Már csak racionális alapon is megéri kereszténynek lenni, nem?
Nézzük csak meg jól: legyen célunk az, hogy üdvözüljünk (vagy jobb helyzetbe szülessünk újjá). Ekkor, a keresztény tanításokat követjük,
1. A kereszténység szerint biztosan üdvözülünk (kegyelemből, hit által);
2. A hinduizmus szerint jó karmánk lesz, ami sikeresebb reinkarnáciohóz vezet (a jó karma a hitből fakadó jó cselekedetek által);
3. A buddhizmus és dzsainizmus szerint is közeledünk a megvilágosodáshoz (hit, imádság, lemondás az élvezetekről => jó karma);
4. A szikhizmus eleve nyitott, itt is a jó cseledetek és méltó élet számítanak az istennel egyesülés céljából;
5. A taoizmus szerint nincs megváltás, ezért csak magunknak teszünk jót, ha hiszünk;
6. A zsidó vallás szerint a jó cselekedetek számítanak, keresztényeknél a hit által ez is megvan.
7. A gond az iszlámmal van, amely kizárja az üdvösségből az Allahban nem hívőket. De ugyanakkor a keresztényeket és zsidókat az igazság (részleges) birtokosának, tehát (ha jól sejtem), jó cselekedetek által a Korán szerint is üdvözülni lehet.
8. És legvégül: az ateisták szerint nincs isten (az antikrisztiánusok szerint Isten, akiről a Biblia szól, nincs). De a hit akkor is tartást ad, szóval megéri.
Összesítve: ha az ember keresztény, pusztán racionálisan gondolkodva is jól jár - nem? Mi a véleményetek?
2. válaszoló!
Ha összevetjük,a Korán tanítását Allahról,és a Jézus által bemutatott Istent,akkor a két istenkép között irgalmatlanul nagy különbség van,mint Gizike,és a gőzeke közt.
11.válaszoló!
Olyan,hogy meghatározzuk,hogy mi a "zsidó vallás"értelmetlen,ugyanis annyi zsidó vallás létezik,ahány zsidó él,az istentelenektől(ateistáktól),az ultraortodox irányzatúakig.
33. válaszoló!
Igen,élek,és egészen jól boldogulok.
Miért kérdezed?Talán nem kellene élnem?
Nagyon eltűntél ,Zolikám.
Egyébként már azt hittem ,hogy kezdesz "jó útra" térni ,de mostani "válaszaidból" azt szűrtem le ,hogy úgy tűnik mégsem. :,(
Racionális alapon kereszténynek a leginkább nem éri meg lenni.
Egy feminin gyengeséget dicsőítő vallás, amit ha igazán pontosan követnéd, körülbelül a mindenki-gázoljon-át-rajtad-a-pics_ába mentalitást kéne elsajátítanod.
A "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" 80-as IQ felett mindenki tudja, hogy kivitelezhetetlen, a szerető isten ideáját pedig még senkinek nem sikerült kellőképp megvédenie (legalább is számomra), amikor a képletbe bekerül egy gyógyíthatatlan betegség, egy halálos baleset, többszöri vetélés, vagy ilyen nyalánkságok.
A legracionálisabb "vallás" ezek között szerintem a buddhizmus (ami inkább filozófia), de én még ezt is lenyírbálnám kicsit szekulárisabbra.
36.hsz!
Nem tudom mi az a KKK.Felvilágosítnál?
36.hsz!
Egyébként a UCC-hez csatlakoztam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!