Úgy gondolják Jehova Tanúi, hogy egyedül ők fognak megmenekülni/üdvözülni?
Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók; 6Annás a főpap, Kajafás, János, Sándor és a főpapi család valamennyi tagja. 7Középre állították és vallatták őket: „Milyen hatalommal, vagy kinek a nevében tettétek ti ezt?” 8Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: „Népünk vezetői, Izráel vénei! 9Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, 10vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll ez előttetek egészségesen. 11Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, 12és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”
elég egyértelmű,ugye,Jézus Krisztus neve által!!!!!!!
és nem a Jehova név által.
Kérdésedet vonatkoztassuk a mentálisan ép, döntésképes személyekre.
Kifelé azt mondjuk, hogy nem. Viszont szervezeten belül; természetesen csak JT-i menekülnek meg. Ez a kettős mérce persze másban is megfigyelhető, hogy mást mondunk kifelé, mint amit tanulunk. Ezen nem kell meglepődni.
egy JT
István:
Érdekel erről bővebben a véleményed:
"tisztítótűz, ami szerintem az egyik legigazolhatóbb szentírási tanítás,"
# 14
Úgy gondolom, hogy elég sok vers igazolja a tisztítótűz tanítását. Nem értem, hogy ezekre miért nem lehet alkalmazni a sola scriptura elvet... Amik szerintem igazolják, azokat felsorolom, tessék:
Mt 5,25-26
"Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj. Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted."
Lk 12,58-59
"Amikor ellenfeleddel a bíróságra tartasz, útközben igyekezzél tőle megszabadulni, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a poroszlónak, a poroszló meg börtönbe vessen. Mondom neked, nem szabadulsz ki, míg az utolsó fillért is meg nem fizeted."
Mt 18,34-35
"Ezzel az Úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának."
A "börtön" szó egy büntető helyre, a "kiszabadulás" szó az üdvösségre utal. Tehát a fenti helyeken van lehetőség kiszabadulni a börtönből, amikor is valaki kifizeti tartozását. Ez magára a kárhozatra nem vonatkozhat, hiszen az örök állapot és megváltozhatatlan. Az „Így tesz veletek mennyei Atyátok is” - ha valaki meg nem bocsát szívből felebarátjának a bocsánatos bűnöket jelentheti.
"Akkor korholni kezdte a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, mert nem tartottak bűnbánatot: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban mentek volna végbe a bennetek történt csodák, már régen hamuban és szőrzsákban tartottak volna bűnbánatot. Mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint a tiétek. És te, Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában mentek volna végbe a csodák, amelyek benned történtek, még ma is állna. De mondom nektek: Szodoma földjének elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint neked." (Mt 11,20-24)
Lk 12,47-48
"Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak."
Az "elviselhetőbb sors" és a "kevés verés" itt is egy ideglenes nem örök időkre szóló büntetést jelent, amit a katolikusok tisztítótűznek vagy purgatóriumnak neveznek. Bár nem az elnevezésen van a lényeg, hanem a tanítás igazságán.
Zsid 12,29
"Mert a mi Istenünk emésztő tűz."
A tűz maga Isten. Aki megtisztítja lelkünk, hogy elé állhassunk, és színről színre láthassuk őt.
1Kor 3,10-15
"Mint gondos építőmester, az Istentől nekem juttatott kegyelemmel megvetettem az alapot, de más épít rá. A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat. Kinek-kinek munkája mutatja majd meg, hogy erre az alapra aranyból, ezüstből, drágakőből, fából, szénából vagy szalmából épít-e. Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül. De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által."
Ez a szöveg egyértelműen a purgatóriumról szól. Nézzük meg részleteiben:
1Kor 3,13 "Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája."
Az (Úr) napja = ama nap, a végítélet vagy az egyes ember halálának, azaz a különítéletnek a napja (vö. Zsid 9,27). Ebből a versből kiderül, hogy Szent Pál itt nem evilági szenvedésekről, megpróbáltatásokról beszél a tűz általi megtisztulás kapcsán, hanem túlvilági tűzről, szenvedésről.
1Kor 3,15
"De akinek műve elhamvad, az kárt vall (=zemiothesetai). Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által."
Kiv 21,22
"Ha férfiak civakodnak egymással, és közben úgy megütnek egy viselős asszonyt, hogy az idétlent szül ugyan, de maga életben marad, akkor a tettesnek olyan kártérítést kell fizetnie (=zemiothesetai), amilyet a férj a bírák véleménye alapján követel."
Péld. 19,19
"A nagy haragú ember fizessen bírságot (=zemiothesetai), mert ha elengeded neki, még nő a haragja."
A „kárt vall” kifejezés egy adósság, vagy büntetés, károkozás kifizetésének a kötelezettségét is jelenti (vö. Bauer, Walter: Griechisch-Deutsches Wörterbuch zu den Schriften des Neuen Testaments ). Azért vall kárt, mert fizetnie kell az előzőleg elkövetett kárért. Mindenről számot kell adnunk, minden okozott kárt ki kell fizetnünk.
Figyeld meg, hogy Pál nem azt mondja, hogy aki valami szénát épít a krisztusi alapra, akkor az összes műve elhamvad. Az ember munkájának csak az a része ég el, amely Istenhez méltatlan (széna és szalma). Az ,,elhamvad” (SZIT), „elég” (KNV) szavak ennél a versnél talán túl intenzív jelentéssel adják vissza a görög „katakaió” ( éget, megéget, eléget ) passzívum alakját ( megég, elég) (bár a szó gyakoribb értelme valóban a - teljesen - elég) . A megfelelőbb lehetőséget használja a Káldi-fordítás, illetve a Károli- féle, és az új protestáns fordítás: „megég”.
1Kor 3,15
"De akinek műve megég, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által."
A „megmenekül” szó az üdvösség szava ( szótheszetai), azaz azt jelenti „üdvözülni fog”. Ugyanezt az igét, ugyanebben az igemódban és igeidőben az új protestáns fordítás a többi 12 esetből 8-szor úgy fordítja, hogy „üdvözül” (Mt 10,22; 24,13; Mk 13,13; 16,16; ApCsel 2,21; Róm 9,27; 10,13; 11,26), 2-ször „meggyógyul” (Lk 8,50; Jn 11,12), és 2- ször „megtartatik” (Jn 10,9 - itt a megjegyzés hozzáteszi, hogy a szó másik jelentése az üdvözül; 1Tim 2,15). A Szent István Társulat fordításában az arány 12:10; a Káldi- Neovulgátában 12:11. Az 1Kor 3, 15 is a szövegkörnyezete (főként a 3,13) miatt az „üdvözül” igét kívánná meg, ahogy az a Káldi-fordításban is áll. Tehát bár valakinek megéghet, elhamvadhat a műve, mégis üdvözülhet, „de csak mintegy tűz által.”, azaz egy tisztító folyamaton keresztül, amely által méltóvá válik az istenlátásra (hacsaknem rontja le „Isten templomát”; vö. 3,17).
Az 1Kor 3,15-öt akár úgy is lehetne fordítani, hogy: „De akinek műve megég, annak büntetést kell fizetnie, mivel ő maga üdvözülni fog, de csak mintegy tűzön keresztül."
Pál tulajdonképpen felsorolja az ember lehetőségeit, 3 lehetőség van:
1Kor 3,14
"Akinek építménye megmarad, jutalomban részesül."
1Kor 3,15
"De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által."
1Kor 3,17
"Aki lerontja az Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az."
Jutalom, azaz üdvösség ; kárt vallás, vagy kártérítés, azaz purgatórium , amely az üdvösségre vezet (megmenekül, üdvözül); valamint a pusztulás, a kárhozat.
Egyébként a tűz általi tisztító folyamatról már az Ószövetség is több helyen beszél:
Zak 13,8-9
"Ezen az egész földön - mondja az Úr - két rész elpusztul [és elvész], a harmadik rész megmarad. Ezt a harmadik részt tűzbe vetem, és kiégetem, amint az ezüstöt is kiégetik; megtisztítom őket, amint az aranyat is megtisztítják. S majd segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom, és azt mondom: „Ez az én népem!” Ő meg azt mondja: „Az Úr az én Istenem!”
Sír 2,5
"mert az aranyat és ezüstöt tűzben teszik próbára, a kedves embereket pedig a megaláztatás kemencéjében."
Mal 3,2-3
"De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és -tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megfinomítja őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy méltóképpen mutassák be az áldozatot az Úrnak."
Bölcs 3,1-8
"Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik. Nemzetek fölött ítélkeznek majd és népeken uralkodnak; s az Úr lesz a királyuk mindörökre."
Kedves szp72!
"Ma élő emberek közül tehát csak az üdvözülhet, aki minimum el kezdte velük tanulmányozni az "igazságot". Nem merik egyenesen megmondani, hogy a szervezetüket elutasítók nem üdvözülhetnek."
Én ezzel egyáltalán nem értek egyet. A megmentés nem vonatkozhat és nem is vonatkozik ilyen "fizikai" korlátok közé. Hogy ki fog végül megmenekülni,az egyedül Istentől és az általa kijelölt igazságos bírótól függ -Jézus Krisztustól (Ján 5:22, csel 17:31) Én magam nagyon erősen hiszek ebben, ez az egyik legbiztosabb támasza a hitemnek. Aki ismeri Jehova Istent és Jézust, az tökéletesen nyugodt lehet az ő ítélkezésükben.
Kedves kérdező!
"Tehát akkor mi a válasz erre a kérdésre: Úgy gondolják Jehova Tanúi, hogy egyedül ők fognak megmenekülni? A nyilvánosságnak szánt válasz ez: nem. "
Helyes válasz, nem. Nem tudhatjuk, ám mindenesetre bízunk benne,és hiszünk benne, hogy a helyes úton járunk ,különben nem lenne értelme a hitünknek.
"A tanúknak szánt válasz ez: "Ám hogy az emberek megmentésben részesüljenek, Jézus tanítványaivá kell válniuk. Ehhez tanulmányoznunk kell velük a Bibliát " Azaz: igen."
Mivel őszintén hiszünk benne, hogy nálunk az igazság és a hitünknél, amit vallunk, csak arra tudjuk kérni kedves embertársainkat, akiket érdekel a megmentés és az örök élet, hogy tanulják velünk együtt a Szentírást és fedezzék fel mindazokat a csodálatos igazságokat, amiket mi már megtaláltunk Istenről, Jézusról, a megváltásról és az örök életről. Talán önzőség, vagy valami más földhözragadt ok vezérel minket, hogy feláldozzuk ennek érdekében a szabadídőnket (nem a munkaidőnket, én magam is 3 műszakban dolgozok, mint ahogy nálunk szinte mindenki dolgozik a biblia parancsa szerint), hogy terjessszük hitünket, amiről meg vagyunk győződve? Nem. Krisztus Urunk parancsát követjük, amit sok keresztény ismer (Máté 28:19,20)
Hogy ki fog megmenekülni hitem szerint , arra kedves szp72 kedves katolikus hsz-társamnak is utaltam, fentebb.
Kedves Tantételbeli, egy egyszerű IGEN is megtette volna.
"A tanúknak szánt válasz ez: "Ám hogy az emberek megmentésben részesüljenek, Jézus tanítványaivá kell válniuk. Ehhez tanulmányoznunk kell velük a Bibliát " Azaz: igen."
Mivel őszintén hiszünk benne, hogy nálunk az igazság"
Vagyis szerinted csak az Őrtorony Társulat Bibliaéetelmezése üdvözítő, más keresztény felekezetek szóba sem jöhetnek. Ezt miért nem lehet így konkrétan leírni? Mit kell ezen köntörfalazni? Hiszen így gondoljátok, ez volt a kérdés, hát vállaljátok akkor.
Szerintem a tisztelt Tantételbeli tanú épp azt akarta mondani, hogy bár nekik van igazuk, s bár Jehova elvárja a szervezethez és az igazsághoz való csatlakozást, létezhet jóhiszemű tévedő, aki végül is üdvözülhet a nem csatlakozása ellenére.
Tehát tulajdonképp azt vallja, amit én is persze a saját felekezetemre értelmezve. De akkor továbbra se egészen világos a számomra, hogy akkor ez egy hivatalos, tolerált vagy eretnek egyéni vélemény.
Kedves Istvan35!
"Vagyis szerinted csak az Őrtorony Társulat Bibliaéetelmezése üdvözítő, más keresztény felekezetek szóba sem jöhetnek. Ezt miért nem lehet így konkrétan leírni? "
Mert nem az a célom, hogy megbántsam a más keresztény felekezethez tartozó őszinte Isten kereső/szerető embereket azzal, hogy azt mondom. Tehát nem mondom. Nem mondom, hogy ők rosszak vagy helytelenek és csak mi vagyunk az igazak, hanem csak azt, hogy az én meggyőződésem szerint nálunk az igazság. Én úgy hiszem/vallom, mert ha nem ebben hinnék, a hitem sem lenne valódi, csak álca.
Mi kérjük a hívőket, hogy tartsanak velünk Isten imádásában lehetőleg anélkül, hogy megsértenénk mások hitnézeteit és vallását, amihez természetszerűleg joguk van - ahogy nekünk is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!