Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért mondják a Jehova tanúi,...

Miért mondják a Jehova tanúi, hogy Ádám és Éva Isten fölé akartak emelkedni?

Figyelt kérdés
Jehova tanúihoz, -vagy akik kívülállóként ismerik a tanaikat- szól a kérdésem,mivel olvastam tőlük több helyen,hogy az első emberpárt gyakorlatilag trónfosztással vádolták,azzal,ami miatt a Sátán is ki lett vetve addigi helyéről. De ez logikátlan,hiszen Ádámék,amíg nem szakítottak a jó és gonosz tudásának fájáról,addig nem követtek el bűnt,az csak utána jött be az életükbe. Kérdezem én,hogy tud valaki bűntelenül bűnözni? Ezek szerint mégsem voltak tökéletesek,és már a gyümölcs leszakítása előtt bűnöztek? Mert ha igaz lenne az állításuk,hogy az indíték valami tudatosan Isten ellen irányuló dolog volt,akkor az már bűn. De a Biblia semmi ilyesmi motivációról nem ír,csupán annyit,hogy Évának megtetszett a gyümölcs,mert látta,hogy alkalmas a fogyasztásra. Ennyi. Lényegében csak összefutott a nyál a szájában a gyümölcs láttán,nem tudom,ebből hogy kerekedett ki Jehova tanúinak a maffiózó,trónfosztó Ádám és Éva,akik a tenyerüket dörzsölgetve kuncogtak magukban,hogy most mennyire kiszúrnak majd Istennel.

2016. aug. 17. 17:43
1 2 3 4 5 6
 31/57 anonim ***** válasza:
0%

Ádám tudatosan vétkezett, mitől kellene megváltani?

Miatta jött be a halál az emberek életébe, a rossz döntése miatt. Ami Istennek eszébe se jutott.


A körülményei nem voltak Ádámnak olyanok, amiért oka lett volna rossz döntést hozni, vagy hibázni, mindössze engedelmesen szót fogadott volna, a Feleségét meg elzavarta volna,


De inkább választotta a "szép" feleséget, mint bízott volna Istenbe, akitől kapott volna másik feleséget,

Még Istent hibáztatta, hogy Rossz feleséget kapott.


Holott Isten mindenre azt mondta hogy jó.

2016. aug. 18. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/57 A kérdező kommentje:
Miért,a mai emberek nem tudatosan vétkeznek? Csak azt ne mondd nekem,hogy igazából mi nem is vagyunk bűnösök. Nincs olyan,hogy véletlen bűn,mindenki tudatosan vétkezik,te is. Viszont ez a magyarázat még mindig nincs a Bibliában leírva,legalábbis nem látok benne olyat,hogy "Ádám tudatosan vétkezett,ezért ez és az történik".
2016. aug. 18. 12:29
 33/57 A kérdező kommentje:
Nagyon lenézőek vagytok az első emberpárral,pedig ők is emberek,a felebaráti szeretet rájuk is vonatkozik ám a kegyelemmel együtt.
2016. aug. 18. 12:31
 34/57 anonim ***** válasza:

Valami más Bibliából táplálkozik ez a tanú, mivel a Biblia azt írja, hogy sem Ádám, sem Éva addig nem volt bűnös, amíg nem ettek a fáról. Tehát addig nem ismerték a bűnt. Még a tett előtt pár másodpercel sem.

Hogy a tanúk honnan vesznek ennyi zagyvaságot, azt csak sejtem. De az biztos, hogy a tanításuk nem a Bibliából van.


Ádám és Éva hozott egy rossz döntést, mert hiszékenyek voltak, de akkor még nem voltak bűnösök,csak miután a döntést tett követte. A Biblia ezt írja, mást nem.

2016. aug. 18. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/57 A kérdező kommentje:
Pontosan! Erre szeretnék rávilágítani,valahogy rádöbbenteni őket,hogy a Bibliában nincsenek ilyen összeesküvés elméletek leírva,mind-mind csak következtetés,és az ott leírtak továbbköltése,de semmiképp sem szerepel benne.
2016. aug. 18. 13:07
 36/57 anonim ***** válasza:
Kedves 31. Válaszoló, ha könnyítsek picit (már ha tudok) a dolgon. A Kérdező arra kíváncsi, hogy hol van leírva, vagy akár hol tudunk következtetni arra, hogy Ádám és Éva NEM érdemlik meg Isten ajándékát. Azt hiszem jól értem a kérdést. De ha a kérdező megengedi, válaszolnék neked pár dologra. Tudatosan vétkezett volna az emberpár? NEM! Hiszen addig nem is tudtak semmit sem a bűnről, ismerték mint fogalom, de nem tudták/nem tudhatták, hogy mi is az valójában! Mikor ettek a fáról, csak abban a pillanatban döbbentek rá a Bűn kinézetére! :)
2016. aug. 18. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/57 A kérdező kommentje:

" De ha a kérdező megengedi "


Megengedem :D

2016. aug. 18. 14:09
 38/57 anonim ***** válasza:
Hejjj kecskepornót meg kikapcsolni a hatterben...
2016. aug. 18. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/57 anonim ***** válasza:

Kérdező, ha ez a kérdésed, amit egy kommentelő írt, egyszerű a válasz. " De ha a fáma szerint bűnt elkövetni csak a fáról való gyümölcsevés UTÁN tudtak, akkor hogyan követhették el az ellenszegülés bűnét a gyümölcs megevése ELŐTT?

Tök egyszerű a kérdés, nem értem, hogy mit nem lehet ezen érteni.


Egyébként meg Isten is hazudott nekik, hiszen ezt mondta:

"Amely napon eszel, meghalsz."

Ezzel szemben a gyümölcsevést követően nemhogy aznap meghaltak, hanem utána még sok-sok éven át éltek mindketten. "


A bűn már maga a fáról való éves volt. A kívánság még nem számított annak. Pál apostol azt írta, hogy "amikor a kívánság megfogan, bűnt szül",tehát talán az még nem számított bűnnek, hogy Évának át futott az ágyán a gondolat. Hanem már a tett számított. Bűnt elkövetni pedig ezek szerint el lehetett, mert szabad akaratuk volt. Még Jézus is elkovethetett volna, hiszen ezért kisertette meg Sátán.

Isten pedig nem hazudott, Péter apostol írta, hogy "Istennél egy nap ezer év", szóval nem kell szó szerint venni (ahogy a teremtési napokat sem) meg még aznap elkezdtek meghalni, ugyanis elvesztették az örök életet.

Ez a véleményem.

2016. aug. 18. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/57 anonim ***** válasza:

Arra pedig, hogy Ádámék csak hibáztak vagy bűnöztek, megadja a választ a Biblia. Róma 5:12

12Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál... "

2016. aug. 18. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!