Hát nekem mindenesetre nagyon érdekes, hogy az ortodoxok miért vallják, ha nincs. Pedig ők ragaszkodnak a leginkább az apostoli tanításokhoz, hagyományokhoz. Ők csak az első hét egyetemes zsinaton megfogalmazott hittételeket fogadják el, így pl. Mária szeplőtelen fogantatását nem tanítják, vagy a ''Filioque'' betoldást a niceai hitvallásba sem fogadják el. A purgatóriumot viszont mégis, talán mert ez a tanítás a korai keresztényektől származik.
Egyébként pedig mi értelme van a halottakért való megkeresztelkedésnek vagy a halottakért való imának, ha azzal már úgysem segíthetünk rajtuk? Hiszen ha a halál után csak nenny van és pokol, üdvözlés vagy elkárhozás, akkor ennek semmi értelme...
1Kor 15,29-30
"Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek ? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? Miért tesszük ki mi is magunkat szüntelenül veszélynek?"
A halottakért való megkeresztelkedés a halottakért, a halottak lelki üdvéért tartott imára, és más bűnbánati cselekményekre (böjt, aszkézis, stb.) utal. A megkeresztelkedés ugyanis sok helyen a szenvedés felvállalását jelenti. (pl. Mk 10,38-39; Lk 3,16; 12,50) Másrészről a páli szöveg a 2Makk 12,42-44-re utal egyértelműen, ahol is a halottakért való ima van legalizálva:
2Mak 12,42-44
"Aztán imádkozni kezdtek, és könyörögtek, hogy az elkövetett bűnök teljes bocsánatot nyerjenek . A nemeslelkű Júdás azonban figyelmeztette a csapatokat, hogy óvakodjanak a bűntől, hisz saját szemükkel láthatták az elesettek példáján a bűn következményeit. Aztán gyűjtést rendezett a katonák között, és mintegy 2000 ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe engesztelő áldozat bemutatására. Ilyen szépen és nemesen viselkedett, mivel gondolt a feltámadásra. Ha ugyanis nem hitt volna az elesettek föltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni."
Halottakért már az Ószövetségben tartottak bűnbánatot:
Ter 50,10
"Amikor Góren-ha-Atadhoz értek, a Jordánon túlra, nagy ünnepi gyászszertartást tartottak. Hét napig tartó gyászünnepséget rendezett atyjának."
Szám 20,29
"s akkor az egész közösség megtudta, hogy Áron elköltözött. Izrael egész háza siratta Áront, harminc napon át."
MTörv 34,8
"Izrael fiai 30 napig siratták Mózest Moáb pusztáján, akkor véget ért Mózes siratásának ideje."
1Sám 31,11-13
"Amikor a gileádi Jábes lakói hírét vették, mit tettek a filiszteusok Saullal, fogta magát az összes fegyverforgatásra alkalmas férfi, egész éjszaka gyalogolt és elhozta Bet-San faláról Saulnak a holttestét, valamint a fiai holttestét, aztán Jábesbe vitték és ott elégették. Aztán fogták csontjaikat és eltemették a tamariszkusz alá Jábesben, és hét napon át böjtöltek."
Sir 7,33
"Minden élőlénynek adj ajándékot, még a halottól se tagadd meg a szeretetet."
Pál is imádkozik elhunyt barátjáért:
2Tim 1,16-18
"Oneziforusz családja iránt legyen az Úr irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet, sőt Rómába érve szorgalmasan keresett, és meg is talált. Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban."
Az ortodoxok is elfogadják... Mint ahogy a szentek kultuszát, a Mária-kultuszt, az egyház és az állam összefonódását, stb. Mivel ezek a nembibliai tanítások az első évezred termékei, így én nem csodálkozom azon, hogy a szkizma előtti tanok mind a róm.kat., mind az ortodox egyházban jelen vannak -hiszen 1057 előtt egy felekezet volt a kettő...
A kiragadott igék szintén nem győznek meg: az, hogy már az ószövetségi időkben meggyászolták a halottaikat vagy imádkoznak azért, hogy az ítéletkor kedvező elbírálásban részesüljenek, csak a szeretetük és az elhunyt hiánya feletti bánat kifejezése. Akik nem hisznek a tisztítótűz teóriájában, azok is szoktak gyászolni. És sokan imádkoznak elhunyt szeretteikért. Magyarul te sem tudod igével alátámasztani a mondanivalódat.
"Magyarul te sem tudod igével alátámasztani a mondanivalódat."
A 8-as válaszomban elég sok ilyen igét írtam, ezt most csak ráadásként.
Fil 2,10
"hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban"
1Pét 3,19
"Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik."
Pét 4,6
"Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által."
Az alvilágban csakis az igazak hajthatnak térdet Jézusnak, és csakis ők élhetnek lélekben tovább az Isten által. Vagyis itt is egy halálunk utáni különítéleti helyről beszél, ahol börtönben sínylődnek ugyan, de nem jelentheti a végleg elkárhozottak helyét.
Az Úr Jézus ellenben azt mondta a Latornak, hogy még ma vele lesz a paradicsomban, mert ő már elegett szenvedett itt a földön (a keresztre feszítés ugyanis borzalmas halál). Neki tehát nem volt szükséges a másvilágon tisztulni, rögtön mehetett a mennybe.
# 30
Te Jehova tanúja vagy. Ti nem csak a tisztítótűz tanítását tagadjátok, hanem a lélekhalhatatlanságot, s ez által a szenvedéses poklot is, amit viszont gyakorlatilag minden protestáns felekezet megvall rajtatok kívül. Egyébként neked is szólnak ezen versek. Ha nincs lélekhalhatatlanság, akkor miről van ezen versekben szó?
Fil 2,10
"hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban"
Kiemelném: AZ ALVILÁGBAN - Ugye akkor a halottak nem lehetnek teljesen megsemmisült tudattalan állapotban?
1Pét 3,19
"Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik."
Pét 4,6
"Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által."
Hogy hirdették a HALOTTAKNAK IS az evangéliumot, ha azok nem tudnak, nem éreznek semmit?
1Péter.4:6."Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által."
Itt nyilvánvaló,hogy élő emberekről van szó,akik testben/a test miatt halottak voltak.De élhetnek lélek által ha befogadják a Jézus Krisztus által hirdetett tanításokat.
Tehát a testben halottak voltak a büneik miatt (az élő emberek).De életre keltek a tanultak,az Isten szelleme által.És így lett az élő ember élővé,hogy megismerte és követte Jézust a szellemével együtt.
Példa erre a Máté.8:22."Jézus ezt mondta neki:Kövess engem,és hagyd,hogy a halottak temessék el a halottaikat.
Természetes,hogy a halott nem képes temetni,de itt Jézus arra gondolt,hogy mindenki halott aki nem veszi be az Ő tanítását.Szellemileg élővé teszi önmagát ha beveszi Isten szavát,igy élővé vállik.
Igy 1Péter.4:6-ban mozgó élő eembereknek volt hirdetve a jó hír de Isten szemében halottak voltak addig amig el nem fogadják az életmentő üzenetet.
"Itt nyilvánvaló,hogy élő emberekről van szó,akik testben/a test miatt halottak voltak.De élhetnek lélek által ha befogadják a Jézus Krisztus által hirdetett tanításokat."
A magyarázarot mebukik azon az "is" szócskán. Mert nem azt mondja a szöveg, hogy hallottaknak hirdetett az evangélium, hanem halottaknak IS! Élőknek és holtaknak egyaránt. De ezt az 1Pét 3,18-19 is világossá teszi:
"Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. Így ment el a börtönben levő lelkekhez is, és prédikált azoknak, akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Nóé napjaiban a bárka készítésekor." 1Pét 3,18-19
További versek, amik a lélek halhatatlanságát bizonyítják:
Fil 2,10
"hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban"
János 5,28-29
"Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra."
Zsid 9:27
"Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része"
Ha a bűnösök ítélete szerintetek a halál, a nemlétezés állapota, akkor miért van itt szó halottak megítéltetéséről? Isten csak azért feltámasztja a halottakat, hogy utána újra megölje őket? Viszont ha a kárhozatra, a pokol kínjaira támadnak fel, úgy nagyon is érthető.
Máté 10:28
"Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!"
S végül ott van Jézus Gazdag és Lázár példázata, ahol szintén nem úgy beszél a halál utáni sorsunkról, mintha a nemlétezés állapotát jelentené. Nem idézem, mert túl hosszú.
ill. a Jel 14, 9-11 is jó ide:
"És egy másik angyal, egy harmadik követte őket, és harsány hangon ezt mondta: „Ha valaki imádja a vadállatot és annak képmását , és jelet fogad el a homlokára vagy a kezére, az inni is fog az Isten haragjának borából, melyet hígítatlanul töltenek ki dühének poharába, és kínozni fogják tűzzel és kénnel a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Kínzásuk füstje pedig felszáll örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a vadállatot és annak képmását, és annak sem, aki elfogadja a nevének jelét"
De annyiszor vitáztam már tanúkkal, hogy tudom, ezek téged nem fognak meggyőzni. Nektek nem a Biblia a fontos, hanem az Őrtorony. Annyira elvakultak vagytok, hogy ha száz bizonyító verset hoznék, akkor is inkább az Őrtoronynak hinnétek.
Istvan35: az örök életből nem következik holmi tisztítótűz. Éppen most idéztél legalább egy igét, ami egyértelműen cáfolja azt...
Amellett, hogy amennyiben valaki pár éves égéssel képes lenne megtisztuli, akkormi a jó kénkőszagú dezoxiribonukleinsavért lenne szükség a kegyelemre és Jézusra?
37. "Így ment el a börtönökben lévő lelkekhez hirdetvén......."
Júdás.6"Az angyalokat pedig,akik nem őrizték meg eredeti állásukat hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyüket ,örök bilincsben,sürü sötétségben tartja fenn a nagy nap ítéletére"
Lukács 8:31
2.Péter 2:4
1Tim.3:16.
Ezek a biblia versek bizonyítják,hogy Jézus a bilincsben lévő angyaloknak hirdetett nem pedig az elhunyt emberek lelkének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!