Keresztény ként te hiszel a démoni megszállotság ban?
Mit tanít a vallásod ezzel kapcsolatban, mennyire foglalkozik ezzel a témával a felekezeted gyülekezeted?
És kiváncsi lennék.hogy mi a te saját véleményed erről a pontról?
Létezik megszállotság és démoni kísértés vagy ezek már nem léteznek?
Mi a véleményed?
Ha nem kérek túl sokat,kérlek írd le azt is,hogy milyen gyülekezethez tartozól.
Köszönöm!
#8-as vagyok
Asperrimus, ez a tisztátalan lélek a megsemmisüléstől rettegett, annyira, hogy kiáltás tört elő belőle. A félelem gyötrelemmel jár, tehát ez az ember igen rosszul érezhette magát. Nem értem pontosan mit kritizálsz a válaszomban. Nem tudom, hogy tudtak-e ez előtt az incidens előtt az ember megszállottságáról, mert a Biblia nem említi ezt. Mint írtam, nem vagyok szakértő, talán elhamarkodottan válaszoltam a kérdésre, de abban hiszek, hogy a Lélek csodálatos ajándékai manapság már nem léteznek.
Ez a hited azonban nem a Bibliában gyökeredzik.
Azt kifogásoltam, hogy amennyiben nem értettelek félre, akkor azt feltételezed, hogy a démonizált emberek a pszichiátrián kötnek ki, de legalábbis a társadalom perifériájára szorulnak. Ez a Biblia leírásaiból nem következik. A zsinagógában történtek inkább arra utalnak, hogy a démonok egészen addig lapulhatnak egy emberben, amíg Isten ereje felszínre nem hozza a jelenlétüket. Sem maga az ember, sem a környezete nem tud róla. Vagyis azok az emberek, akikben gonosz szellemek vannak, akár igen magasra is juthatnak a társadalmi ranglétrán, noha mások, akikben szintén démonok vannak, bűnözők, prostituáltak, hajléktalanok, és olyan életvitelt élnek, mint a gadarénusok.
A démonok célja azon kívül, hogy saját "házuk" legyen, az, hogy az emberek életét tönkretegyék. Ezt sokkal hatékonyabban tudják végezni, ha az általuk uralt alany tekintélyes ember, ezért a történelem hemzseg a démonizált uralkodóktól, királyoktól, császároktól, fejedelmektől, kancellároktól, főtitkároktól, bölcs vezérektől, uraságoktól, excellenciás uraktól, és sorolhatnám. De az általuk kiépített slepp is jóval sikeresebben végezte áldatlan küldetését, mint amit a puszta emberi képességek indokolnának. Naiv elképzelés, hogy a Sátán királysága periférikusan gyakorol befolyást az emberiség történelmére. A Biblia éppen az ellenkezőjét állítja. "Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei(szellemei) ellen, melyek a magasságban(epuranosz, azaz az égben, de nem a Mennyben) vannak." Ha a tanítványoknak akkor harcuk volt a gonosz szellemek ellen, meglehetősen ultra-optimista elképzelés, hogy ebben a harcban ők totális győzelmet arattak annak idején, ezért nekünk már nincs szükségünk ilyesmire. Ha körülnézünk a világban, akkor nem ezt látjuk. Ezért állítom, hogy a világpolitika mögött is gonosz szellemek akarata húzódik meg, vagyis sajnos nem szorulnak ki a démonizált emberek a társadalom perifériájára, legfeljebb elmondható, hogy nem feltétlenül emelkednek fel, csak ha alkalmasnak tartják őket ezek a gonosz szellemi lények arra, hogy az ügyüket előre mozdítsák.
#8-as vagyok újra
Kedves Asperrimus! A démonoktól megszállottságot abban az időben, amikor Jézus élt, azokra mondták, akikben benne volt a démon, és gyötrelmet okozott nekik. (ApCsel 5:16) Az általános eset az, hogy az ördögök kívülről irányítják az embereket, akár magas, akár alacsony pozícióban vannak, akár uralkodók, akár nem.
Nézzük a dolgot más nézőpontból. Ha egy városban hajléktalanok élnek, akkor borítékolható, hogy előbb-utóbb feltöltik az elhagyott házakat, lakásokat, nyaralókat, ha vannak ilyenek. Némelyik hajléktalanban felfedezhető az indulat, hogy amennyiben módja és ereje lenne hozzá, akkor akár tettlegesség árán is elvenné a tulajdonát attól, akinek van, beleértve az ingatlant is. Sok hajléktalannal az élet bánt el ilyen cudarul, nem azért használom ezt a hasonlatot, mert rossz véleménnyel lennék róluk, csak az érthetőség kedvéért. Tény, hogy nem jó folyamatok zajlanak le azokban az emberekben, akik az utcára kényszerülnek, sajnos láttam, hogy mennyire megváltoztatja az embereket egy-két hónap az utcán.
Az, hogy a démonok az emberek testét a saját házuknak tekintik, az kiderül Jézus beszédéből, ahogyan az is, hogy a démonok nem érzik jól magukat, amikor testen kívüli állapotba kényszerülnek. Ez azt a feltevést valószínűsíti, hogy a démonok valaha rendelkeztek testtel, amit elveszítettek, éppen ezért vágyakoznak test után, hogy inkább mennek bele akár állatokba is, csak testen kívül ne kelljen maradniuk. Ám a démonok számára mindig a bűn szolgáltatja a hivatkozási alapot. Így amíg a bűn útban van, Istennek nem sok lehetősége van a démonok kilakoltatására. Nem véletlen, hogy az Ószövetség nem számol be egyetlen esetről sem, amikor valakiből gonosz szellemeket dobtak volna ki, ugyanis nem volt meg a jogi alapja. Tulajdonképpen Jézus is csupán a megváltás előlegeként űzött ki démonokat az emberekből, ugyanis a jogi alapot az engesztelő áldozat, és megváltás adja a bűnök bocsánatára és eltörlésére, ami kihúzza a talajt a démonok lába alól, és eltávolíthatóvá teszi őket. Ám mindaddig, amíg valakinek az életében nem működik Jézus Krisztus Vére, addig a démonok az adott személy bűnei fajtájának és mélységének a függvényében ki és bejárhatnak a bűnös emberek testébe. A kérdésem az, hogy mi indítana egy bukott, testétől megfosztott, a jövőjét véglegesen elveszítő, ezért csak a mának élő szellemi lényt arra, hogy őrizetlenül és üresen hagyja a néha évek kitartó munkájával becserkészett házát, amin kívül nem is érzi jól magát, hanem csak gyötrődik. Ez egyáltalán nem logikus. Inkább az a logikus, hogy kizárólag okkal, és a lehető legrövidebb ideig hagyja el a "házát", ugyanis nem szeretne sem kint rekedni, sem pedig alárendelt helyzetbe kerülni, ha a távollétében egy másik démon fészkelné be magát.
A gondolatmenetedből úgy látom, hogy te vagy azt gondolod, hogy a démonok alapvetően a körülöttünk levő atmoszférában szeretnek időzni, vagy elképesztően kevesen vannak. Ezek közül sajnos egyik sem igaz, pedig sokkal kívánatosabb lenne. A Biblia nem jelenti ki a démonok számát. A gonosz angyalok arányát lehet a mennyei angyalokhoz viszonyítani. Az összes angyalnak kb. az egyharmada lázadt fel, és kétharmada maradt hűséges Istenhez. A mennyei trónt tízezerszer tízezer, és ezerszer ezer mennyei angyal veszi körül. Ez százegymillió mennyei angyal. Ez azonban csak közvetlenül a mennyei trón körül levő angyalok száma. Nem tudható, hogy mennyien vannak a Mennyben, és hányan lehetnek küldetésben a Földön összesen. Csak az tudható, hogy sokan. De a gonosz angyalok száma a mennyei angyalok számának a fele. Ez is iszonyúan magas szám. Ezek a szellemi lények vannak fent a Magasságnak (epuranosz) nevezett helyen, és csak töredékük van a Földön. Ám a démonok soha nem voltak angyalok, és a Biblia a rovarokhoz, ízeltlábúakhoz, hüllőkhöz hasonlítja őket. Az ízeltlábúakra jellemző, hogy egyrészt sokan vannak, másrészt gyorsan szaporodnak. A Biblia nem foglalkozik a démonok eredetével, de arra enged következtetni, hogy a gonosz szellemek kijelölt tartózkodási helye a Mélység, azaz a Pokol. Az is csak valószínűsíthető, hogy az emberiség által elkövetett bűnök össztömege határozza meg, hogy mennyi gonosz szellem tud a Mélységből kiszabadulni, és gyötörni az embereket. Annyi bizonyos, hogy mind démonok, mind gonosz angyalok is meg vannak kötözve az emberiség érdekében, ám az evangéliumok leírása szerint sok szellem felszabadult a kötelékéből. Mivel csak az emberiség bűne jött be a képbe a gonosz szellemek megkötözése után, éppen ez igazolja azt, hogy az emberiség bűnének van köze ehhez, ugyanis Isten nem lett erőtlenebb az eltelt idő alatt, csak a világ lett bűnös és egyre bűnösebb. A Jelenések könyve azt is kijelenti, hogy az utolsó hét évben olyan szellemi lények is rá fognak szabadulni a világra, akik addig nem tudtak. Valószínű, hogy ezek az emberiségnek adatott hatezer év alatt végig meg voltak kötözve.
Természetesen ez közvetlenül nem üdvösségi kérdés. Ám a kép sajnos sokkal árnyaltabb annál, mint ahogy feltételezed. Egyrészt azért, mert a démonok rengetegen vannak kiszabadulva már most is, és a számuk a jövőben fokozódni fog - sajnos. Másrészt azért, mert az emberiség egyre bűnösebb, így csak Isten kegyelmén, és az adott démon jóindulatán múlik az, hogy egy emberbe bemegy-e, vagy nem. A démonok azonban rendkívül gonosz lények, akik minden egyes embert alanyi jogon gyűlölnek, mert Istenre emlékeztetik az emberek őket, ezért az ő jóindulatuk a nullához konvergál, azaz borítékolható, ha lehetőségük van, akkor bármit megtesznek az ember ellen. Isten kegyelme azonban függ az embertől, ugyanis Isten nem tesz erőszakot az emberek akaratán, de az ember által elkövetett bűn, és a döntései korlátot jelentenek Isten számára. Csak abban az esetben nagyobb a kegyelem a bűnnél, ha az adott ember hittel és engedelmességgel viszonyul Istenhez, ellenkező esetben nem. Ilyenkor azonban a kegyelem nem képes távol tartani a démonokat az embertől, azaz belemennek.
Még annyit, hogy a gadarénusban levő szellem Légióként mutatkozott be, és a sokaságukkal indokolta. Vagyis ebben az emberben nem egy gonosz szellem volt, hanem egy légiónyi. Egy római légióban hat-nyolcezer katona volt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az adott emberben ennek az intervallumnak megfelelő számú gonosz szellem volt, hanem nagyságrendileg volt ennyi. Ezrek, de nem tudjuk, hogy mennyi: kettő, három, hét, tíz? Nem tudható. Az biztos, hogy legalább kétezer disznónyi démon jött ki abból az emberből. Na, ezek kerülnének ma a pszichiátriára. Egyébként a gadarénus esete is azt látszik igazolni, hogy rengeteg démon szabadult rá a világra, különben nem koncentrálódnának egyetlen emberbe ennyien.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!