Mi történik azzal, aki imádja Istent, van hite, jót cselekszik, elfogajda a kegyelmet és Jézust, de a Szentlelket nem képes tolerálni?

Kedves Lucifer! (Milyen különös ez a név, mintha valahol már hallottam volna! Csak nem ő sugallja neked ezeket gondolatokat? :D )

Szóval, egyetértek az előttem szólóval: Az, hogy élsz, hogy lélegzel, máris a Szentlélek benned való jelenlevőségének a tanúbizonysága. Na persze ez még csak a létfenntartás, ami a Szentlélek legalapvetőbb tevékenysége. Természetesen a Szentléleknek még más feladata is van az életünkben. Mielőtt tovább taglalnám, tisztáznunk kell néhány dolgot:

A Szentlélek nem egy eszköz, nem egy személytelen erő, amit lehet adni-venni, mint egy árucikket. A Szentlélek a harmadik isteni SZEMÉLY, aki "megszomorítható", aki "osztogatja a kegyelmi ajándékokat kinek-kinek amint akarja". Tény, hogy nem ölt semmilyen látható vagy elképzelhető alakot, mégis önálló döntéshozó és cselekvési hatáskörrel felruházott szuverén isteni SZEMÉLY. Természetesen az Atyával tökéletes összhangban "dolgozik".

Amint az előttem szóló is jelezte, úgy lehet "hozzájutni", hogy beengeded Istent/Jézust az életedbe, átadod magad Neki. És igen, a Szentlélek nevében is tettek és tesznek olyat, ami bűn. Nevezetesen, amikor a Szentlélek (vagy ahogy ők mondják: Szent Szellem) munkájának tulajdonítják azokat az őrületeket, amikor a földön fekve vonaglanak, rázkódnak és halandzsa nyelveken kiabálnak az emberek stb. Ez nem a Szentlélek műve, hanem az általad névadóként választott személytől származik. ;)

A Szentlélek elleni puccs nem más ellen irányul, mint maga az Atya Isten és a Fia, Jézus Krisztus ellen, mivel ők hárman tökéletesen egyek, bár önállóan cselekszenek, más a feladatuk, de mégis szétválaszthatatlanok. Ír a Biblia egy hatalomról, amely "ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát." (2Thess 2:4) Mi ez, ha nem puccs? Ő az Antikrisztus, akit máshol Fenevadnak, nagy Paráznának vagy Babilonnak nevez a Szentírás, és az ő "nevének a száma" 666. (Jel 13:17-18) (A 666 tehát nem a Sátán száma, bár sokan tévesen így gondolják.)

Sajnos ezeket a vad dolgokat, amiket Te "erőltetettnek" érzel, az emberiség már rég megvalósította, és megvalósítja folyamatosan akkor, amikor más emberek vagy embertömegek lelkiismerete felett hatalmat gyakorolnak. Ugyanis a Szentlélek munkájának a kioltása a másik ember életében ugyanúgy bűn. Ezzel kapcsolatban gondolj csak az inkvizíciókra, megfélemlítésekre és hasonló nyalánkságokra. Ezekért a bűntetteikért súlyosan meg kell majd lakolniuk. Nem szeretnék ott és akkor a helyükben lenni! ;)

Üdv,

Csaba

"Vagy kifejtenéd, hogy mit adok át Istennek? "

Az akaratodat! Ez azt jelenti, hogy nem a te akaratod a legfontosabb ezen túl, hanem Istené. Ő pedig "munkálja benned mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből." (Fil 2:13)

Az Istennek átadott életben Istenre bízzuk a sorsunkat, rá hagyatkozunk mindenben. "Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem." (Gal 2:20)

A Krisztusban elrejtett életben megtörik az önző ÉN hegemóniája. Ez egy sokkal-sokkal boldogabb állapot. Olyan érzés, mint amikor az ember végre haza érkezik (innen a megtérés kifejezés). Ez sokkal több annál, mint gépiesen azt cselekedni, amit Jézus mondott. Sokkal inkább a kontroll átadása, miközben teljesen szabad maradok. "Az Úr pedig a Lélek; és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság." (2Kor 3:17) Ez a kontroll nem megkötöz, hanem magasabb szintre emel.

Csaba

Kedves Kérdező,

Csaba sok mindenben megerősített, illetve már megválaszolt az általad feltett kérdésekből, de azért én is elmondanám a saját szemszögemből.

"Akkor ha jól értem szerinted is fontos a szabad akarat és a cselekedet."

Nemcsak, hogy fontos, hanem ez egy amolyan axióma. Létezésünk része a kezdetektől fogva. Sok csodálatos dolgot lehet véghez vinni a szabad akarattal, és szörnyűségeket, ha valaki vissza él vele.

"Vagy más esetben hogyan értelmezed Isten kegyelmét?

Ki kapja, mikor és miért? Mit kell tenni érte, ha kell?

Valaki kérheti és kaphatja úgy a kegyelmet, hogy hadatüzent a szentléleknek vagy gonszokat cselekszik?

Esetleg a kegyelem megszáll minket és nem tudunk többet gonosz lenni? Akkor mi a személyiség?"

Az isteni kegyelem is amolyan axióma, a kezdetektől létezik, állandó és örök. Senki nem kapja kivételezve, ahogy senkitől nem kerül megvonásra sem. Isten nem teszi mérlegre életünk végén a cselekedeteinket, ő nem úgy cselekszik, mint ahogy a rómaiak képzelték a igazság vak istennőjéről, Iustiniáról, aki a rómaiak szerint mérlegre tette az emberek cselekedeteit aszerint, hogy jó vagy gonosz cselekedetek voltak, és földöntúli élete aszerint alakult, merre billent a mérleg. Istent csak az érdekli, hogy az ember végül megtér-e hozzá, ahogy a tékozló fiú tér meg az őt minden cselekedete ellenére szerető atyjához. (A tékozló fiú példabeszédét ajánlom olvasásra, ha nem ismernéd: nagyon csokat lehet belőle tanulni, illetve megérteni az isteni szeretet-irgalom-kegyelem összefüggéseit.) Mindegy, hogy mennyire bűnös az ember, vagy miket követett el: de ha még életében az ember erre a bűnös természetére ráébred, és Istenhez fordul és neki ajánlja a lelkét, akkor ez a döntése "megmenti". Szándékosan nem úgy fogalmaztam, hogy akkor Isten megkegyelmez, mert ez a kegyelem az embert mindig "körüllengi". HOgy mi a személyiség? A személyiség egy "minta", viselkedési, gondolkodási és érzésminta. Ezek között nagyon sok a tanult, vagy tapasztalások útján magunkra szedett "minta". Látod, hogy cselekszenek a szüleid, testvéreid, barátaid, tanáraid, iskolatársaid: és abból tanulsz, jót és rosszat. Vagy spontán cselekszel valamit, aminek ha végeredménye számodra jó, akkor megerősítést kaphat a cselekvés, hogy ismételd, akár jó, akár rossz cselekedet volt. A lelked persze már gyerekként is üzen, hogy mi a jó, mi a rossz, de az erkölcsi és morális állapotát a gyermeknek nem csak ez határozza meg, hanem az is, hogy mit látott a szüleitől, testvéreitől, stb. vagy éppen a tévéből. Ha egy gyermekben-felnőttben torz erkölcsi etalon alakul ki, akkor torz tükrön keresztül fogja megítélni cselekedetei súlyát is, és végső soron a személyisége is torz lesz. De a személyiség nem állandó, ahogy az ember élete végéig tanul és tapasztal, úgy alakulhat az erkölcsi "mérőeszköze" és a személyisége is. Ezt azok érzik leginkább, akik felnőtt fejjel térnek meg, és ennek köszönhetően radikálisan változik meg az életük. Ez nem feltétlenül egy azonnali 100%-os fordulat, de ahhoz elég jelentős, hogy az élet több terén hajlamosabbak legyenek a jóra, mint a rosszra. Ez még olyanokra is igaz, akik korábban akár sátánisták voltak, annak a durvább áldozatoktól sem visszariadó formájától: a youtube-on több ilyen tanuságtételt lehet találni, ahol korábban akár fekete mágiát űző emberkék életébe állt be egyszerre gyökeres és megrendítő változás. Ez a kegyelem működésben.

Ami a bűnbeesést illeti, nagyon nehéz ezt számunkra megérteni. Teológusok is vitatkoznak erről: rabbik a keresztény teológusokkal, de akár rabbik is egymás között, és keresztények is egymás között. POntosan sosem fogjuk tudni megérteni, csak a történések "jellegét".

Elmondom azt a változatot a sok közül, amit én a legvalószínűbbnek érzek, és ahogy a gyermekeimnek is próbálom magyarázni a "történteket".

A bűnbeesés előtt az ember "Istennel járt", ami az eredeti héber szövegkörnyezetben nem azt jelenti, hogy az ember ott járt Isten "sarkában", hanem azt, hogy az ember mindenben követte Isten parancsait és rendeléseit, és nem is jutott eszébe mást tenni. Ez volt számára a természetes, boldog volt, és teljes volt az élete, hát eszébe sem jutott, hogy másképp is lehet.

A bűnbeesés LÉNYEGE: az ember elfordult Isten akaratától. Megkörnyékezte a nagy "megtévesztő", a "vesztő", és elhintette az emberben, hogy 1. Isten átverte 2. ő sokkal többre képes, sőt maga is Istenné válhat, sőt felé emelkedhet. A rabbik erre azt mondják, hogy a lélek azon természetére, amely mindig önzetlenül és mások javára cselekszik (Isten akarata szerint) ráépült az önző akarat, ami a saját javát, boldogulását, igényeinek kielégítését helyezte előre. "ÉN sokkal többre vagyok képes. ÉN sokkal többre vagyok hivatott. ÉN lehetnék Isten." Azt nem tudhatjuk, hogy amit a "vesztő" véghez vitt, testileg/genetikailag is megrontotta-e az embert (én azt gondolom, hogy igen), de az biztos, hogy ekkor alakult ki az emberben az a fajta tudatos én, ami ettől kezdve már nem Isten akaratához (az általa felállított szabályokhoz és törvényekhez) mérte a világot és a saját cselekedeteit, hanem a saját elképzeléseihez. Ennek a megrontatásnak pedig több durva következménye lett:

1. ebben a megrontott állapotában az ember többé nem volt képest Isten közvetlen környezetében tartózkodni, mert Isten közelében nem létezhet gonosz, és a közelében a gonoszságot hordozó entitások úgy enyésznek el, ahogy antianyag szűnik meg, ha nagyobb mennyiségű anyaggal találkozik

2. a sátán szerzett egy "közvetlen távirányítót" az emberhez, mivel az önző akaraton keresztül a végletekig képes az embert elfordítani Istentől, vagy akár teljesen ellene hangolni. Ebben az önző akaratban mindig működik egy olyan "program", ami azt hajtogatja az emberben, hogy "NEKEM EZ JÁR! ÉN EZT MEGÉRDEMLEM! ÉN EZT KIÉRDEMELTEM!", és ez a program teljesen felül tudja írni az Istentől kapott erkölcsi szabályokat. HOgy visszakössek az eredeti bűnbeesés sztorihoz, a Sátán a "jó és rossz tudásnak gyümölcsét", ígérte az embernek. Nos az ember a jó tudásnak eddig is birtokában volt. A "rossznak" tudását meg Isten bölcsességében tartotta távol az embertől, mert tudta, hogy ez a fajta tudás megrontja az embert. /Nagyon hosszan lehetne még erről filozófálgatni./

"Én inkább úgy mondanám, hogy amikor azt cselekszem, amit Jézus mondott. Vagy kifejtenéd, hogy mit adok át Istennek? Az önkontrollom?"

Csaba nagyon jó választ adott erre a kérdésedre is. Ezt, hogy átadom az "akaratom", nehéz megérteni annak, aki nem tapasztalta. Ez egy lelki szinten végbemenő "változás", úgy is felfoghatod, mint egy szerződést Istennel. Ugye az a "frázis", hogy eladja a lelkét az ördögnek, az közismert. Ugye az gyakorlatilag azt fejezi ki, hogy az ember lemond az Istentől kapott legnagyobb kincséről, és odadobja a vesztőnek. Ennek az analógiájára a megtérés során tulajdonképpen azt mondja az ember, hogy Istenem, én megtapasztaltam mire képes a rossznak tudása, amit a sátántól kaptunk, és ez nekem nem kell. Hiába égette bele a sátán ezt a génjeinkbe, hiába sarkall rossz cselekedetekre naponta többször is, hiába származhatna nekem ebből előnyöm, én ezzel többet nem akarok élni és visszaélni. Nem akarok a tudásommal visszaélni, nem akarok az önzőségem rabja lenni. Nem a saját jólétem érdekében akarok cselekedni, hanem aszerint, ami szerinted jó, ami szerinted helyes, ahogy te rendelted azt az embereknek attól a másodperctől kezdve, hogy az első emberi szív dobbant egyet. Ezért kérlek mutass útat, vezesd a kezem, vezesd a lábam, és ha az, ami rossz bennem ellened lázad, kérem, hogy segíts, hogy megfékezhessem. Röviden, hogy ismételjem magam egy korábbi válaszból: "Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem úgy legyen ahogy TE AKAROD!"