Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Már csak racionális alapon is...

Már csak racionális alapon is megéri kereszténynek lenni, nem?

Figyelt kérdés

Nézzük csak meg jól: legyen célunk az, hogy üdvözüljünk (vagy jobb helyzetbe szülessünk újjá). Ekkor, a keresztény tanításokat követjük,

1. A kereszténység szerint biztosan üdvözülünk (kegyelemből, hit által);

2. A hinduizmus szerint jó karmánk lesz, ami sikeresebb reinkarnáciohóz vezet (a jó karma a hitből fakadó jó cselekedetek által);

3. A buddhizmus és dzsainizmus szerint is közeledünk a megvilágosodáshoz (hit, imádság, lemondás az élvezetekről => jó karma);

4. A szikhizmus eleve nyitott, itt is a jó cseledetek és méltó élet számítanak az istennel egyesülés céljából;

5. A taoizmus szerint nincs megváltás, ezért csak magunknak teszünk jót, ha hiszünk;

6. A zsidó vallás szerint a jó cselekedetek számítanak, keresztényeknél a hit által ez is megvan.

7. A gond az iszlámmal van, amely kizárja az üdvösségből az Allahban nem hívőket. De ugyanakkor a keresztényeket és zsidókat az igazság (részleges) birtokosának, tehát (ha jól sejtem), jó cselekedetek által a Korán szerint is üdvözülni lehet.


8. És legvégül: az ateisták szerint nincs isten (az antikrisztiánusok szerint Isten, akiről a Biblia szól, nincs). De a hit akkor is tartást ad, szóval megéri.


Összesítve: ha az ember keresztény, pusztán racionálisan gondolkodva is jól jár - nem? Mi a véleményetek?



2016. aug. 29. 18:52
1 2 3 4 5
 1/41 anonim ***** válasza:
75%
😵
2016. aug. 29. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/41 anonim ***** válasza:
95%

Szerintem ha jo ember vagy, hasznara probalsz lenni a kornyezetednek, akkor teljesen mindegy mit kovetsz vagy kit, nem kerulhetsz rossz helyre, mert osszessegeben minden vallasnak az a celja, hogy jobb emberre tegyen es legyen egy eros, moralis tartasod ami atsegit a nehezsegeken.


De egyebkent en a magam reszerol csak a sajatomrol, az iszlamrol tudok beszelni, de csak a mondatod helytelensege miatt, amivel mintha azt mondanad, "ha nem hiszel istenben nem udvozulhetsz". Ha nem hiszel istenben akkor keresztenykent sem udvozolsz. A keresztenyek es a muszlimok istene egy. Allah csak egy szo istenre, akarcsak a god, gott etc. Nem egy kulon elvont istenseg amiben csak a muszlimok hisznek.

2016. aug. 29. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/41 anonim ***** válasza:
65%
LMFAO ROFL LOL
2016. aug. 29. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/41 A kérdező kommentje:
#2 Ez érdekel. A muszlimoknál mi a kritérium az örök élet elnyerésére? Sosem volt alkalmam muszlim hívővel beszélgetni, és a Koránt csak egy-két helyen olvastam.
2016. aug. 29. 19:04
 5/41 anonim ***** válasza:
4%

Egy jó kis térítős kérdésecskét kiírni GYK-ra ,

Rá se ránts ,ez is a Ördög hibája.

2016. aug. 29. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/41 A kérdező kommentje:

Nem térítés, csak ezen elmélkedtem. Megpróbáltam más vallások szempontjából is összehozni, aránylag kevés sikerrel.

Különben sem hiszem, hogy bárkit, akinek kialakult egy meggyőződése, ez a kérdés győz meg az ellenkezőjéről.

2016. aug. 29. 19:07
 7/41 anonim ***** válasza:
67%

Az ateisták, legalábbis akik tudják mit jelent az "ateizmus" szó, nem állítják, hogy nincs Isten, csak reálisabbnak tartják hogy nincs, ezért nem hisznek egybe sem. Ezt ne keverd. :)


A keresztények szerint akik ismerik Isten igéjét, nem engedik be szívükbe Jézust és a Szentlelket, azok nem üdvözölnek. Persze van keresztény akik szerint igen, van keresztény akik szerint nem, de az általánosan elfogadott vélemény hogy aki nem hisz Jézusba annak elenére hogy tud róla, az a pokolba jut. Ezzel magyarázzák a szabad akaratot is, avagy hogy azért van szabad akaratunk, mert eldönthetjük hogy a mennye akarunk jutni Jézus által, vagy a pokolba nélküle.

2016. aug. 29. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/41 anonim ***** válasza:
85%

Ha tényleg racionalitást akarsz, akkor a halálunk után a hullaházba, majd a temetőbe kerülünk, és max pár átörökített génünk fog fennmaradni valamilyen formában. Nincs más, csak az örök, visszavonhatatlan megsemmisülés, aminek lássuk be, megvan a maga szépsége, ráadásul abban a tudatban élheted le az életed, hogy nem kergetsz illúziókat. (Az, hogy valóban létezik-e Isten, irreleváns, hiszen jelenleg csak annyit tudunk biztosan, hogy a halál a lét vége, szóval a mi szemszögünkből a többi csak mese habbal. Az is adhat tartást, ha ezt beismered...)


Ha viszont a lehető legkényelmesebb, és legmegnyugtatóbb ábrándba akarod ringatni magad, akkor tényleg a kereszténység lehet a te vallásod.

2016. aug. 29. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/41 anonim ***** válasza:
92%

# 8


"A keresztények szerint akik ismerik Isten igéjét, nem engedik be szívükbe Jézust és a Szentlelket, azok nem üdvözölnek."


Ez csak szektás baromság.


"Persze van keresztény akik szerint igen..."


A mondat úgy helyes, hogy csak azok a keresztények, akik szerint igen.


Jó lenne, ha csak az nyilatkozna a keresztény vallásról, akinek legalább minimális ismeretei vannak róla.

2016. aug. 29. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/41 anonim ***** válasza:
6%
#8 De, a ateisták konkrétan azt mondják, hogy nem létezik isten. Akikről te beszélsz, azok az agnosztikusok.
2016. aug. 29. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!