A hegyi beszédről kellene fogalmazást írnom, hogy kezdjek neki?

Hegyi beszéd. Az emberek gyakran ismételgetik önmagukat, gyakran mondanak elsőre felületesnek és semmit mondónak tűnő szavakat, de ha belegondolunk nagy igazság van bennük..

stb stb

Szerintem először definiáld, hogy mi is az.

"A hegyi beszéd Jézus Krisztus által az akármilyen hegyen (szégyen, de most nem jut eszembe a neve) az ott összegyűlteknek elmondott kinyilatkoztatás, mely tanításainak lényegét foglalja össze nyolc rövid pontban, melyet a nyolc boldogságnak is neveznek. Lényege az áhítatosság, a hűség, az önmegtartóztatás, a szegénység stb."

Valami ilyesmivel lehet kezdeni.

Aztán fokozatosan átcsapsz a saját véleményed ecsetelésébe.

Olajfák hegye.

Az utolsó vacsora után Jézus itt foglalja össze a tanításait.

Kedves Kérdésfelvető!

Krisztus ritkán gyűjtötte maga köré kizárólag tanítványait, hogy szavait hallgassák. Nem csupán azokat választotta hallgatóiul, akik ismerték az igazságot. Célja az volt, hogy elérje a tudatlan, tévelygő tömegeket is. Az igazságnak olyan részét tanította, amellyel hozzá tudott férkőzni az elhomályosult értelemhez. Ő maga volt az igazság, mindig áldásra nyújtott kezekkel, és készségesen állt, és intő, kérő, bátorító szavakat szólt, mindenkit fel kívánt emelni, aki hozzá jött. A Hegyibeszéd tulajdonképpen a tanítványokhoz szólt, de a sokaság előtt hangzott el. Az apostolok elhívatásuk után elmentek Jézussal a tengerpartra. Kora reggel itt kezdtek az emberek gyülekezni. A galileai városokból jött, szokásos tömegen kívül jöttek Júdeából, sőt magából Jeruzsálemből is, és egészen Júdea déli részéből valamint a Földközi-tenger partjának föníciai városaiból. "Amikor hallották, hogy miket tett...jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből... mert erő származott belőle, és mindenkit meggyógyított." A keskeny parton még állva sem kerülhetett mindenki közelébe aki szeretett volna hallótávolságon belül maradni, ezért Jézus visszavezette őket a hegyoldalra. Amint egy lankás helyre értek, amely alkalmas gyülekezőhelyként kínálkozott a hatalmas tömegnek, leült a fűbe, a tanítványok és a sokaság pedig követték példáját. A tanítványok helye mindig közvetlenül Jézus mellett volt. A nép folyamatosan tolongott felé, de a tanítványok szorosan mellé ültek, hogy egyetlen szót se veszítsenek el tanításából. Figyelmes hallgatók voltak, buzgón figyelték az igazságot, melyet minden népnek, minden időben hirdetniük kellett. Érezték, hogy a szokásosnál valahogyan többet várhatnak, s még közelebb húzódtak Mesterükhöz. Úgy hitték, hogy hamarosan megalapítja országát, és a délelőtti események is arról győzték meg őket, hogy Jézus erről valamilyen bejelentést fog tenni. A sokaságot is a várakozás érzése járta át, a figyelmes arcok mély érdeklődésről tanúskodtak. Voltak olyan írástudók és farizeusok, akik arra a napra vártak, amikor átvehetik az uralmat a gyűlölt rómaiak fölött, és magukhoz ragadhatják a világ nagy birodalmának gazdagságát és dicsőségét. A szegény parasztok és halászok azt szerették volna hallani, hogy nyomorúságos kunyhóikat, szűkös élelmüket, fáradságos munkájukat, s a holnaptól való félelmüket biztosan fényűző paloták, könnyű idők váltják föl. Remélték, hogy egyetlen, durva felsőruhájuk helyébe - melyet nappal viseltek, s melybe éjjel takaróztak - Krisztus majd elnyomóik fényes, drága ruháit adja. Mindegyikük szívét az a büszke remény hatotta át, hogy Izrael hamarosan megdicsőíttetik a népek között, mint az Úr választott népe, Jeruzsálem pedig felmagasztaltatik, mint a világbirodalom székhelye. Krisztus azonban letörte a világi nagyság reménységét. A Hegyibeszédben igyekezett a téves nevelés okozta nézeteket eloszlatni, és hallgatóiba helyes elképzelést ültetni országáról, saját jelleméről. Mégsem támadta közvetlenül a nép hibáit. Látta a világnak a bűn miatti nyomorúságát, de nem rajzolta eléjük élesen szánalmas állapotukat. Valami sokkal jobbra tanította őket, mint amit addig ismertek. Nem szállt harcba az Isten országáról alkotott elképzeléseikkel, hanem elmondta, milyen feltételekkel léphetnek be oda, s rájuk hagyta a tanulság levonását annak természetéről. Krisztus legelőször az áldás igéit szólta a népnek. Boldogok - mondotta -, akik felismerik lelki szegénységüket, és érzik, hogy megváltásra van szükségük. Az evangéliumot a szegényeknek kell prédikálni. Az Ige nem a felfuvalkodott lelkűeknek tárul fel, akik azt hiszik, hogy gazdagok, és semmire sincs szükségük, hanem azoknak, akik alázatosak és megtört szívűek. Csak egyetlen gyógyforrása van a bűnösnek, csak egyetlen kútja a lelki szegényeknek. A büszke szív ki akarja érdemelni az üdvösséget, ezzel szemben mind a mennyre való jogcímünk, mind alkalmasságunk Krisztus igazságában rejlik. Az Úr semmit sem tehet az ember megmentésére, amíg az meg nem győződik saját gyengeségéről, le nem vetkőzi minden önelégültségét, s alá nem veti magát Isten irányításának. Ekkor kaphatja meg az ajándékot, melyet Isten nyújtani kíván. Ő semmit sem tart vissza a szükségét átérző lélektől. Az ilyen embernek szabad bejárása van Istenhez, akiben a teljesség lakozik. "Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét." "Boldogok, akik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak" (Mt 5:4). E szavakkal Krisztus nem azt tanítja, hogy magának a sírásnak bűntől szabadító ereje volna. Nem szentesíti a színlelést, az önkéntes alázatoskodást. A sírás, melyről beszél, nem búslakodás vagy siránkozás. Ha szánjuk bűneinket, egyben örvendezünk is annak az értékes kiváltságnak, hogy Isten gyermekei lehetünk.

Remélem tudtam segíteni!

Üdvözlettel: Péter

(Bibliaház Gödöllő)