A Szentháromság hivök mièrt pártolják egymást akkor is ha nincs igazuk?
Azèrt mondom mert èngemet ugyanazèrt a gondolatèrt,negativ kritikával illettek mig az övèiket pozitivan èrtèkeltèk.
Hol az igazság?
"Isten Jèzuson keresztül Keri az imában "menyei Atyám szenteltessèk meg a Te nerved". Ez az Isteni nèv el van vève egyesek által."
A Jahve/Jehova név bizony el lett hagyva, de ez Jézus jóváhagyásával és az elsőszázadi keresztények mintájára történt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Istennek nem maradt, neve, amit megszentelhetnénk, amin hívhatnánk: Atya, Úr, Isten, Teremtő stb.
"Lassan el lehet gondolkodni kire mondjuk szektás. Tudom sokan kimagyarázzák de a biblia ès a tènyek magukèrt beszèlnek."
A szekta szó szigorúan véve szakadárt jelent, de én személy szerint az eredeti keresztény tanításoktól elszakadtat értem alatta, és nem azt, hogy aki nem tartozik a legősibb katolikus egyházhoz, az szektás. A katolikus egyház is lehet szekta, ha bebizonyítod, hogy elszakadt az eredeti keresztény tanításoktól. Nekem eddig ez nem sikerült, de tehetsz egy próbát te is :)
21.hsz!
A "szekta"szó,egy vallásfelekezet,vagy politikai párt elkülönülő csoportja,amely azzal különül el a nagyobb közösségtől,mert azoknál különbeknek tartja magát.Tagjai,rendszerint egy vezető köré csoportosulnak.
Így a Római Katolikus Egyház szektái,a különböző szerzetesrendek,és a Magyar Szocialista Párt szektái,a DK,Együtt,vagy a Szabad Demokrata Párt szektája az LMP.A HN adventista egyház szektája a"Bibliakutatók"közössége,mely mára a "Jehova Tanúi"nevet viseli.
# 22
Írtam, hogy ez az én értelmezésem, nem kell velem egyetérteni. A "szekta" nem egy objektíven definilálható fogalom, a szó teljesen eltért az eredeti jelentésétő az idők folyamán. Korábban rosszul írtam, a szekta szó még csak nem is szakadárt jelent:
"A szekta a latin sequi szóból származtatható, jelentése: követni. A szekta fogalom mai használata viszonylag pontatlan és kevéssé szelektáló." [link]
Ez pedig így egy nagyon általános fogalom, szinte bármire ráhúzható...
Jelenleg az a szekta jelentése, hogy a másik irányzathoz tartozók, legalábbis ebben az értelemben használják sokan. Ha valakibe bele szeretnénk törölni a lábunkat, azt rendszeresen leszektázzuk. A szekta ezidő szerint szitokszó, noha eredetileg van értelme, csak úgy van ez is, mint bármi más, amiből sok van: inflálódik. Ez teszi ezt a szót és a rendszeres használóit hiteltelenekké.
A 107. Zsoltár mondja: "A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattattak."
Felületes hívők hajlamosak ezt így értelmezni: "Aha, balgatagok. Vagyis a másik felekezet, a szekta, de semmiképpen sem mi." Istennek azonban teljesen más a látása rólunk, mint nekünk. A balgatagok azok, akik letérnek az útról, ez pedig nem felekezeti kérdés, hanem adott gyülekezeten belül is megtörténik, hogy két ember van a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Két asszony őröl egy malomban, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Na, az otthagyottak képezik a szektát. Éppen ezért bölcs dolog megfontolni Pál apostol szavait: "Mert ha valaki azt véli, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg.Minden ember pedig az ő maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve." (Gal 6,3-4)
23.Hsz.
Olvasd el,az angol sect(szekta)fogalom értelmezését,az angol wikipedia szerint!
"This article is about religious groups. For other uses, see Sect (disambiguation).
A sect is a subgroup of a religious, political, or philosophical belief system, usually an offshoot of a larger group. Although the term was originally a classification for religious separated groups, it can now refer to any organization that breaks away from a larger one to follow a different set of rules and principles.
A sect, in an Indian context, refers to an organized tradition."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!