Miért engedte Isten, hogy a veronai buszbaleset bekövetkezzen?

Miquelnek is.

Azért imádkozunk, mert ezzel elismerjük, hogy a magunk erejéből nem tudunk mindent megvalósítani, ezért kérjük a segítségét, így nem fogunk elszállni magunktól, hogy milyen ügyesek okosak és szépek vagyunk.

Hanem alázattal elismerjük a korlátainkat.

A Balesethez vissza térve pedig, ahogy valaki írta is, Isten nem szól bele mindig mindenbe, mert akkor már az Ő királysága lenne,

Nagyon megrázó a dolog, de sajnos még ezekkel szembe kell nézni, egy keresztény, ha fáj is nincs annyira elkeseredve, mert van reménysége, a feltámadás.Mert tudja, és Bízik ebben az ígéretben.

tudjuk, hogy ez akkor hirtelen vaj mi kevés vigasztalásnak tűnik, de jobb mintha lemondanánk a további életünkről, és depresszióba esnénk, ami nem segít lépni egyet.

# 11/22 Időpont tegnap 21:31

"Ha ez így van utolsó, akkor mi a túrónak imádkoztok minden nap? Miért kéritek a segítségét minden tervetek végigviteléhez?"

Ez a baj, amikor valaki egy-egy mondat alapján elképzel valakiről valamit, és azt egyből ténynek is veszi, akkor ilyen lyukra futhat.

Speciel nem hogy naponta, de egyáltalán nem imádkozom. Nem vagyok vallásos ugyanis. Agnosztikus vagyok.

Amit írtam, azt csupán arra írtam, hogy ha valaki feltesz egy ilyen kérdést, akkor nem árt ha tisztában van annak a vallásnak a tanításaival, amelyiket éppen provokálja.

Kérdező

Miért engedte Isten hogy a Fiát meghurcolják, megostorozzák, arcul üssék, leköpjék,kereszten meggyilkolják?

Ha sikerül megválaszolnod ezt magadnak akkor már ez a kérdésed nem is aktuális.

@ Akinek van hite, az megmenekül és nem kerül ilyen helyzetbe.

Sajnos ez egyáltalán nem így van, legalábbis keresztény szemszögéből nézve biztosan nem. Gondoljunk csak a bibliai Jób esetére vagy tulajdonképp akár magára Jézus Krisztusra. Semmi, de semmi garancia nincs arra, hogy az igazhitű, Istenhez hűséges embereket a sátáni erők nem bánthatják.

Az igaz, hogy a hívők nagyobb védelem alatt állnak, tehát ha a Sátán bántani akarja őket, az neki a terrorszervezetes hasonlatomnál maradva úgymond sokba kerül. Én úgy gondolom, hogy egy-egy igaz hívő meghurcolása, szenvedése és halála alaposan lemeríti ezt a "sátáni terror kasszát", s talán ezért is engedi Isten a erős hitűek szenvedését, mert nem akarja, hogy a hitetlenek vagy a gyenge hitűek hátán csattanjon nagyobbat az ostor. Tulajdonképpen a megváltás lényege is az, hogy a bűntelen és Istenhez maximálisan hű Jézus szenvedése és halála oly súlyos mértékben meggyengítette a sátáni erők erőforrásait, hogy alapvető fordulat állt be jó és a gonosz harcában.

Krisztus megváltása bizonyos értelemben még nem teljes, hiszen még nem érkezett el az üdvösség és a sátáni erők vereségének a teljessége, vagyis nincs még itt a mennyország:

"várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását." (Róm 8,23)

Krisztus tovább szenved az Egyházában, hiszen az Egyház az ő titokzatos teste, s az Egyház szenvedése és üldöztetése az maga Krisztus szenvedése és üldöztetése (Mt 25,41-45 ApCsel 9,4). Szenvedéseink így Krisztus megváltói szenvedéseiből való részesedés:

"Örömmel szenvedek értetek és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az egyháznak javára." (Kol 1,24)

"Miquelnek is.

Azért imádkozunk, mert ezzel elismerjük, hogy a magunk erejéből nem tudunk mindent megvalósítani, ezért kérjük a segítségét, így nem fogunk elszállni magunktól, hogy milyen ügyesek okosak és szépek vagyunk.

Hanem alázattal elismerjük a korlátainkat."

Ne haragudj, nem tudok egyetérteni az okfejtéseddel. Ugyanis ennek tükrében fordítva is igaznak kell lennie.; Ha valami nem sikerül, nem saját balfäszságotok, inkompetenciátok bizonyítékát látjátok benne, hanem megrántjátok a vállatokat; isten így akarta.

Nem túl kényelmes álláspont ez?

A másik meg! Ez az oldal tele van önbizalomhiányos, és ezért csajozni képtelen fiúcskával. Mi a búbánatos nyuszibogyó erősítené az önbizalmukat, ha nem a jól elvégzett feladat öröme? És mi ad még akkora boldogságot az ember életében, mint amikor egy nehéz küzdelem után felmutathatja az eredményt?

Mesélek valamit. 16 sem voltam, mikor meghalt faterom. Anyám nem sokkal később lelépett egy orvos barátjával. Senkire nem számíthattam, így ha nem akartam intézetbe kerülni (márpedig nem akartam), dolgoznom kellett. Feketén. Éjszakai vagonrakást vállaltam. Fél pénzért, mert jattolnom kellett az igazi vagonrakó brigádnak. Ők sörözni mentek (felváltva valaki azért mindig volt velem), én meg birkóztam az 50 kilós cementes zsákokkal, vagy lapátoltam a szenet. A középiskolát nem akartam abbahagyni, mert engem úgy neveltek, hogy ha valamibe belekezdek, azt csináljam is végig, ha cigány gyerekek potyognak az égből, akkor is. Sokszor csak a kávé tartotta bennem a lelket, hogy nem estem ki a padból. Egyébként ez meglátszott a tanulmányi eredményeimen is. A harmadikat kétszer jártam. És közben folyamatosan hazudoznom kellett az ofőnek, hogy most éppen miért nem aktuális a családlátogatás, meg hogy miért nem jön valamelyik szülőm a szülőire. Persze levette, hogy hazudok, utált is érte rendesen. Ott tett alám, ahol tudott. Becsületére legyen mondva, amikor az utolsó félévben kiderült a dolog, nem dobott fel, hanem falazott nekem. Igaz, ennek rengeteg lelki fröccs volt az ára, de legalább volt végre valaki, akivel beszélhettem magamról. Mert állítom, ez volt a legnehezebb, hogy még a barátaimnak sem szólhattam egy megveszekedett szót sem, mert jóindulatból, segíteni akarásból bár, de tuti, hogy felnyomtak volna.

Mindennek több mint 40 éve, és visszatekintve örülök, hogy így történt. Így lett szép és boldog életem, mert idejében megtanultam, hogy ha el akarok valamit érni, csak magamra számíthatok. És ez nem pökhendiség, vagy önhittség. Megtervezek minden lépést, érveket ütközetetek ellenérvekkel, éjszakákon át tipródok, körbejárom a kérdést minden oldalról, megpróbálok kizárni minden hibalehetőséget, mielőtt belefogok valamibe. És ez a siker záloga, nem pedig a vén kaporszakállú segítsége.

Egyébként mondd, miféle segítség az, ha tömegszerencsétlenségekben gyerekek halnak meg? Oké, istennek talán elszámolni valója volt a buszsofőrrel. Még azt is megengedem, hogy nagy gonddal úgy állította össze az utaslistát, hogy csak azok szállhassanak fel, akiknek kitelett a becsülete. Na de mit túrót vétett neki az a gyerek, aki csak a nagymamájához készült utazni?

Mit vétettek neki a rákos gyerekek? A leukémiások? AIDS-esek? Mit vétett az elvetélt, vagy abortált gyermek?

Nem ellened, beszélek, hisz megértem, és becsülöm a hívő embereket. De lásd, olyan kérdések ezek, amik igencsak próbára teszik az emberi értelmet.