Római katolikusok ti mit tennétek az én helyemben?

Ha elég erős a katolikus hited, mind a kettőt nyugodtan választhatod. A hit megerősödése szempontjából szerintem a református gimnázium lenne a jobb. A katolikus és a református értékrend nem nagyon különbözik, ökumenizmus van, látod még azt is megengedik, hogy református iskolába katolikus hittant tanulj.

Mellesleg több katolikus ismerősöm érettségizett református vagy evangélikus gimnáziumokban.

# szp72

"A hit megerősödése szempontjából szerintem a református gimnázium lenne a jobb."

A tapasztalatok nem ezt mutatják. Van akinek megerősödik a hite az egyházi suliban, de ezek olyan fiatalok, akiknek egyházi suli nélkül is erősödne a hitük.

De sokkal többen vannak, akikre abszolúte semmilyen hatással nincs, vagy még el is tántorítja őket az egésztől. Rengetegen vannak, akik az utolsó tanév évzáró miséje után soha többet közelébe nem mennek templomnak. Ezt három különböző (egy refi, kettő katkó) egyházi suli húsz éves tapasztalatai alapján mondom.

Hívőként sajnos azt kell hogy mondjam, hogy Magyarországon nagyon vakvágányra vitték az intézményesített hitoktatást - sajnos.

Ha hittant akarsz tanulni, keresd ennek a szerzőjét.

[link]

[link]

"Aki jó pappal találtozik, hívő lesz.

Aki rossz pappal találkozik, ateista lesz."

(Csiha Kálmán -- Érsemjén, 1929. szeptember 17. – Marosvásárhely, 2007. november 7.)

"Életem a rácsok és fények világa volt. A rácsoké, amelyek a földből nőttek, s amelyeket gyűlöletből, haszonlesésből, lélekárulásból, hiszékeny emberek félrevezetéséből, megfélemlítéséből ácsolt egy magát egyedül megmentőnek nevező ideológia. A rácsoké, amelyek a Keleten előre elkészített sablon szerint nemcsak börtönajtókat zártak le, hanem országokat tettek börtönné. A rácsoké, amelyeknek az volt a hivatásuk, hogy átnőjenek időn és lelkeken s engedelmes fogollyá tegyék a térben szabadon mozgó embereket is. A rácsoké, amelyek hivatva voltak Isten helyett megítélni "a szív rejtett indulatait" is, amelyek behatoltak az otthonokba s növekvő hegyükre tűzték az agy szürkeállományát, s ha kellett, a kivégzett lelkiismeret utolsó cafatait is. Az apokaliptikus veres ló világa volt ez, "s aki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék, s adaték annak egy nagy kard" (Jel 6,4). Amit leírok, az ennek a nagy kardnak az árnyékában játszódott le.

De életem a fények világa is volt. A fényé, ami egy szép gyermekkor emlékéből most is visszasüt. A fényé, ami ajándékképpen hullt egy családra, ahol hittek Istenben, az örök életet szerző Jézusban. A fényé, amely sötét napokban a lelkembe költözött elvehetetlenül és kizárhatatlanul, amely széppé tett egy szegény küzdelmes ifjúkort, amely a legsötétebb börtönrácsokon is áttündökölt.

A rácsok a földből nőttek, a fény az égből jött. A magasság, a hatalom, a tiszta jóság s az örök új erő: Isten volt benne. A rácsok világában ez a fény mentett meg, nem engedte átnőni a rácsokat a lelkemen. Ezért, bár a fogságom történetét írom, be kell vallanom, hogy valójában soha nem éreztem magam fogolynak. Mert fogollyá nem az lesz, akit rácsok mögé zárnak, hanem akinek átnőnek a lelkén a rácsok. De aki tudja, hogy van valaki, aki minden rácsnál hatalmasabb és hozzá kötődik és Tőle kap erőt, azt fogollyá tenni nem lehet soha.

Az Ő rácsok felett tündöklő csodáiról..." tesz vallomást verseiben - Csiha Kálmán +

"Magad láss, hallj, szimatolj! Magadd tanulj!" (FELIX SALTEN: Bambi)

Minden ember, aki át meri lépni falujának határát, többet lát a világból.

Ha csak kint marad a világban, elveszett emberként keresi élete végéig a maga gyökereit.

Aki világot látottként is szerelmese marad szülőföldjének, annak szívében és lelkében - az élet, a szenvedés és az öröm értékei úgy fognak növekedni, mint ahogy egyes kagylók testükbe jutott idegen anyagok köré Igazgyöngyöt termelnek.

Érdekesség, hogy van folyami gyöngykagyló is - élethelyzete tanulságos a hit (=hívség, hűség) iránt érzékenyen reagáló emberekhez.

[link]

"- Magad hallj, szimatolj és láss, magad tanulj! - Koronás fejét még magasabbra emelte. - Isten veled! - mondta. Semmi mást. És eltűnt. Bambi meghökkenve állt, és csüggedés fogta el. De az „isten veled" vigasztalóan csengett vissza benne. „Isten veled!" - mondta az öreg. Tehát nem haragudott. Bambi úgy érezte, büszkeség és ünnepélyes komolyság fogja el és emeli magasba. Igen, az élet nehéz, és tele van veszéllyel. De bármit hozzon is, meg fogja tanulni, hogy elviselje."