Mindennek a végén, a vallás mégis önérdek?

"A kereszténység legvégső célja az egyén megváltása, a mennybe kerülés - ez a végső ok, amiért be kellene tartani Isten parancsait?"

A "menny", ahogy a pokol is, a Bibliában egy metonímia. Nem kozmológiai, és nem is mitológiai értelemben kell érteni.

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. _Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is._ A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. _Ha pedig a benned lévő fény sötétség_, mekkora lesz akkor a sötétség!" (Mt 6, 19-23)

Szerintem igaz a megállapítás, amire rákérdezel, Csakhogy a dolgok ilyenforma magyarázata, elvonatkoztatva a dolgok komplexitásától, ami valaminek a lényegi értelmét helyes megvilágításba képes helyezni, egy olyan fajta leegyszerűsítéshez vezet, ami szükségképpen félrevisz és nem a helyes fénytörésbe helyezi a dolgokat. Olyan, mintha leegyszerűsítő módon -ámbár végsősoron valós dolgot állítva- azt mondanám, hogy a gasztronómia és a hozzá kapcsolódó kulináris élvezetek, végsősoron pusztán azt a célt szolgálják, hogy megtőltsd a wc csészét és leengedd a csatornába. S ez utóbbi persze nem túl magasztos cél. Persze ez szándékos sarkítás és nem is szeretném párhuzamba állítani tárgyát tekintve azzal, amire rákérdezel, csak igyekeztem egy még sokkal kirívóbb és beszédesebb példát hozni, mint amit a kérdésed tárgyában ebben a vetületben megfogalmazol.

Én inkább úgy mondanám ezt, hogy az igazságnak ilyen a természete; hogy ha azt szolgálod, akkor azzal generálisan jót teszel, s így értelemszerűen ebbe magad is beletartozol és visszahat rád, a saját jó melletti döntésed (és elköteleződésed főképp).

Jót teszel másokkal, a felbarátoddal, Istennel és Istenért és jutalmat kapsz érte; de nem tudsz jót tenni pusztán az önös érdekeidet szolgálva, mert mire a jutalmadat vetted, addigra már döntöttél amellett és annak tudatában, hogy másnak is használsz és szolgálat azzal, amit teszel. Szerintem megfelelőképp ki van ez találva ahhoz, hogy ne kelljen efféle dilemmákkal élni.

"Valószínűleg félreértelmezem, de számomra ez önérdeknek hangzik. Azért nem vagyok házasságtörő, azért nem lopok és ölök, hogy a mennyországba kerüljek - önérdek."

Erre egy idézettel reagálnék:

"Azt mondják, hogy a kínoktól való rettegés a szolgák útja, és az a kívánság, hogy a mennyországot jutalomként kapjuk meg, a béresek útja. Az Isten azonban azt akarja, hogy gyermekeiként menjünk Őhozzá –, ez azt jelenti, hogy az iránta való szeretetből és buzgóságból éljünk becsületesen, és a vele való üdvözítő egyesülés szívünkben és lelkünkben boldogítson minket. "

Teljesen jó a kérdés. A válasz viszont az, hogy nem önérdek, illetve egészen pontosan nem értelmezhető, hogy önérdek-e vagy sem.

Isten nem csak egy választási lehetőséget kínál fel, hogy mehetsz a mennybe is meg a pokolba is. Hanem Isten határozottan felszólít arra, hogy ne menj a pokolba, gyere a menybe. Mint ahogy a jó szülő is megtiltja a gyerekének, hogy a konnektorba nyúlkáljon.

Ettől kezdve pedig nem önérdek az üdvösségre való törekvés, hanem isteni parancs.

Amúgy meg, ahogy Jézus Krisztus is tanította a nyolc boldogságban, boldogok a szomorkodók, akik más sorsa, bűnei miatt szomorkodnak. Együttérzés, empátia nélkül senki nem fog üdvözülni, csak ha segítünk embertársainknak kikecmeregni a saját csapdáikból.

(És ha alázattal fogadjuk, amikor minket akar kikecmeríteni valaki a saját csapdánkból - ez már más sztori, de mégis ide tartozik.)

Persze, hogy önérdek. Minden önérdekből történik, ha jól belegondolsz.

Például az anya azért adja az életét a gyerekéért, mert rosszabb volna neki, ha az meghalna.

Előfordulhat, hogy egy anyában nem működnek az anyai ösztönök, s igazából nem érez túl sokat a saját gyereke iránt, de az Istentől való félelme vagy a benne való hite miatt elhiszi, hogy a gyerekéről gondoskodnia kell. Az igazi persze az volna, hogy átérezze a dolgot, de még mindig jobb ha hittel cselekszi a jót, mint sehogy.

Ha az érzelmei egyszer helyreállnak, akkor megérti, hogy Isten akarata volt a helyes, s milyen jól tette, hogy engedelmeskedett akkor is, amikor ezt nem érezte. Az üdvösség tulajdonképpen nem más, mint teljes helyreállás, vagyis amikor az ember nem csak hiszi, hanem érzi is, hogy a jó jó.

Ha viszont úgy állnak vissza az érzelmei, hogy nem az Isten akaratát teljesítette, akkor az mindenképpen egy fájdalmas rádöbbenés. Ha pedig ez gőggel és lázadással társul, akkor az maga a kárhozat, az örök pokol, hiszen az Isten által megszabott rosszat és jót nem cserélheti fel senki önhatalmúlag. Senkinek sincs hatalma eldönteni, hogy neki mi a jó, hanem azt Isten dönti el. Aki semmiképpen nem akarja a jót jónak, a rosszat rossznak elismerni, az elkárhozik.

Nagyon jó kérdés.

Az igaz keresztény nem lehet önérdekű!

Persze mégis rengeteg az önérdekű hívő. Csupán azt tartják szem előtt, hogy mit kell tenniük azért, hogy örök életük legyen. Vannak akik hajlandóak akár a családtagjaiknak is hátat fordítani, ha az már nem osztja azt amiben addig közösen hittek, vagy ha vétkezik. De olyan is van, hogy hagynak más embereket (akár gyerekeket is) meghalni, mindezt a Bibliában lévő vérevés tilalma miatt.

Én nem mondhatom azt magamra, hogy igazi, jó és becsületes keresztény vagyok, mert ezt csak Isten döntheti el. Viszont ha kell a kisfiamért vagy a feleségemért akár a pokolba is hajlandó vagyok lemenni. Az ő üdvösségüket tartom szem előtt, ezért próbálok minél jobb keresztény lenni.