Mivel bizonyítható hogy a Bibliában, Koránban és a többi szentkönyvben az igazság áll?
Sziasztok!
A ma 15:05-kor kommentelő válaszára reagálok.
1. A tízparancsolat nem egyezik meg semmiféle egyiptomi halottaskönyvvel szó szerint tekintettel arra, hogy az egyiptomiaknál nem volt JHVH nevű Isten, és a szombat sem volt náluk pihenőnap... :-)
2. Noé bárkájának történetében Um-napisti, egy király volt, ellentétben Noéval, akinek semmilyen címe nem volt. Azután a Gilgames-eposzban nem derül ki, mivel érdemeltük ezt ki: "özönvizet támasztaniok tetszett akkor az isteneknek...", ellenben a Bibliában határozottan van oka az eseményeknek. Azután a Gilgames-ben nem csak a föld állatállományának újratámasztásához szükséges fajonkénti egy pár élőlényt menekítette magával – a szöveg hím-oroszlánt, bárányt, vadbikát és keselyűt említ –, de a mesterségeket is – „Gondom volt rá, hogy bár egyetlen hasznos ipar ki ne maradjon!”, ezen túl pedig minden mozdítható vagyontárgyát, ellentétben Noéval, aki a családján és állatokon kívül mást nem vitt magával. A Gilgames-ben az emberek szintjén bekövetkezett katasztrófa olyannyira felbillenti a világ egyensúlyát, hogy az istenek szintje is veszélybe kerül, ezért ők is menekülni kényszerülnek, egészen Anu egéig, ahol viszont nincs számukra hely. A gilgamesben 7 nap alatt lezajlik a Vízözön, a Bibliában 40 nap után 150 napig tart még.
3. Zeusz-Hádész kontra Jób története: nem sorolom fel a különbségeket, mert Jób történetéhez hasonló nincs a görög mitológiában.
4. Ábrahám áldozata is egyedülálló, erre sem találsz párhuzamot.
Üdv. Péter
Kedves 10-es!
"de történelmi háttere is van és az akkori kort történelmi időbe is be lehet határolni"
- Jókai regényeinek a nagyját is. Szerintem a János Vitézt is (bár ennek most nem nézek utána). S Vaszilij Grigorjevics Jancsevickilij már említett trilógiáját is. Verne regényeit is.
"A régészet az anyagi kultura feltárása révén segit jobban megérteni a Binliát és azt avilágot, amelyben a Biblia megszületett."
- Ezek még mindig csak annyit mondanak, hogy Biblia némely állítása egybevághat a valósággal. De nem azt, hogy az egész, s főként, a "csodái" valóságok lennének.
11-es az semmi. Aki viszont ilyet leír és komolyan gondolja az totál agyhalott:
"A másik a Korán, amely szintén bizonyítható, hogy nem isteni ihletettséggel keletkezett, hanem a Katolikus egyház hozta létre."
Persze, a Koránt a katolikus egyház hozta létre :) :) Ezen jót nevettem.
Kedves # 14-es!
Nagyjából egyetértek!
Viszont, szerintem a Bibliát nyugodtan kezelhetjük "ősi természettudományos leiras"-nak, tudománytörténeti szemszögből! S attól még, hogy az eleje csupán "népmese", igen érdekes, hogy az őskori/ókori emberek egy része hogyan közelítette meg a világ keletkezését.
"Annak az embereknek, aki vitatja az Iszlám teremtésről szóló állításomat, járjon már utána Albero Riveira volt jezsuita pap kijelentéseinek, leírtam, hogy video is van róla, sőt lejegyzett dokumentumok is, már amit a Katolikus Egyház nem tudott eltávolítani."
Ne haragudj de te ezt komolyan gondolod? 600-as évekről beszélünk. Európa nagyrésze sem keresztény még. Az akkori keresztény egyház azt sem tudhatta hol van Mekka. Majd sokezer kilométerrel Európától a sivatag közepén alapítanak egy másik vallást :) Amúgy miért is? Mikor azzal vannak elfoglalva hogy a keresztény vallást terjesszék :) Bizonyíték meg egy eszement pap állítás. Ha van még ilyen eszemet elméleted kérlek oszd meg velünk, had nenevessünk :)
"Köszönöm a lepontozást,"
Nem hasznos a válaszod-hazugságok
"ilyenkor mindig visszajelzés ez számomra, hogy a hívők pontosan annyira agresszívek és elfogultak, mint amikor tűzzel vassal kergették azokat, akik nem értettek velük egyet."
A hívők nem kergettég tüzzel és vassal és nem voltak agresszívak azokkal akik nem értettek velük eggyet.
Ezek gonosz emberek voltak és még ma is vannak rengetegen.
A hazugsággal nem szoktak eggyetérteni azok akik tisztán látják a huncutságot.
"Jó eséllyel ki merem állítani, hogy sokat ha tehetne ugyanúgy megölne a szavaimért,"
Ez is egy olyan sunyi hazug rágalom amely a maga igazáz próbálja erőssíteni.
" ahogyan azt régebben tették volna, viszont ez a csecsemőgyilkos isten híveitől egyáltalán nem meglepő."
Olcsó nagyon az állszenteskedésed
"Péter az a rendkívüli butaság, amit érvként leírtál nekem, valami
szörnyű."
Nagyon szörnyü a hazugságnak mikor rajtakapják.
"Látszik, hogy nem rendelkezel semmiféle vallástörténelmi ismerettel,"
Ezt csak te állitod azért hogy magadat emeld ami nagyon szánalmas.
"csakis azzal, amit az adventista egyház, elfogult főiskoláján megtanultál."
Honnan tudod mit tanítanak az adventista főiskolán? Csak anyit tud egy ember amit a főiskolán tanítanak?
Ez rágalomnak szánt érv de olcsó.
"Szépen tanulmányozd pár évig az egyiptomi halottas könyvet, és majd utána beszélgethetünk,"
Az a te hited bibliája és ugy értelmezed ahogy akarod de aki alaposan megvizsgálja az átlátja a megtévesztést.
"mert így csak egy gyáva ember, megkeseredett érveit olvasom, akit egyáltalán nem érdekel az igazság, hanem csakis az saját elfogult világa."
Nagyon ki indultál magadbol.
" A tíz parancsolat nyilván nem abban a formában van szó szerint benne, mint a Bibliában, hiszen más nyelven, és kultúrában íródott mind a kettő, tehát egyértelmű, hogy a két 10 parancsolat nem lehet tökéletesen azonos, viszont a halottas könyvben található pontosan 10 parancsolat, tökéletesen lefedi a Bibliában található utasításokat, tanácsokat, és sokkal, de sokkal hamarabb íródott."
És akkor mi van ha hamarabb íródott ez még nem jelent abszolut semmit.
Jákób leszármazottjai ott nőttek fel jóval Mózes előtt és az egyiptomiak volt kitöl tanuljanak. Az eredeti szerző pontos parancsait a Biblia fogalmazza meg.
"Tehát kár szót fecsérelned olyannal, amire sem ismereted, sem rálátásod sincs, ami még borzalmasabb elfogult volt."
Ne személyesked már anyít nem mész vele semmire , egy értelmes tényt vagy mondatot nem írtál csak személyeskedsz.
"Ezek után a többire már inkább ki sem térek, hiszen látható az írásodból, hogy megpróbálod elferdíteni a tényeket,"
Ez a te írásodbol látható
" és egyáltalán nem akarod a párhuzamokat meglátni, magyarázkodol, hogy az özönvíz nem egyezik a Bibliában leírtakkal, nyilván nem egyezik Péter, mert akkor azt nem Bibliának, hanem Gilgameshi eposz rekonstrukciónak hívnánk, a lopást nem úgy szokták végrehajtani, hogy szó szerint vissza rakják ugyanazt a kiemelt történetet, nyilván változtatnak rajta, hogy egyedi legyen, ha te ezt nem látod, akkor azzal sajnos én nem tudok mit kezdeni."
Rengeteg olyan dolog van amivel nem tudsz mit kezdeni na ez tény.
"A legviccesebb, hogy Judaizmus professzoraival szemben beszélsz, kérlek nézz utána annak, hogy Ábrahám története, nem a Bibliában jelenik meg először, hanem a Zsidóságot megelőző törzsi berendezkedésű vallásokban,"
Eggyet fújsz mint a pereces.
Mondcsak olyan nehéz a felfogásod hogy a történet írója Mózes aki jóval utánna élt és írt, és nyilvánvaló hogy addig is irkáltak eggyesek toldozva foldozva, de az eredeti történetet ugy ahogy van, Mózes írta vagyis a Biblia.
"nem kívánok neked magyarázkodni,"
Eddig mit csináltál megcáfolod magad szószerint?
"ha veszed a fáradtságot utána jársz, ha nem, akkor maradsz ott ahol vagy elfogultan,"
Péter már tul van a fáradságon de te még nem.
"engem nem érdekel, hogy te felismered e az igazságot,"
Mi az igazság???
" és belátod e, hogy tévedsz, semmilyen szinten nem érdekel az életed."
Itt aki téved az nem Péter hanem a szektád.
"Annak az embereknek, aki vitatja az Iszlám teremtésről szóló állításomat, járjon már utána Albero Riveira volt jezsuita pap kijelentéseinek, leírtam, hogy video is van róla, sőt lejegyzett dokumentumok is, már amit a Katolikus Egyház nem tudott eltávolítani. Az a baj, hogy elfogult hívők írásait látom, amelyek borzalmas tudatlansággal párosulnak, és utána sem jártok azoknak amiket leírtam,"
Te egy próféta vagy? Vagy minek képzeled magad, nagytudásu tanítónak? Vagy valami Isten fia vagy aki okádja az igazságot egyedül?
"csak a betanult, és jól bevált elfogultsággal leírjátok, hogy "jajj te hülyeséget beszélsz, ez nem igaz, vagy pusztán csak hazudtok, és tereltek"
Ez nállad jól működik.
"Még egy dolog, gondolkozzatok el Jézus kijelentésén, amikor azt mondta "kövessétek az embert, akinél egy vizes korsó van" Akinek van egy kis esze, és végre befejezi az értelmetlen butaságok összehordását, hamar rájöhet, hogy Jézus jele a korai egyházak szimbolikájában egy hal,"
Ezt konkrétan Jézus miért nem jelentette ki,miért kellett elteljen annyi idő hogy ezt megtudja a világ?
Ezt te milyen agyafurt következtetéssel következtetted ki?
"és ez a hal arra biztat, hogy kövesd az embert, aki a vizet hordozza."
Jézus azt mondta hogy kövess engem.
Nagyon szeretek horgászni és sok halat fogtam de eggyik se bíztatott semmite sem.
"Ez egy több, mint egyértelmű csillagászati utalás, egy korszak lezártára."
Dönsd azért el magadban hogy Jézus csillagász volt e vagy a csillagok teremtője.
"Aki egész egyszerűen akarja képes ezeknek utána járni,"
Sok igaz ember utánna járt már és hazugságot lát.
"aki meg inkább elhiszi a két ezer éves hazugság áradatot, azzal nem lehet mit kezdeni."
Nem nem. Nem mindenkinek könnyű az agyát kimosni.
"Ne feledjétek, nem én vagyok, aki gyáva módon csecsemő gyilkos istenek háta mögé bújik,"
Láttad már Istent gyilkolni?
Minden szavad ellentmondás.
"és nem év vagyok az, aki a rosszat a Sátánnak tulajdonítja, én képes vagyok felelősséget vállalni magamért, a családomért, és a cselekedeteimért, van erőm, azért mert úgy akarom, és elérem a céljaim, azért mert hiszek magamban."
Figyeljétek hogy isteniti magát. Volt egy ismerősöm ügyan igy hencegett aztán rá pár év mulva kifolyt a bele az aszfalton.
Öndícséret gyalázat. Ne feled itt nem érdekel senkit még akkor se hogyha egész álló nap dicsőited magad.
"Ti viszont gyávák vagytok, féltek, és mástól várjátok a csodát,"
Rágalmazod az embereket??????? Becsméreled az embereket????
" másokra fogjátok a bűnt, és a világ szenvedését gonosz entitásoknak tulajdonítjátok. Gondolkozzatok..."
Van gerinced?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!