Már csak racionális alapon is megéri kereszténynek lenni, nem?
Nézzük csak meg jól: legyen célunk az, hogy üdvözüljünk (vagy jobb helyzetbe szülessünk újjá). Ekkor, a keresztény tanításokat követjük,
1. A kereszténység szerint biztosan üdvözülünk (kegyelemből, hit által);
2. A hinduizmus szerint jó karmánk lesz, ami sikeresebb reinkarnáciohóz vezet (a jó karma a hitből fakadó jó cselekedetek által);
3. A buddhizmus és dzsainizmus szerint is közeledünk a megvilágosodáshoz (hit, imádság, lemondás az élvezetekről => jó karma);
4. A szikhizmus eleve nyitott, itt is a jó cseledetek és méltó élet számítanak az istennel egyesülés céljából;
5. A taoizmus szerint nincs megváltás, ezért csak magunknak teszünk jót, ha hiszünk;
6. A zsidó vallás szerint a jó cselekedetek számítanak, keresztényeknél a hit által ez is megvan.
7. A gond az iszlámmal van, amely kizárja az üdvösségből az Allahban nem hívőket. De ugyanakkor a keresztényeket és zsidókat az igazság (részleges) birtokosának, tehát (ha jól sejtem), jó cselekedetek által a Korán szerint is üdvözülni lehet.
8. És legvégül: az ateisták szerint nincs isten (az antikrisztiánusok szerint Isten, akiről a Biblia szól, nincs). De a hit akkor is tartást ad, szóval megéri.
Összesítve: ha az ember keresztény, pusztán racionálisan gondolkodva is jól jár - nem? Mi a véleményetek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!