Nem látjuk az atomot vagy a levegőt mégis létezhet, ugyanigy van Istennel is, nem? Mit gondoltok erről?
igen :D nyilván :D a legalpáribb suttyó szint azzal érvelni, hogy nem látod, egyel kevésbénagyongáz, azzal ,hogy nincs olyan eszköz sem amivel mérheted
szerintem ilyennel értelmes ateista nem érvel, hiszen rögtön hozzá lehet vágni ,hogy mennyi mindenről kiderült, hogy létezik amiről korábban csak sejtették ,hogy esetleg létezhet, vagy mégcsak nem is sejtették
egyedül arra lehet civilizált keretek között hazsnálni hogy a vallásosság egy nagyon komoly gondolkodás és életvitel beli változás, amit adott egyén nem vállal be amég nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani ezt és azt
viszont támadólag használni iszonyú alpári (és ne érveljen nekem senki azzal, hogy de mennyi ateista használja, attól hogy sokan mondják még baromság)
Azt, hogy ha van Isten, nem csak szemet adott. :) A levegőt nem látjuk (ami nem is teljesen igaz, mert nagy távolságban kialakul a levegőperspektíva), de más érzékszervi úton érzékeljük. Az atom létét meg matematikai egyenletek és a kísérletek eredményei igazolják.
Isten pedig ha máshogyan nem is, a képzeletünkben sokféle módon létezik; egy fikció olvasása is hatással van ránk (félhetünk a horrortól, együtt érezhetünk a kitalált főszereplőkkel), így aki hisz Istenben és ez vigaszt, örömet nyújt neki, az részemről teljesen rendben van.
Objektíven még nem sikerült igazolni Isten létét, ettől függetlenül létezhet, kizárni ugyancsak nem tudjuk.
Semmi értelme összehozni a vallást meg a tudományt, teljesen más kérdésekkel foglalkozik a kettő...
Főleg ha olyan irányban kezdünk el eszmefuttatás végezni, hogy van egy láthatatlan valami amiről nem mondok el semmit, és vajon létezik-e vagy sem. Az Evangélium a lényeg, és inkább annak a kutatása hogy ki is az az Isten!
Köszi! Szerintetek imádozzak? Vagy semmi értelme?
pokolba kerülők? Aki tud valami gondolatot pls írjatok
Nehéz kérdések! de csak gondolatok vagy infók :)pl
Van Isten
van értelme imádkozni ha nem akkor pokolba kerulok?
na mentem jócakát!
Ez kicsit bonyolultabb ennél, csak akkor állna össze a kép ha egészben hallanád/olvasnád az Evangéliumot.
Konkrétan erre válaszolva (bár ez a puzzlenak csak egy darabja, lehet hogy így zavaros lesz a válasz) Istentől el vagy választva, mivel bűnös vagy. Krisztusba vetett hiten keresztül vezet út az Isten felé.
Imádkozni természetesen viszont mindenképp van értelme...
ha félelemből imádkozol annak semmi értelme, imádkozz akkor már kíváncsiságból ,vagy menj el egy templomba kíváncsiságból, sok ember szerint Isten segít azoknak akik nyitottak és tényleg az igazságot keresik
próbáld ki, ártani nem árthat
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!