Mit gondoltok erről? Elsősorban nem hívők válaszát várom!
Azon gondolkoztam, hogy a nem hívők miben bíznak. Mit éreznek akkor, amikor eszükbe jut, hogy mi értelme az életnek. Hogy hogy lehet az, hogy egy ősrobbanás miatt milliónyi élőlény jött létre, akik csak élnek, hogy aztán az utódjaik tovább éljenek, aztán ők is meghaljanak, hogy az ő utódjaik utódjai is meghaljanak. És ez így véletlenül létrejött, aztán meg egy nap megsemmisül, és vége. Ha így nézzük, akkor az életnek magyarul meg semmi értelme. Egy rövid ideig van VALAMI, aztán meg semmi sincs. Viszont semmi az nem létezhet, tehát csak mi nem éreznénk semmit. Vagyis lemaradnánk mindenről, amiért küzdöttünk, amit felépítettünk. A HALÁL miatt. Sokan úgy gondolnak a halálra, mint egy pihenésre az út végén. De mivel már nem éreznénk semmit, így nem tudnak pihenni sem.
Akik szidni akarnak, azoknak kívül tágasabb, ez csak az én véleményem, és másokéra is kíváncsi vagyok.
Én úgy gondolom, hogy a világon csak annak van értelme, aminek adunk. Magának a világnak önmagában nincsen semmi értelme.
Másrészt, amit mondasz, hogy egyszer minden eltűnik vagy tönkremegy - az meg nem biztos. Ne becsüld le az élet akaratát és tehetségét. Most nem feltétlenül ez emberekre gondolok - lehet, hogy vannak nálunk értelmesebb és bölcsebb lények is. Sőt: nagyon is valószínű.
Van a kérdésednek egy természettudományos része. A természettudomány a minket körülvevő világ őszinte megismerésének szándékából ered. Megfigyeljük a világot, és leírjuk, amit látunk, és a leírásokat gyűjtjük és halmozzuk, és rendszerezzük. Ebben a munkában nem számít, hogy mit szeretnénk látni, vagy hogy mi ad értelmet a létnek, vagy mi esik jól a lelkünknek. Csak az számít, hogy a világot hűen és megbízhatóan írjuk le, olyannak, amilyennek mutatja magát.
Ezért gondolom azt, hogy te morális közelítésed olyan dolgokhoz, mint a véletlen meg az ősrobbanás, amiknek a morálhoz semmi köze, nem helyes. Ezeket ne keverd ide. Volt Ősrobbanás, a fajok eredete az evolúció, az élet nem habos torta, és véget is ér. Istent, erkölcsöt, morált és élet értelmét ilyen keretek közt kellene megtalálni, mert az a hit, vallás, ami ezek között nem tudja, arra mondjuk, hogy valóságtól elrugaszkodott vakhit.
Ilyen keretek közt nekem az kézenfekvő, hogy ne ámítsam magam ókori mesékkel, égi varázslók ígéreteivel, hanem például a halál szempontjából is azzal nézzek szembe, amit az élet és halál mutat magáról a látható és megismerhető természete által.
Szerintem az ember nem úgy keletkezik, hogy az életének célja van. Eleinte minden új, még járni sem tud, az ösztönei vezérlik, hogy sírjon ha éhes, és szopjon, stb. Rácsodálkozik a világra, rácsodálkozik az életére, és felismeri, hogy a tükörben nem mást lát, aki utánozza, hanem saját magát. Aztán kezd el valamikor töprengeni azon, hogy mi is az élet értelme, és ez a töprengés sem azt jelenti, hogy van az ő életének értelme, hanem azt, hogy jólesik, ha az ember talál a saját életének értelmét. Ez pedig nem szükségszerűen magára irányul, hanem akár magán kívül másra is, mert önzetlenségre is képesek vagyunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!