#18
Ezért írtam, hogy fogalmi képtelenség. A mindenhatóság-paradoxon egy ismert logikai ellentmondás, amit a fogalom lényegének megváltoztatásával lehet csak feloldani. Ezzel a hibás gondolatmenettel viszont olyan fogalmakat is létre lehet hozni, mint "nullával egyenlő egy". Nincs olyan lehetőség, ami megengedné ennek a logikai helyességét, ezért csak két dolog lehetséges:
1. Megváltoztatom a "nulla" fogalmát, ahogy te is tetted azt a mindenhatósággal
2. A nulla nem lehet egyenlő az eggyel, vagyis ahogy te is írtad, a mindenhatóság nem létezik.
1) A megszűnés időbeli folyamat, Isten pedig kívül áll az időn. A kérdés tehát nem értelmezhető.
2) Többen hivatkoznak itt a logikára, de csak egyetlen egy válaszolónak (a 9-nek) van annyi tájékozottsága a témában, hogy tudja: többféle logikai rendszer is létezik.
Ami az egyikben megfogalmazható és igazolható, a másikban nem biztos hogy igazolható, vagy egyáltalán megfogalmazható.
3) A mindenhatóság fogalmát is többen előhozták. De a válaszokból kiderül, hogy eddig még nem volt itt olyan hozzászóló, aki ismerné ennek a szónak a pontos teológiai jelentését.
Nem maga az Isten a mindenható, hanem az isteni akarat a mindenható. Továbbgondolhatja, aki akarja. Vagy googlezzon ki magának egy teológiai lexikont, ha a saját fejével nem jut semmire.
További szép napot! :)
Lehet-e
- a létező nem létező?
- az egyetlen nem egyetlen?
- a mindenható nem mindenható?
- a bölcs nem bölcs?
- a teremtő nem teremtő?
- az Isten nem Isten?
Lehet-e az igaz állítás ugyanabban az értelemben nem igaz?
Lehet-e a hülyeség nem hülyeség? Nem lehet, mert már fogalmilag eleve kizártuk.
Aki azt állítja, hogy a mindenhatóság fogalmába az önellentmondás is beletartozik az hülye, méghozzá a szó szoros értelmébe, hiszen az önellentmondás maga a hülyeség.
"Akkor viszakérdeznék a teológiában jártassabbaktól: ha Isten nem képes megszüntetni önmagát, míg az ember igen, akkor az ember képes megszüntetni Istent is?"
Hol van itt az ok-okozati összefüggés? Magyarázd el kérlek.
"szp 72 Lehet-e - a létező nem létező? "
hülye felhasználó válasza: (Akit nem érdekel, kérem, ne pazarolja az idejét)
Igen.
Arról van szó: hogy duális / kettős tudatállapot estében:
az 'igen' és az ellentéte, a 'nem igen' továbbiakban az egyszerűség kedvéért: 'nem'
igen és nem jelen van (ellentétben, harcban),
de létezik egy nemduális tudatállapot, ami az
igen és a nem fölött van:
Egy.
megjegyzések:
1)fontos, hogy fölötte van - meghaladva a dulálist (ez az isteni tudatállapot, buddha-tudatállapot)
2)lehet kioltani a kettősséget úgy, hogy aláesik- ez a megsemmisülés -ez az ördögi tudatállapot a diabolikus, mely lényegileg a bűnbeeséssel kezdődött
[érdemes a szó etimológiájára is rátekinteni:
"a diabolosz szó, mely melynek jelentése ellenpontként is értékelhető: széttörő, szétszedő, szétdobáló. A diabolosz tehát azt az erőt képviseli a világban, ami a hasadás, a viszály, a „két-ség”, a kettétörés irányába hat"
idézet innen: [link] ]
*
3) Az "Egy" az görög egyházatyáknál még Istenszinonima volt
4) Tapasztalható ez az EGY-ség a bűnbeesett ember életében (különben nem tudna róla, tagadni sem tudná) az intuícióban, ihletben, a szextálunióban, a halál rohamaiban.
Enélkül állati tudatállapot szinten lennénk, nem lenne egy új ihletett gondolat, Istenkeresés, vallás és ihletett -vagyis igazi- művészet sem.
Az állatok duális tudatállapot szinten vannak, és arról nem tudnak kilépni. Ezért ártatlanok is - mert pl nem "rossz" egy oroszlán, mikor széttép egy gyönyörű gazellát - nem tudja ezt a duális-harcos állapotot morálisan magában felülmúlni - ahhoz az kell : legyen intuitív állapotban elővételezése az isteni tudatállapotnak.
Ez a hit lényege is egyben.
5) Intuitív tudatállapotai minden embernek vannak (ez a kegyelem), sőt a kicsi gyerek annak segítségével tanulja meg az anyanyelvet. Alkotó-előadó művészek tudnak arról, hogy lehet ihletett tudatállapotba jutni. Nem könnyű, 20-30 év intenzív gyakorlás tartozik hozzá és sok veszély. De Isten végtelen irgalmából ez mindenkinek megadatik.
A gyermeknél óvni-védeni kell ezt - külön nagy téma, nem megyek bele-
6) és tanulni kell tőlük...
"ha nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába"
- ez a tudatállapotról szól, az egész kicsi, nyelvtanuló, intuitív kvalitásokat hordozó 2-3 év alattiról szól, nem kell gügyögő-kúszó gyermekké válni.
7) a következezőben az 'angyalaik'(ἄγγελοι- hírnök, követ is) - az intuitív tudatállapotot, az aktuális tudatállapot feletti szintet jelenti,
amivel látja az ember az Egy Örökkévalót, az Igazságot:
"mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.”
-aa-
Nem egészen értem, hogy mit magyarázol. De ha azt állítod, hogy az igen=nem, igaz=hamis, jó=rossz, lét=nemlét stb. akkor kénytelen vagyok valóban hülyének nyilvánítani, mert ez önellentmondás. Azt szoktuk hülyének mondani, aki kisebb-nagyobb önellentmondásba keveredik.
De ezt akkor ne vedd sértésnek, mert a hülye=nagyon okos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!