Hívő Keresztény Emberek! Szerintetek mit kéne tennem?

Sehogy sem, hogy az utolsó mondatra válaszoljak, sokszor volt már ilyen kérdés, és a többség egyet ért abban, hogy az ilyen kapcsolatok hosszú távon nem működhetnek, ég és föld a különbség az életetek között, és kár magadat mesékbe ringatni, hogy talán van valami köztes út, ha te valóban hiszel Istenben, akkor a Biblia útmutatásai szerint kell élned, ha az alapján akarsz élni, akkor már tudod is a választ a kérdésedre.

Kedves kérdező, nem azt mondom neked, hogy hagyd faképnél a lányt, de döntened kell, hogy hogyan akarod élni az életed, ha továbbra is szeretnéd Istent követni, akkor olyan barátnőt kell találnod, aki hasonló képen gondolkodik, mint te, ha viszont nem, akkor nyugodtan mélyülj bele a kapcsolatba, a te döntésed.

Láttam már olyat, hogy a másik fél hatására valaki végül hívő lett, de olyat is, hogy sok feszültség volt emiatt közöttük.

Olyanról is tudok, hogy a férj úgy érezte, hogy a felesége úgymond megcsalja őt Istennel, s elvált.

Mindenesetre fontold meg, s beszéljétek át, hogy a másik miként viselkedne különféle helyzetekben.

Például:

- Ha lesznek gyerekeink, én azt szeretném, hogy járjanak templomba.

- Jó de csak ha fiú, mert én meg azt szeretném, hogy legalább a lányok kövessék az én meggyőződésemet.

Hogy soha se fogja-e szeretni Istent azt se Te se mi nem tudhatjuk.

Ha közelebbi kapcsolatba akartok kerülni, akkor neki semmi veszteni valója nincs, neked viszont kompromisszumot kell kötnöd. Konkrétan megalkuvónak kell lenned a hiteddel kapcsolatban. Vagy Te térsz hozzá, vagy Ő hozzád. Ha eddig keményen ellenállt akkor ne nagyon ringasd magad álmokba.

Kedves Kérdező!

Általános iskolás koromtól kezdve 19 éves koromig a szerelem töltötte ki az életemet. Szinte mindig volt valaki, akibe szerelmes voltam. És Istenhez is többnyire a szerelmi ügyeimben fordultam. Aztán elkezdtem egy OKJ-s képzést, és egy olyan suliba kerültem, ahol szinte csak fiúk voltak. Az a néhány lány pedig nem nagyon nyerte meg a tetszésemet. Mivel iskolán kívül nem jártam szinte sehová, jött egy olyan időszak az életemben, amikor nem volt senki a "láthatáron".

Egy ilyen helyzetben voltam 21 évesen, amikor találkoztam Jézussal. Megszólított, és azt mondta, hogy "Gyere, és kövess Engem!". Megtértem a bűneimből, és átadtam Neki az életemet. Ekkor elkezdtem gyülekezetbe járni és azt gondoltam, hogy ott majd biztosan lesz lehetőségem normális lányokkal megismerkedni. De nem sokkal később rádöbbentem, hogy már nem hiányzik az, hogy szerelmes legyek. Mert Isten betöltötte azt az ürességet, amit korábban a szerelemben kerestem. És felismertem azt, hogy az egész éltemeben Isten kezében voltak a szerelmi kapcsolataim, és hogy Ő megőrzött tisztán.

Egyszer hallottam valakitől, hogy Isten sokkal jobbat tartogat a számunkra, mint amit mi el tudunk gondolni. Amikor szerelmes voltam, mindig azt gondoltam, hogy "na, ő az igazi", és nem tudtam elképzelni az életemet nélküle. Aztán jött egy másik, és róla is ugyanezt gondoltam. Aztán jött egy harmadik, és róla is...

Én ezt nem akartam többet, és azt mondtam akkor Istennek, hogy nem szeretnék addig szerelmes lenni, ameddig nem abba leszek szerelmes, aki majd a feleségem lesz. És letettem teljesen Isten kezébe ezt a dolgot. Nem foglalkoztam ezzel többet, nem futottam a lányok után, nem kerestem többet a szerelmet.

Isten Ádámnak nem azt mondta, hogy tessék, itt van 100 nő, válassz közülük magadnak feleséget. Ő egyetlen egyet adot neki, aki teljesen hozzá illő volt. Ő Istentől kapta a társát, nem magának kereste. Így kaptam meg én is a feleségemet az Úrtól. Nem kerestem, Ő adta nekem. Én nem is akartam szerelmes lenni. Isten kezdett el a szívemben munkálkodni. Hosszú ideig próbáltam elhessegetni magamtó annak a gondolatát is, hogy én szerelmes vagyok. Aztán egy Istentisztelet után hazamentem, és azt mondtam Istennek, hogy én szerelmes vagyok ebbe a lányba. És eszembe jutott a megtérésem utáni imádságom, és megkérdeztem Istentől, hogy akkor ezzel most mi a helyzet? És azt mondta, hogy "minden jó adomány, és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka", és az mondta, hogy ő egy ilyen ajándék Tőle, és hogy ő lesz a feleségem.

Pedig köszönőviszonynál nem volt köztünk több, sohasem beszélgettünk egymással. Aztán 3 hónappal később megszereztem valakitől a telefonszámát, és felhívtam, hogy szeretnék vele találkozni. Megbeszéltünk egy időpontot, és leültünk és elmondtam neki azt, ami a szívemben van, és megkértem a kezét. Azt mondta nekem akkor, hogy valaki másba szerelmes! De ha tényleg ez Isten akarata, szeretné ezt letenni az Úr kezébe. Nem volt könnyű az érzelmeit átadni Istennek, de megtette, és neki is adott bizonyosságot az Úr, hogy én leszek a férje. Körübelül 4 hónap múlva pedig igent mondott, és eljegyeztük egymást. Azóta van 4 gyermekünk, és 12 éve boldog házasságban élünk.

Ezt azért írtam le, hogy meglásd, hogy:

"nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!" Ésa 55.8-9

Ezt a verset kapta egyébként a feleségem az Úrtól a vívódásai közben...

Isten áldjon!

Amint láthatod a fenti válaszokból, sok megoldás létezik. Mi a közös a sokféleségben? A megértés. Minden azon múlik, a felek mennyire empatikusak. Ha nagyon, akkor sok különbözőséget tudnak áthidalni, ha semennyire, akkor a kevés eltérést se tolerálják egymásban. Az is látszik, hogy ehhez mind a két fél kell. Egyedül nem megy. Ez se.

Konkrét esetedben az alapkérdés: mit fogadsz el te, és mit ő. Erre nem is olyan könnyű jó választ adni. A vallásról nem akarlak lebeszélni, de azért gondolkozz el, a mindennapjaidban mi minden tesz boldoggá, elégedetté (még az apróságokat is vedd számba), és ebből mekkora rész a világi életé, és mekkora a vallásé. És azon is, mit tudnál elfogadni optimális körülmények között, amit ma nem (azaz mennyire vagy képes a változásra). Ebből már tudni fogod, mire kell kíváncsinak lenned a másikban. És még valami. Az ember akkor képes nagyot változni, ha sok sok tapasztalata van olyasmikről, amit addig nem csinált, és ezek örömet okoztak neki (banális példa: lehet, hogy eszedbe se jut, jó-e az erdőket, hegyeket, vagy a világot járni. Ha kipróbálod nem egyedül, és jó, meg fogod szeretni. És akkor az életedben sokszor fogsz olyant tenni, amit eddig soha. A változás ezt jelenti. Ahogy mások is fent sok példával szolgáltak erre.)

Fontold meg az ötleteket. De a döntés a tiéd, azt senki el nem veheti tőled. És vannak esetek, amikor a döntés minősége a további élet minőségét is meghatározza.

Ha úgy áll a dolog, hogy a lányért mindent odaadnál, akkor egy ilyen kapcsolatban lehet hogy oda is fogsz adni mindent; s ha ebbe a hited is beleértendő, akkor nem fog hosszútávon jó üzletnek bizonyulni a dolog.

De ha fontos neked annyira Isten, hogy ha muszály, fel tudnád áldozni a vele való kapcsolatodért, a lánnyal való kapcsolatod, akkor nem kell hogy feláldozd egyiket sem, mert akkor meg fogsz tudni maradni a hitedben; meg fogsz tudni maradni Isten mellett.

Azt Írod, hogy

"Az én szavam kevés hozzá, hogy elhiggye..." -és ebben igazad is lehet ezesetben, de ha kitartóan imádkoznál a megtéréséért, hogy megismerje és be tudja fogadni Isten szeretetét, akkor ott már nem pusztán a te szavaid lesznek a hitetlenség "hitetésének" és megkötözésének erejével szemben, hanem Isten hatalma és szeretete a te szereteteddel egyesülve!

Nem lehet tudni azt, hogy nem küldetésed van-e egyenesen őhozzá és őérte Istentől.

"Ráerőltetni" egy bizonyos határon túl nem érdemes, mert a másikban sokszor olyankor a te jóakaratod és bármennyire is igaz szavaid is képesek önmagukból kifordulva és a kényszer érzetét keltve benne megjelenni.

De ha úgy döntesz, hogy kitartasz mellette, mert ki tudsz úgy is tartani a hitedben, amit, ez utóbbit, a kapcsolat minden bizonnyal próbára fog tenni, akkor érdemes lehet szerintem nem feladni, és kitartóan imádkozni érte. Akkor is, amikor az elkeseredés erőt venne rajtad és úgy éreznéd már esetleg, hogy nincs értelme, s hogy áttörhetetlen a fal és megátalkodott hitetlenséggel állsz szemben.. Mert a kitartó imával megtörhetetsz bármilyen kemény falat, és bármiből legyen is az a fal, tehetsz érte, hogy megszabaduljon tőle, ha nem veszted el az Istenbe vetett hitedet. S azért a lelkére beszélést sem kell abbahagyni teljesen, mert talán megágyazhatsz az egyikkel a másiknak idővel 😊

Elözőként még annyit hozzátennék a dologhoz, ahhoz kapcsolódva, amit valaki már említett (szp72),

"Láttam már olyat, hogy a másik fél hatására valaki végül hívő lett, de olyat is, hogy sok feszültség volt emiatt közöttük."

-hogy szerintem ez ilyen esetekben, amikor ez az abszolút elzárkózó, kőkemény fallal elzárt ember és egy hívő kapcsolatáról van szó, akkor szinte borítékolhatóan e kettő (jó esetben is a végeredmény tekintetében) együtt lesz jelen; vagyis a hitetlenségtől való megszabadulásig a dolog természetéből adódóan lehetnek és vannak feszültségek. S ez akkor is és azért is így van, mert működnek a dolgok a színfalak mögött a hívő, imádkozó ember környezetében; mert dolgozik az Isten az emberrel együttműködve és őt vezetve a másikért is.