Isten nem törölte el az áldozatbemutatás szükségességét Jézus halálával?
Ha pedig már a Hit Gyülekezetét is belekeverted, Izrael a világ órájának a kismutatója. Minél közelebb van Izrael a végső idők próféciáiban leírtakhoz, annál kevesebb idő van hátra, és annál közelebb az Úr visszajövetele. Ezért egy bölcs keresztény vigyázó szemeit nem Párizsra veti, hanem Jeruzsálemre, mert ez a város lesz a jövő híreinek egyik főszereplője. Bár a párizsi események is tanulságosak, és külön tanulmányt lehetne írni róla, hogy a francia történések milyen mértékben és módon támasztják alá a Biblia végidőkre vonatkozó próféciáit.
Amikor felépül a Templom, az azért lesz jó, mert ebből tudható, hogy már csupán pár év van hátra. Amikor eljön az Antikrisztus, az egy rendkívül gonosz korszak lesz. Sok történelmi előképe volt már az AK-nak, egyik gonoszabb, mint a másik. De az AK felülmúlja majd mindegyiket. És ahogyan a történelmi előképek esetében rajongtak érte a követői, így lesz majd most is. Csak a kisebbség lesz képes átlátni rajta, és meglátni benne a gonoszt, de ahogy Hitlert sem tudták likvidálni, őt sem fogják tudni. Jó lesz-e ez a világnak? Nem, nagyon meg fogja sínyleni. Ám a Biblia szerint az AK eljövetele történelmi szükségszerűség, ami elkerülhetetlen. Így ha már meg kell lennie, akkor amikor végre tényleg eljön, abból már tudható, hogy a gonosz az utolsókat rúgja, bár ezek igen fájdalmas rúgások lesznek. Vagyis az ember egyik fele azt kívánja, hogy távol legyen az AK eljövetele. A másik fele pedig siettetné, hogy mielőbb vége legyen.
Köszönöm Asperrimus a válaszodat!
Csak ezt akartam tudni.
Asperrimushoz nincs mit hozzátenni, AK-hoz nem is tudok szólni, csak egy konkrét kérdésedre:
"miért jó ez a 3. templom"
Mert arra vonatkozik Jesájá ( Ézsaiás ) könyve 56. fejezet 7. verse, ami a Világbéke próféziája ( sajnos nem úgy néz ki, mintha már honap ... ):
"elviszem őket szent hegyemhez és megörvendeztetem imaházamban, égőáldozataik és vágóáldozataik kedvességül lesznek oltáromon, mert
HÁZAM IMAHÁZNAK FOG NEVEZTETNI MIND A NÉPEK SZÁMÁRA."
Nem törölte.
Az ortodoxok épp ezért szeretnék újraépíteni a szentélyt és az askenázi rabbinátus már asszem meg is kezdte a szervezést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!