Mohamed milyen böjtöt tartott? Teljes vagy részleges böjtöt?
Nem. Nem a muszlimok szokásaira vagyok kíváncsi.
Erre: "Mohamed milyen böjtöt tartott?"
Maradt fent erre vonatkozó adat?
Úgy érted, hogy Mohamed számára elő volt írva egy böjt és ő úgy tartotta, ahogyan elő volt írva?
Akkor téves volt az a gondolatom, hogy Mohamed spontán böjtölt és csak azután lett szokássá, hogy a többiek is böjtöltek - nem spontán, hanem szabályok, előírások szerint?
Tehát szerinted Mohamed már előírást követett, amikor böjtöt tartott?
Illetve, erről az időszakról olvasnék részletesebben:
"A hagyomány szerint 610-ben e (ramadán) hónap 27. napján adta Allah a Koránt az égből Mohamed prófétának, aki a Híra hegyére vonult vissza elmélkedni és böjtölni."
Tudsz ajánlani ehhez irodalmat vagy akár neten leírást?
"Mohamed életét állítólag végigkísérelték a jós álmok és látomások, isteni elhivatottsága viszont negyvenéves korában teljesedett be, amikor Gábriel arkangyal utasítására a Híra-hegyre vonult, ahol leírta azt a 114 szúrát, amit összességében Koránnak nevezünk."
Emiatt (is) feltételeztem, hogy ő még nem azon szabályok szerint böjtölt, ahogyan most a hívők teszik.
Szerinted?
Abszolut semmi bizonyitek nem letezik semmi ilyenre.
Ezert hivjak ugy hogy " hit ".
Elfogad a "hivo" egy teljessegeben fantasztikus esemenysorozatot a legkisebb szikra bizonyitek nelkul, es ebbo lesz a " hit "
Ez nem csak a muzumanokra vonatkozik, minden vallas igy mukodik.
Egy teljesen keptelen marhasag ( pl: Isten lejon, felmegy, meghal, feleled, felrepul stb stb ), amit ugy dont a "hivo" hogy valamilyen okbol megis elhisz.
Köszönöm a reagálásokat.
A kérdésem arra vonatkozik, hogy Mohamed hogyan böjtölt anno. Nem arra, ahogyan a hívők. Nem arra, ahogyan Dávid.
Az információkat az interneten találtam, például itt:
és itt:
Felfedeztem én is, hogy már a két írás között sincs összhang, vannak ellentmondások, pedig a szerző azonos.
Egyéb internetes oldalakon is olvastam, hogy melyik hiteles, azt nem tudom.
Na mindegy, csak még mindig nem tudom a feltett kérdésre a választ.
9-es hozzászóló, a kérdésem nem Istenre vonatkozott és nem a hitre, hanem arra, hogy valaki tudja-e, hogy Mohamed milyen böjtöt tartott. A kérdésem alatti idézőjelben szereplő mondatban a BÖJT szócskán van most a lényeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!