Mibe higyjek? Ha jószívű vagyok kihasználnak, ha szemét vagyok bűnt követek el de egszerűbb az élet.

Meg kell találni, hogy mi a helyes cselekedet.

Elég furcsa példáid vannak, pedig kihasználásról és életben előre jutásról beszélsz. Ha a boltos 100 forinttal többet ad vissza, az nem visz előre, és ha szólsz, az nem kihasználás...

Orvosnál pedig az odaszólás önmagában nem vétek (Jézus is volt dühös, és jogosan). A "b..szd meg az anyád, már kettő ki-b-aszott órája várok rád, te ..." féle beszólás vagy gondolat a vétek.

Amúgy vallásos emberként nem lehetsz egoista. Úgy keződődik a keresztyén hit hogy:

1. Én bűnös vagyok, és szükségem van egy Megváltóra.

2. Hiszem, hogy Jézus minden bűnömért eleget tett.

3. Na akkor milyen hálával is tartozom NEKI?

Megválaszoltad önmagad. ... de egyszerűbb az élet.

A probléma éppen ez: mi magunk, és a környezet, amelyben ténykedünk, egyre bonyolultabb, egyre nehezebben átlátható, megérthető. Azaz bizonytalan (mert nem tudjuk, miként reagál, vagy ezt mi miként tegyük). Sokan ahelyett, hogy tanulással igyekeznének megérteni, inkább a kényelmesebb utat választják. Tesznek, ami éppen adódik, és aztán megmagyarázzák maguknak, hogy az a jó.

A kedvesség és bárgyúság (teszetoszaság) nem azonosak. A határozottság és az agresszivitás se. Ha valaki csupa szív, korántsem biztos, hogy látszik, ha becsülik. De főképpen itt az a kérdés, miként éli ő maga meg. Gyanítom, eléggé magabiztos, értékrendje van, nem aszerint cselekszik, hogy mások arról mit tartanak, hanem az értékrendje szerint. És ekkor ő elégedett, hiszen nem kellett megalkudnia.

Az egy bonyolult dolog, hogy ki mikor jár jól. Aki ma lop, akkor éppen jól járhat, hiszen hozzájutott valamihez, amihez semmi esélye egyébként. Ám másnap lecsukják emiatt, és akkor kesereg az élet igazságtalanságán. Ha valakinek szívességet teszel,azt nem fizetségért, hanem önmagad értékrendje alapján teszed. Ha fizetségért lenne, akkor az nem szívesség, hanem üzlet. De soha nem tudhatod, a szívességből adódó láthatatlan adósságot mikor adják meg egy segítség formájában, ha éppen arra van szükséged.

A kedvesség, jószívűség, mások megbecsülése nem üzlet, hanem életforma. Az a fajta, amelyben jól érezzük magunkat, mert nekünk ez fontos. Ettől még érvényesítjük érdekeinket, határozottak, sőt elszántak is lehetünk, ha a morál, a jó ízlés, a tisztesség ezt követeli.

Mondjuk egy sorban kérés nélkül habozás nélkül magam elé engedem azt, akiről látom, alig áll a lábán. Nem tekintem szívességnek, pusztán emberségnek. De véletlenül sem engedek a sunyi ólálkodóknak és sunnyogóknak, és keményen magam mögé utasítom őket. Mert ezt nevezik rendnek.

"De a gondolat ösztönszerűen jön, nem lehet irányítani"

"próbálom azt tenni amit a szívem diktál, de ésszel is végig gondolom"

Meg is válaszoltad a kérdésedet nagyjából. Vallásos szemszögből ez úgy néz ki hogy egyik oldalon vannak a "test vágyai", másik oldalon a "lélek vágyai" (itt értsd a Szentlelket). Ha elfogadod hogy Jézus a Megváltód, akkor ezután jön az, hogy a "testi" emberből "lelki" ember legyél. Ez nem azt jelenti hogy a "lelki" ember nem vétkezik sohasem, de tudja hogy vétkezik, van bűnbánata, és igyekszik minél kevesebbet vétkezni.

Nem tudom mennyire kínai amit most írok. Ajánlom, hogy olvasd el Pál Apostol Efézusbliekhez írt levelét, ahol ugyanezt fejti ki részletesebben (nem hosszú, 6 fejezet, és az 5. fejezetben van erről szó.)

Vagy ha nagyon kínai amit írtam, akkor ajánlom hogy János Evangéliumának olvasásával kezdd megismerni Istent, ha még nem olvastad volna. :)