Baál melyik pantheon tagja?

Nincsenek erről olyan részletes ismereteink, mint a görög panteonról.

Igazából még az sem tisztázott teljes mértékben, hogy melyik történelmi korban kiket tekinthetünk kánaáni népeknek, illetve hogy ezek népek voltak-e valójában vagy csak laza és gyakran felbomló törzsszövetségek.

Az, hogy, melyiknek milyen volt a hitvilága, arról pedig csak egy-egy szórványos adatunk van, de egyik kánaáni nép ősvallását sem lehet teljes mértékben rekonstruálni. Azt a keveset, amit tudunk, a wikin megtalálod:

[link]

A Biblia Baálnak, a hamis istennek a megnevezésére a hab·Baʹʽal (a Baál) kifejezést használja. A hab·Beʽá·límʹ (a Baálok) kifejezés a helyi istenségekre használatos, akikről úgy vélték, hogy egy-egy konkrét hely tulajdonosai voltak, és jelentős befolyásuk volt ezeken a helyeken.

Baál-imádat: A számos szentírási utaláson kívül nem lehetett sokat tudni a Baál-imádatról egészen addig, amíg az Ugaritban (egy romváros a szíriai tengerparton, Ciprus szigetének az ék. csücskével szemben, azonos a mai Rász-Samrával) folytatott ásatások során napvilágra nem került rengeteg vallási vonatkozású lelet és több száz agyagtábla. Ezeknek a ma rász-samrai szövegekként ismert ókori dokumentumoknak a nagy része állítólag azoknak a liturgiáit, illetve szavait tartalmazza, akik részt vettek a vallási ünnepek rituáléin.

A rász-samrai szövegek a következőképpen utalnak Baálra (akit Alijan-Baálnak is neveznek; az Alijan név  jel.: ’aki győz’): „Zabul [fejedelem], a Föld Ura”, „a Felhők Lovasa”. Ez összhangban van azzal, ahogyan Baált ábrázolják, ugyanis a jobb kezében egy bunkósbot van, a baljában pedig egy hegyes lándzsa, amelynek a nyele stilizált villámban végződik. Emellett olykor szarvakkal ellátott sisakot visel a fején, ami arra utal, hogy szoros kapcsolatban áll a termékenység jelképével, a bikával.

. Az ókoriak azt hitték, hogy az istenek közti soha véget nem érő összetűzések miatt váltakoznak az évszakok, és vannak más-más hatással a környezetre. Úgy vélték, hogy olyankor, amikor véget ér az esőzés, és kiszárad a növényzet, Mót isten (a halál és a szárazság istene) diadalmaskodik Baál (az eső és a termékenység istene) felett, a föld mélyére kényszerítve őt. Amikor pedig elkezdődött az esős évszak, azt gondolták, hogy Baál ismét életre kelt, ami szerintük annak volt betudható, hogy Baál nővére, Anát legyőzte Mótot, és lehetővé tette, hogy a fivére, Baál ismét trónra kerüljön. Abban hittek, hogy ha Baál együtt hál a feleségével, aki feltehetően Astóret volt, akkor garantálva lesz a jövő évi bő termés.

A földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó kánaániták valószínűleg úgy gondolták, hogy ha részt vesznek egy bizonyos rituálén – olyan varázslásban, mellyel az istenek jóindulatát akarták elnyerni –, az arra fogja ösztönözni az isteneiket, hogy a vallási szertartásokon bemutatottak szerint járjanak el, és hitték, hogy mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy az elkövetkező évben bőséges legyen a termés, gyarapodjon az állatállomány, ne legyen se aszály, se sáskajárás, se egyéb csapás. Feltehetően emiatt lealacsonyodott termékenységi rítusokkal, vad szexorgiákkal és féktelen kicsapongással ünnepelték meg, hogy Baál ismét életre kelt, trónra került, és együtt hált a hitvesével.

Vannak arra utaló jelek, hogy Baálnak és a többi kánaáni istennek és istennőnek az imádói bizonyos égitestekkel hozták összefüggésbe az isteneiket. Például az egyik rász-samrai szöveg beszámol arról, hogy felajánlást mutattak be „Sapas királynőnek (a Napnak) és a csillagoknak”, egy másik szöveg pedig utal „a Nap seregére, és a [24 órás] nap hadára”.

Minden helységnek megvolt a maga Baálja, aki többnyire az adott helyről kapta a nevét. Például a peóri Baál (Baál-Peór), akit a moábiták és a midiániták imádtak, a Peór-hegyről kapta a nevét

Idővel ezeknek a helyi Baáloknak a neve szóképek (metonímiák) folytán beépült helységnevekbe. Ilyen volt például Baál-Hermon, Baál-Hácor, Baál-Cefon és Bámót-Baál. Jóllehet a kánaániták köztudottan számos helyi Baált imádtak, valójában csak egyetlen istent neveztek Baálnak.