Milyen hittanos fogalmazást irjak erre a témára?

Úgy gondolom, hogy sokan vagyunk úgy,többször érezzük életünk során, hogy valami folytán (életünkben bekövetkező hirtelen vagy hosszan tartó válság hatására) hitünket ha nem is örökre, de egy kis időre elveszíthetjük. Ilyen krízis lehet egy szeretet személy elvesztése, vagy betegség a családban vagy éppen elveszítjük a munkánkat. És számos olyan eset is szóba jöhet amiben úgy érezzük, hogy teljesen magunkra maradtunk. Úgy érezzük Isten elhagyott minket.

Én Jób csodálatos történetét tudnám felhozni aki az őt ért sok baj és szenvedés hatására Isten félő ember maradt mindvégig. Amikor barátaival beszélget a szenvedés miértjéről nem tudnak rá magyarázatot adni. Viszont bölcsen megállapítják, hogy ahol bezárul egy kis kapu , ott mindig kinyitódik egy másik . csak észre kell vennünk. És ez a másik kapu igen is újra visszavezethet a jó Istenhez!

Megtéréssel kapcsolatban van saját tapasztalatom, de , hogy valaki aki már befogadta Krisztust a szívébe, hogyan képes "eltérni"az számomra elképzelhetetlen, hiszen a megtérés után az Úr munkálkodni kezd az életünkben és személyes kapcsolatunk lesz vele. Velem is történtek rossz dolgok a megtérésem óta, de ezek csak még erősebbé tették a kapcsolatomat Istennel, hiszen ha valamikor, akkor a leginkább a nehézségeinkben, tragédiáinkban van szükségünk segítségre és ki más lehetne nagyobb segítségünk mint Ő. Max. azt tudom, csak elképzelni, hogy mint az én esetemben, valaki vallásosan élt(megtérés nélkül, ez pl katolikusoknál gyakran előfordul/saját tapasztalat/)majd ezt abbahagyja akár hosszú évekre,míg meg nem tér. Viszont ezt nem nevezhetjük visszatérésnek mert előtte nem volt megtérés.

Nézz szét ezen az oldalon, találsz sok megtérésről szóló videót, talán akad köztük visszatérésről szóló is.

[link]

vagy: [link]

Élettörténet :

Gyermekkoromban a szüleim által sokat jártunk templomba .De az igazi jelentőségét nem éreztem hogy mit jelent az amit Jézusról tanítottak.Mikor felserdültem,a szórakozások a haverokkal teljesen eltávolítottak a szent élettől és elhanyagolni kezdtem Istent.Nem jártam templomba ,inkább a szórakozó helyeken éreztem jól magam.Koncertekre jártunk ,és életemet csak ennek szenteltem.Egy alkalommal a buli napján felborultam autóval,és életben maradtam egy karcolás nélkül megúsztam.De ez sem változtatott semmin.Amikor felnőtté válásom ideje elérkezett ,nem változott az az életstílus amit akkor folytattam.Megismertem azt a férfit aki aztán a férjem lett ,gyermekem született ,de sajnos elvesztettem .Még akkor sem értettem mi történik velem,és Istenhez fordultam.Éreztem hogy valami nincs rendjén a házasságommal ,mert voltak álmaim amelyek figyelmeztettek.De még így sem értettem hogy Isten volt az aki velem volt.Folytattam hát az életemet úgy ahogy régen ,buli- buli hátán a férjem pedig egyre jobban szerette ezt az életet és valósággal belerángatott .Aztán megszületett a fiam akit Imádok és a férjem aki ugyancsak a buli "hőse"volt a gyermekünk mellett bulizott ,és én nem mondtam neki nemet.Aztán egy nagy fordulatot vett az egész életem,mert lerobbant az egészségem és a férjem akkor is csak buliba járt én pedig betegen otthon maradhattam a gyermekemmel.És akkor értettem meg Isten megmentett ,mert a betegségemben meghalhattam volna de Ő nem engedett el,újra megmentette az életemet"a lelkemet".A gonosz kísértései amelyek bennem éltek megölhette volna a lelkemet mindörökre.De Isten mindvégig velem volt,soha nem hagyott cserben.Elváltam és most megértettem mindent amit akkor gyermekkoromban nem éreztem.Isten a legfontosabb az életemben akiben soha nem csalódhatom.

Tippelhetek? Katolikus voltál, igaz?

Mert én igen és hasonló a történetem a tiedhez. Engem is egy betegség döbbentett rá, hogy rossz úton járok.

Sajnos az egyházunkban csecsemőket keresztelnek, de azt nem tanítják meg a gyerekeknek, hogy hogyan lehet az Úrral személyes kapcsolatot kialakítani, így amikor jön a serdülőkori őrület, a gyerekek többsége felhagy a vallása gyakorlásával.