Hogyan írjak hitvallást?
Konfirmációra szükséges, de nem tudom hogy kezdjek neki, mi mindennek kéne benne lennie. Adjatok, kérlek, tippeket!
Köszönöm előre is!
15L
"barátunknak aki szerint van kényes része:
Ahelyett hogy egy hitvallásos kérdéshez hozzárakod a magad téveszméit, inkább kérdezz rá a valláskritika részben."
Nem kell rákérdeznem, mert tisztában vagyok vele, hogy a Biblia istene a téveszme.
A kérdéshez pedig passzol a téma, miután a hitvallás lényege éppen az, hogy az ember túl tudja-e tenni magát ezeken a dolgokon. Fogd fel úgy, hogy próba elé állítom a kérdezőt.
"Hát ööö... kéne látni az eredeti szöveget, és annak a lehetséges fordításait."
Na ugye, hogy kényes? Megmondtam...
"Egyébként meg a kereszténység lényege nem az, hogy hegyeket ugrasszunk a tengerbe, és ezzel eldicsekedjünk, hanem az, hogy olyan dolgokat cselekedhessen általunk Isten, amik a teremtett világ javára válnak."
A teremtett világnak az válik a javára, ha segítünk egymásnak, tiszteletben tartjuk egymást, szeretjük egymást, és mindeközben megbecsüljük az élőhelyünket is, vigyázunk a környezetre, nem használjuk ki, stb. - de ezek egyikéhez sem kell Isten, csak emberi tudatosság.
És igen, kényelmes mentség, hogy nem ez a lényege, de ettől függetlenül a Biblia szerint aki igazi hívő, az erre is képes. Miután senki nem képes rá, nincsenek igazi hívők - vagy a Biblia hazudik. Lehet választani.
"Egyébként egyes ember nézőpontjából mindig lesznek ellentmondásos dolgok, bármiben."
:D Sajnos ez nem ilyen egyszerű. A Biblia nem azért hemzseg az ellentmondásoktól, mert én úgy csűröm-csavarom a leírtakat, hogy ellentmondásosnak láttassam őket, hanem azért, mert úgy, ahogy ott le vannak írva, eredeti, módosítatlan formájukban mondanak ellent maguknak. Ez nem szubjektív belelátás, hanem objektív tény.
"("Eywa nem segít senkinek senki ellen, Jake. Mindenek anyja az életet védi, nem minket." - házi feladat: honnan van az idézet?)"
Én is láttam az Avatart, kösz. Viszont Istenre ez megint nem vonatkoztatható, lásd Ószövetség. A zsidóknak mindenki ellen segített, és FŐLEG nem védte az életet, sőt, igen hevesen törekedett a kioltására. Dávid volt a legnagyobb kedvence, aki sportot űzött a vérontásból "Istenért".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!