Az értelem megjelenésével valóban megbukik az evolúció elmélete? Miért állítja ezt egynéhány hívő?
Ezt a kijelentést itt olvastam a vallás témában. Kíváncsi vagyok a vallásosak gondolatmenetére, hogy hogyan jutottal el ehhez a következtetéshez, az enyém az alábbi az ellenkezőjére:
A változásra való hajlam a környezeti körülmények szakadatlan változásából következhet. Mivel a biológiai felépítés képes lett az évmilliók alatt erre, ezért már a legelső élőlények megjelenésétől kezdve elkerülhetetlen az átformálódás, vagyis a mai formánk is valószínűleg meg fog változni a jövőben. Itt nem állt meg a fejlődés, csak egy pillanatnyi állapotában vagyunk.
Az értelem megjelenése elkerülhetetlen, volt, mivel nemcsak a testi, hanem a szellemi adottságok fejlődése is előnyös volt. Ez egyre bonyolultabb stuktúrákat eredményezett (egy pók és egy kutya között is van különbség szellemileg). Amikor ez a stuktúra elért egy bizonyos összetettséget, ami elengedhetetlen volt a gondolkodás megjelenéséhez, akkor kezdett az ember eszközöket használni, ami csak még inkább felgyorsítja ezt a fejlődési folyamatot az egyre több ismeret felhalmozásával.
A gondolkodó, összefüggéseket érzékelő emberben sok millió más kérdés mellett felvetődött az is, hogy vajon mi lenne, ha "valaki" megteremtette késznek ezt az egész világot és nem a véletlenek sorozata alakította ki a jelenlegi formáját.
"szerintem az emberi evolúció pályája a tudatosság miatt annyira egyedi, hogy nem összemérhető egyetlen más fajjal sem."
Lehet... lehet. De pl. a medveállatka evolúciós pályája milyen más fajjal mérhető össze? Vagy a fotoszintetizáló csiga-, vagy a Turritopsis Nutricula nevű kvázi halhatatlan medúza esetében mi a helyzet, vagy... stb?
Na még... bocsika... nem idegesíteni akarlak, esküszöm :)
Tőled ismét: "szerintem az emberi evolúció pályája a tudatosság miatt annyira egyedi, hogy nem összemérhető egyetlen más fajjal sem."
Tán életemben először hivatkozok a Kiskegyedre, de tudom, hogy ez tényleg hiteles info.
Azért ez a majom elég jól legyőzte az ösztöneit a tudatosságára hagyatkozva, ha ennyire szakszerű ellátásban részesítette az életképtelenné vált társát, nem?
Nem tudom, hogy hány ember tudna ilyen jól kiszámított sokkolással újra életet lehelni az ennyire nagy mértékben áramütést szenvedett társába, de szvsz. valszeg nekem se menne.
A cikk nem írja, de ottanság azért tudják ilyen jól abszolválni egyes orvos-majmok ezt a módszert, mert a városban teljesen elterjedt a populációjuk, és sok az össze-vissza lógó légvezeték, és ezek miatt nagyon sokszor áramütést szenvednek az egyedek.
Azért ez a történet is elég különleges, nem? Nagyon emberi, mind a tanulási készségük, mind az érzelmeik a barátaikkal szemben, és mind az ötletességük...
Vagy nem?
De tudnak más majmok is remek jó orvosok lenni, sokunknál jobbak is, amely tudás elsajátítása és használata nélkül sokuk csak életképtelen lenne, és ezek nem ösztönökből fakadnak jórészt, mert ugyanazoknál a fajoknál területtől függően az ismeretek mások és mások:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!