokan egy csomag papírzsebkendő miatt pusztulásra vannak ítélve.
Azt nem mondtam, hogy nem működik együtt. Adódnak helyzetek, mikor az igazság és a szeretet konfliktusba kerül. V. Hugo: 1793 c. regényében pl. valakinek azt kellene kivégeztetnie, akit a legjobban szeret. Ilyenkor is dönteni kell valahogy.
Nem végtelen gondossággal csinálta? Nem tudom, szerintem igen.
Bűnösök, Mengele: persze, ha megtér, akkor a mennybe kerül, úgy ahogy írod.
Igyekszem érthetően fogalmazni, de sajnos vannak mondataim, amelyeket nem sikerül pontosítani.
Azért olyan embernek, mint Mengele igen nehéz (gyakorlatilag elképzelhetlenül nehéz) megtérnie, annyira megkeményedik időközben a szíve. Nemigen lesz olyan vágya, hogy az emberi erkölcs, igazság, jóság stb. keresésének útjai felé forduljon, és térítők sem hiszem, hogy sűrűn mennek ilyen emberekhez, és ha mégis mennének, akkor sem hiszem, hogy sokáig hallgatná őket.
Amit a Pokol és a végítélet kérdésében irtál, azzal nem igazán értek egyet, kissé belekevertél adventista és egyéb tévtanításokat, de ez most offtopic.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!