A Bahái hittel mi bajuk van az irániaknak?
A bahá'íokkal inkább a vallási vezetésnek van baja, nem az egyszerű iráni embereknek. Ők csak követik azt amit a vezetőiktől és a hivatalos propagandából hallanak.
A bahá'íok ideális "belső ellenség - bűnbak" az épp uralmon lévő vallási vezetésnek - békések, nem lázadnak, és semmilyen politikai erő nem áll mögöttük. (Az ilyen kreált ellenségkép meg kifejezetten hasznos a kevéssé demokratikus vezetésnek.)
Más vallási kisebbségeket is érnek atrocitások, de valóban a bahá'íok helyzete a legsúlyosabb. A keresztényekkel és a zsidókkal szemben őket nem védi Korán szava. A fundamentalista iszlám vezetéssel szemben a bahá'íok, sokkal nyitottabbak vallási kérdésekben. A bahá'íoknak például éppúgy mint az iszlám korai időszakában a muszlimoknak, nincsenek papjaik. Egy ilyen vallás terjedése az uralkodó rendszer számára önmagában fenyegetés lehet.
Természetesen a muszlim papságon belül is vannak akik helytelenítik ezt az eljárást a bahá'íokkal szemben, de sajnos kevesen vannak, és nem az ő véleményük a hivatalos álláspont.
A vallási okot amire hivatkoznak, már említették: azért nem ismerik el a bahá'í hitet, mert Mohamed a próféták pecsétje és utána már nem jöhetett más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!