Keresztényként bűn az hogy én "A HAZA MINDEN ELŐTT" szellemében élek?

Gondolkodtam rajta.

A kérdező azért gondolhatja ezt, mert a másik fő parancsolat a "szeresd felebarátodat". Ez mindenkire vonatkozik.

Tisztázzunk valamit: egy embert, akit nem ismerek, nem tudok "érzelemmel", szívemmel szeretni. Ellenben el tudom határozni, hogy én szeretem őt.

Azaz, a számomra ismeretlen embert értelemmel szeretem, ez igaz minden emberre.

De Jézus beszél családról, házastársakról, és házastársi szeretetről. Ez a mindenki által jól ismert szeretet, mely a szívből jő (az előbbi az agyból). Nemcsak a házastársát szereti az ember így, hanem a hozzá közel álló embereket, illetve a saját családját, nemzetét.

Ha Isten enged szívből fakadó szeretetet, akkor az a mi előnyünket szolgálja.

A nemzetünk ugyanis egy közösség, mely vér helyett inkább kultúrán alapul (illetve közös történelmen, nyelven). A vér azért nem fontos, mert pl. Svájcban az olasz-francia-rétoromán-német egy közösséget alkot, de nem rokonok genetikailag (az olasz eleve kevert, a francia szintén). A magyar nép? Az erdélyi nemszékely magyarok kabarok, a kunok a XIII. századtól vannak itt a jászokkal egyetemben, a felvidéki németek genetikailag nem a mi fajtánk stb.

Egy ilyen közösséget a szívünkkel (is) szeretünk.

Fontos azonban:

NACIONALIZMUS VAGY SOVINIZMUS

A nacionalizmus addig terjed, amíg nem sértünk más nemzeteket. Ez a saját nemzet szeretetén alapul, a sovinizmus viszont más nemzetek lenézésén.

Ma elfogadott nézet, hogy a kettő rokon, illetve utóbbi az előbbit alapul, de nem is rokonok! Az első nemzetszereteten, a második pedig -gyűlöleten alapul.

Egy példa: Jani utálhatja az oroszokat, és mondhatja magának, hogy az oroszság kiirtása a magyar nép érdekeit szolgálja, de nem lesz ettől igaza. Az ő célja egy nép gyűlölete, amelyet becsomagol egy elfogadhatóbb "papírba" (ezzel amúgy nem nézi a nemzete érdekét).

A krisztusi alapokon nyugvó nemzetszeretet is nacionalizmus, de sajnos lehet az alapja teljesen keresztyénségtől mentes.

Az első a Teleki Pál-féle. Ő szerette a magyarságot, de befogadta a lengyel menekülteket (akiknek többsége amúgy zsidó volt). A zsidótörvénynek határozott célja volt: ezzel megfékezte (volna) az antiszemitizmust. Aláírással elégítette volna ki a nemzeti arcba csomagolt kommunisták igényeit (jó részüknek ereiben zsidó vér is folyt).

A Krisztustól távol álló nemzetszeretet a Hotler-féle. Az ő célja valóban a németség kiemelése volt, de nem vett figyelembe másokat (elvben, de a háború derekán inkább a bécsi döntéseket... amúgy nem pártolta, hanem Ciano gróf nézte a mi érdekünket). Más népeket nézett le, de azért nem sorolható a sovinizmus kategóriába, mert mindeközben viszont szerette saját nemzetét is. Belőle viszont hiányzott a hit.

Tömören: nem bűn, mert nem tudunk mindenkit egyformán szeretni. De figyelembe kell venni más nemzeteket is, ellenben háborúban dönthetünk a mi javunkra.

"Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért", de az utolsó szó régebbi fordításokban testvéreiért volt.

A háborúban a hősi halottak életúket adják a hozzájuk közel állókért.

De az ige arra is rámutat, hogy elsősorban a sajátunk érdekét kell nézni, de nem egyéni, hanem közösségi szinten.

Kedves tizenkettedik, a görög szövegben a 'philosz', azaz 'barát', 'társ', 'bizalmas' szó szerepel, nem pedig az 'adelphosz', azaz testvér, ami abban a kontextusban első sorban amúgy sem vérségi, hanem szellemi rokonságot jelentene. A Biblia szerint a szövetség szorosabb kötelék, mint a vérrokonság. Mindjárt a házasság alapigéje is ezt mondja:

"Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté." (1Móz 2,24)

Ebben az is benne van, hogy a nő is elhagyja a szüleit, és ragaszkodik a férjéhez. Ez nem azt jelenti, hogy a szüleik ellen fordulnak, hanem azt, hogy a közös érdekeik prioritást élveznek a rokoni érdekeknél. Ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy bölcsen teszik a fiatalok, ha nem közös háztartásban élnek a szülőkkel, még akkor is, ha megspórolhatnák az albérlet költségeit. Sokan azt mondják, hogy legalább akkora távolságra érdemes költözni, hogy a Papa és a Mama ne tudjanak papucsban átjönni. Legtöbbször ez a távolság is túl kevés ahhoz, hogy a család érdekei ne sérüljenek. Nekem száz kilométerre kellett költöznöm, és néha azon filózok, hogy nem kellett volna-e esetleg kétszázra. Természetesen vannak pozitív példák is a generációk együttélésére, de nem sok olyan házasságot láttam eddig, ahol nem kellett a szülőktől elmenekülni, és hosszabb távon mégis együtt maradtak.

Ez egyébként az egész társadalmat is meghatározza, ugyanis a család a társadalom legkisebb egysége, ami a szövetségben - azaz házasságban - élő szülőkből, és a közös gyerekeikből áll alapesetben. A csonka családok pedig legalább részben annak a következményei, hogy egyik vagy mindkét házasfél fontosabbnak tartotta a vérségi kapcsolatát a szüleivel, mint a házastársával való szövetségét. Az élettársi kapcsolatok pedig abból származnak, hogy az emberek szövetségkötés nélkül akarnak együtt élni, nem akarják elkötelezni magukat a közös jövő érdekében, és a gyerekeik érdekében, de ez messzire vezetne.

A tanulság pedig az, hogy az ember bizonyos dolgokat megválaszthat, más dolgokat nem. Így nem választhatja meg az ember a szüleit, a gyerekeit, a rokonságát, a nemzetét. De megválaszthatja az ember a házastársát, a barátait és a lakóhelyét. Ez utóbbiak pedig a Biblia alapján fontosabbak az ember életében.

De nyilván a családjával (akivel együtt él) az embernek van egy erôsebb kapcsolata.

Családokból új családok lesznek, míg a nemzet fennmarad.

Illetve a lényegen nem változtat (mert eredetileg nem a családról volt szó).

Nem bűn a haza minden előtt "szellemben" élni.

Kedves kérdező, a nacionalizmus az az eszme, ami más nemzetek gyűlöletét tanítja. Ha nem gyűlölködsz, akkor nem vagy nacionalista, csak a népét, hazáját szerető ember.

A katolikusoknál a vallás, Isten és a hit fontosabb a nemzetnél. Reformátusoknál, evangélikusoknál a nemzetiség a fontosabb.

Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, amit semmi tárgy, semmilyen érzet be nem tölt. Kölcsey Ferenc

Ha bizonytalan vagy, hogy mit tegyél egy adott helyzetben, kérdezd meg magadtól: „Mit tett volna Jézus?” A nép, amelyhez Jézus tartozott, különböző vidékekről – Júdeából, Galileából, Szamáriából és máshonnan – származó emberekből állt. A Bibliából kiderül, hogy ezek között a csoportok között voltak feszültségek (Ján 4:9). Továbbá voltak ellentétek a farizeusok és a szadduceusok között (Csel 23:6–9), a nép és az adószedők között (Máté 9:11), valamint azok között, akiket a rabbik oktattak, és azok között, akik nem részesültek ilyen oktatásban (Ján 7:49). Az első században Izrael római uralom alatt volt, és a zsidókat irritálta a rómaiak jelenléte. Bár Jézus kiállt a vallási igazság mellett, és elismerte, hogy a megmentés a zsidók közül támadt, soha nem buzdította a tanítványait arra, hogy versengéseket szítsanak (Ján 4:22). Ellenkezőleg, azt mondta nekik, hogy minden embert a felebarátjukként szeressenek (Luk 10:27).

Miért nem azonosult Jézus az akkoriban elterjedt előítéletekkel? Azért, mert sem ő, sem az Atyja nem foglal állást a világ vitáiban. Amikor Isten a Fia által megteremtette az első férfit és nőt, az volt a szándéka, hogy töltsék be a földet (1Móz 1:27, 28). Úgy alkotta meg az embereket, hogy különböző bőrszínű utódok származhattak tőlük. A Mindenható és Jézus egyik rasszt, nemzetiséget vagy nyelvet sem tartja felsőbbrendűnek a többinél (Csel 10:34, 35; Jel 7:9, 13, 14). Kövessük a tökéletes példájukat! (Máté 5:43–48).

Van azonban egy olyan kérdés, amelyben mindenképpen állást kell foglalnunk: el kell ismernünk, hogy A Mindenható Isten a legfőbb Úr. Sátán már az Éden-kertben kétségbe vonta, hogy neki joga van uralkodni. Így hát mindenkinek el kell döntenie, hogy szerinte Isten a jobb uralkodó vagy Sátán. Gondold végig: Bizonyítod, hogy Isten mellett foglalsz állást, azzal hogy betartod a törvényeit és az alapelveit, és nem a magad feje után mész? Hiszed, hogy a Királyság az egyedüli megoldás az emberiség bajaira? Vagy inkább úgy gondolod, hogy az ember képes irányítani magát? (1Móz 3:4, 5).

Az álláspontod hatással lesz arra, hogy mit felelsz, ha megkérdezik a véleményedet valamilyen sokat vitatott témáról. Politikusok, aktivisták és reformerek már régóta próbálnak megoldást találni az embereket megosztó problémákra, és talán jó szándék vezérli őket. De a keresztények felismerik, hogy csak Isten Királysága képes megoldani az emberiség gondjait, és valódi igazságosságot biztosítani. Istenre kell bíznunk ezt a dolgot. Hiszen gondoljunk bele: ha minden keresztény az általa jónak ítélt megoldást népszerűsítené, nem válnának megosztottá a gyülekezeteink?

Figyeljük meg, hogyan foglaltak állást az első századi korintuszi gyülekezet tagjai egy vitás kérdésben. Ilyeneket mondtak: „Én Pálhoz tartozom!” „Én meg Apollóshoz!” „Én meg Kéfáshoz!” „Én meg Krisztushoz!” Bármi váltotta is ezt ki, Pál apostol mélyen felháborodott. Úgy tűnt, hogy „meg van osztva a Krisztus”. Pál rámutatott, hogyan lehet megszüntetni a megosztottságot: „Buzdítalak pedig titeket, testvérek, Jézus Krisztus, a mi Urunk neve által, hogy mindnyájan egyetértésben beszéljetek, és ne legyenek köztetek meghasonlások, hanem legyetek teljesen egységesek ugyanabban a gondolkodásban és ugyanabban a felfogásban.” Napjainkban sem lenne jó, ha bármi megosztaná a keresztény gyülekezetet (1Kor 1:10–13; olvassátok fel: Róma 16:17, 18).

Pál arra ösztönözte a felkent keresztényeket, hogy ne a földön levő dolgokra összpontosítsanak, hanem az égi állampolgárságukra (Fil 3:17–20). Krisztust helyettesítő nagykövetekként kellett tevékenykedniük. Egy nagykövet nem szól bele annak az országnak az ügyeibe, ahol kiküldetésben van, hiszen ő a saját hazája iránt lojális (2Kor 5:20). A földi reménységű keresztények is Isten Királyságának az alattvalói, ezért nekik sem szabad állást foglalniuk a világ vitáiban.

A világ nagy részén az emberek olyan közösségekben élnek, melyeket összeköt a közös múlt, a kultúra és a nyelv, és erre nagyon büszkék. A keresztényeknek ebben a környezetben csiszolniuk kell a gondolkodásukat és a lelkiismeretüket, hogy helyesen tudjanak reagálni, amikor próba alá kerül a semlegességük. Hogyan tehetik ezt meg?

Nézzük meg Mirjeta esetét, aki a volt Jugoszlávia területén él. Már gyermekként belenevelték a szerbek elleni gyűlöletet. Miután megtudta, hogy Jehova nem részrehajló, és hogy Sátán az oka a nemzetiségi ellentéteknek, igyekezett megszabadulni a nacionalista érzésektől. De amikor azon a vidéken, ahol élt, etnikai harcok robbantak ki, újra felszínre törtek benne a korábbi érzései, és nehezére esett szerbeknek prédikálni. Felismerte, hogy nem várhatja, hogy csak úgy maguktól elmúlnak ezek a negatív érzések. Könyörgött Jehovához, hogy segítsen neki leküzdenie őket, és többet menni a szolgálatba, mert úttörő szeretne lenni. „Az volt a legnagyobb segítség, hogy a szolgálatra koncentráltam – mondja. – Igyekszem Jehova szeretetét utánozni, amikor tanúskodom, és így eltűnt belőlem minden előítélet.”