Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Milyen szekta lehet ez, és...

Milyen szekta lehet ez, és mit tehetek ellene?

Figyelt kérdés
Válófélben vagyunk. A gyerekek nincsenek elhelyezve. Korábban karácsonykor 24-én az exemnél voltak, 25-étől voltak nálam. Idén azonban kisajátította magának önkényesen a téli szünetet, nem adja ide őket. Ellenben: eddig volt nála karácsony, most egyszerűen nincs. Tegnap sikerült beszélnem az egyik gyerekemmel (a két nagyot nem engedte a telefonhoz), aki elmondta, hogy nincs karácsonyfa (le is tetette vele a telefont). Annyit még, hogy folyton ki vagyok hangosítva, hallatszik a telefonbeszélgetésen, ergo kontroll alatt tartja ezt is. Mikulás sem volt ott, csak nálam, de az egyik mikulás csomag még várja a pici gyerekemet, mert őt teljesen magához láncolta, óvodába sem járatja. Az adventi koszorút, amit csináltam, meggyújtották eddig a gyerekek, de egyszercsak nem akarták. Kiderült, hogy azt mondta nekik, hogy ez pogány dolog, ne gyújtsák meg itt. Imádkozni elvileg imádkoznak az exemnél is este, de nem teszik össze a kezüket, hanem a két karjukat oldalt tartják, és a tenyerüket az ég felé. Van ötlete valakinek, hogy milyen szektába keveredhetett? És mi a védekezés ez ellen, túl azon, hogy tudok erre hivatkozni a bíróságon? Rendkívül el vagyok keseredve, ha beszippantja őket valami elvetemült szekta, az ellennevelés miatt el fogom őket veszíteni teljesen!

2016. dec. 25. 08:12
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
100%
Bírósági végzés van a láthatásról. Keresd elő, és ha láthatás időd van, (pl téli szünet fele) és nem adja, hívhatod a rendőrséget, és az exed rendőri jelenléttel át fogja adni a gyerekeket. Ha mégsem, az hosszú távon nagyon jó számodra, mert jegyzőkönyv készül, és mehetsz a bíróságra.
2016. dec. 25. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
75%
A karácsony utálat, és az "ez pogány szokás" duma Jehova tanúira vall eléggé. Van még jópár szekta, gyülekezet, aki ellenzi ezen ünnepeket, de a Jehova tanúi és a mormonok az első, akik eszembe jutnak.
2016. dec. 25. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 A kérdező kommentje:

Nincs bírósági végzés még, pont ez a baj! Mint írtam, válófélben vagyunk, nem váltunk még el!

A Jehovásokról nem tudok sokat, a szüleim meséltek még régebben arról, hogy teljesen elvadítják a családtól azt, aki jehovás lesz. Jézusom, ha ez így van, nagyon durva, viszont érthetővé teszi a folyamatos ellennevelést is.

2016. dec. 25. 08:30
 4/34 anonim ***** válasza:
17%

Tölem mindenki Olyan ünnepet tart Amilyent akar, de a bibliában nem emliti a karácsonyt sem az üneplèsèt.Èn azt mondom,hogy ha fáj ha nem fáj nekük van igazuk.

Azt tanácsolom a kèrdezönek,hogy a bibliában a Jèzus születèsètöl Mátè evangèliumátol a biblia vègèig olvassa el,ès gyözödjön meg,hogy Karácsony nincs benne.Ez elött 200-300èvvel kezdödött szokás,nem biblikus.

2016. dec. 25. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
49%

Én úgy tudom hogy a karácsony egy téli pogány ünnep volt.

A drágalátos egyház pedig ráhúzott egy mondvacsinált valamit hogy híveket szerezzen anno. Na ezért nincs benne a bibliában.

2016. dec. 25. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 anonim ***** válasza:
85%
Igaz,hogy nincs benne a Bibliába olyan formában hogy ünnepeljék a karácsonyt az emberek,de miért kell a gyerekektől elvenni ezt az örömet?Miféle vallás lehet az,ami a saját gyerekeit is megfosztja ettől az örömtől?Hol van ebből a szeretet?
2016. dec. 25. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 Andizsuzsi ***** válasza:
96%

"ez elött 200-300èvvel kezdödött szokás,nem biblikus."


1700 éve. A számítógép használat sem biblikus, mégis megteszed. Tiltja valahol a Biblia az évfordulók ünneplését? (A kérdés költői)

2016. dec. 25. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 anonim ***** válasza:
0%

Zsuzsi:Èn tiltásrol nem beszèlek mert azt tesz mindenki amit akar.Èn csak azt irtam "nem bibliku".Ha az akkor idèzd a bibliábol.Megülheted az ag.23.is de nincs a bibliában de van a komunista ünepek között.

Pld.nekem mindennap ünnep,kivève ha nem vagyok beteg ès ha nem irsz butaságot.

2016. dec. 25. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 A kérdező kommentje:

Emberek!

Nem arról tettem fel kérdést, hogy helyes-e a karácsony megünneplése. Úgy tűnik, valami elvetemült szekta beszippantotta az exemet és viszi a gyerekeket. A kérdés, hogy milyen szekta lehet ez, és lehet-e ez ellen valamit tenni! Ha a szekta teljesen beszippantja őket, soha nem fogom látni őket, és gyűlölni fognak, mert ezek a gennyládák megmagyarázzák nekik, hogy a sátánt követem.

2016. dec. 25. 09:57
 10/34 anonim ***** válasza:
100%

Hát most első körben akkor az a cél, hogy mielőbb legyen bírósági végzés a láthatásról.


A bíróságon mindezt elmondhatod. Abba nem kell belemenni, hogy van-e karácsonyfa vagy nincsen, ez a bíróságot nem nagyon érdekli, de azt elmondhatod, hogy a gyerekek nem kaphatják meg az ajándékot, nem találkozhatnak veled és csak kihangosítva tudtok telefonon is beszélni.


Azt egyébként érdemes lenne megtudni, hogy pontosan melyik gyülekezetről van szó. Mert ha nem egy államilag elismert felekezetről van szó, akkor az is tefeléd billentheti a mérleg nyelvét a bíróságon.


Addig viszont, amíg nincs bírósági végzés, addig nem nagyon tehetsz semmit. Próbáld intenzíven keresni a kapcsolatot a gyerekekkel, ez a bíróságon melletted fog szólni. Ha az exed nem engedi, az ő ellene fog szólni, de te egyelőre mást nem tehetsz. Mert ha kivered a balhét, az könnyed ellened szólhat a bíróságon. Szóval egyelőre türelem.

2016. dec. 25. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!