Az az ima is ér, amelyiket magamba mondom, és nem teszem össze a kezem?

Ha magadba mondod, akkor nem, ellenben ha magadbaN, akkor talán ér valamit.

Már ha hiszel ilyen zagyvaságokban.

Az ima

Az imáról való elmélkedésben a következő kérdésekre keressük a választ: Mi az ima? Miért kell imádkoznunk? Szükség van-e az imára? Hányféle ima létezik? Ki imádkozhat? Mikor lesz az imának biztos hatása? Mikor nem hallgat meg Isten egy imát?

1. Mi az ima?

Az ima lelkünknek Istenhez való felemelése, mikor az időben azért könyörgünk, amiért Isten öröktől fogva akarja, hogy kérjük, vagyis a különböző üdv-eszközökért, különösen a szeretetben való előmenetelért.

2. Miért kell imádkoznunk?

Mert Isten az üdvrendben ezt így rendelte. Bár Ő mindent tud, azt is, mire van szükségünk, mégis, sok dolgot csak akkor ad meg nekünk, ha kérjük tőle. Mert a természetes rendben is azt akarja, hogy az emberek együttműködjenek vele.

A szántóvetőnek is előbb vetnie kell, hogy aztán aratni tudjon. Holott Isten a termést az ő közreműködése nélkül is megadhatná.

Ugyanez áll a kegyelem rendjére is. Mi nem tudunk és nem is adhatunk Istennek előírásokat. Ő ezt határozottan így parancsolta: „Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” (Mt 7,7)

3. Szükséges az ima?

Az ima szükséges volta üdvösségünk elérésére – ha nem is dogma –, de legalább teológiailag biztos. Minden ember, aki elérte az értelmes korhatárt, kötelezve van arra, hogy imádkozzék. Természetes, hogy Isten némely kegyelmet anélkül is megad nekünk, hogy arra kérnénk, de nem minden kegyelmet, amire szükségünk van.

Szent Ágoston azt mondja, hogy Isten a végsőkig való kitartás kegyelmét csak az imádságos lelkeknek adja meg. És a Trienti Zsinat azt tanítja, hogy ahhoz, hogy a parancsokat be tudjuk tartani, imádkozni szükséges: „Isten semmi lehetetlent nem parancsol, hanem amikor parancsol, annak megtételére figyelmeztet, melyet meg tudunk tenni, és annak kikönyörgésére, amit nem tudunk magunktól megtenni, és segít, hogy ezt megtehessük.” (DH 1536)

Vészhelyzetben az ima még egy szentséget is képes helyettesíteni. A szentkeresztség iránti vágy helyettesíti a keresztelést, amikor annak végrehajtása lehetetlen. A tökéletes megbánás helyettesíti a gyónást, ha maga a gyónás nem lehetséges. A lelki áldozás helyettesíti a szentáldozást, ha valaki nyomós okból nem tud részt venni a szentmisén.

4. Hányféle ima létezik?

Személyes ima

bensőséges, szabad szív-ima;

elmélkedés: ez a keresztény igazságok feletti figyelmes töprengés, melyet saját lelki szükségletre végzünk;

szavakkal végzett ima: szabadon fogalmazott, vagy rímekben, illetve imaszövegek után.

Közösségi ima

a családban, nyilvánosan, illetve liturgikus a plébániaközösségben, a szentmisében, az előírt imaidőkben. A nem liturgikus nyilvános imák közé tartozik egy imakönyvből való imádkozás, vagy a rózsafüzér imádkozása.

5. Ki imádkozhat?

Csak az tud imádkozni, aki a jámborság erényét bírja, vagyis csak olyan teremtett lélek, aki az örök kárhozat által nincs véglegesen elszakítva Istentől.

Isten nem tud saját magához imádkozni. Jézus, Isten Fia felvett emberi természetében, nem pedig istenségében imádkozott.

Az elkárhozottaknak Istenhez terjesztett kérései, mint például a gonosz lelkeké, akik Jézust arra kérték, hogy űzze őket a sertéskondába (Mt 8,31) és a dúsgazdag Ábrahámhoz intézett kérése a pokolból (Lk 16,24), nem vallási cselekedetek, és ezért nem is imák.

A bűnösök is tudnak imádkozni. Imájukra ajándékozza nekik Isten a megtérés kegyelmét. Így tanítja ezt nekünk Dávid élete, aki a házasságtörés után megbánta tettét és imádkozott, vagy Mária Magdaléna, a városszerte ismert bűnös nő, Zakeus, a jobb oldali lator, a templomban imádkozó vámos és az egyháztörténet számos szentjének élete.

Amikor a Szentírás egyes helyein azt olvassuk, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg – például amikor a vakon született, akit Jézus meggyógyított, azt mondja, hogy Isten a bűnösöket nem hallgatja meg (Jn 9,31) – úgy ez egy bizonyos imára vonatkozik csak, melyet a bűnös bűnösként végzett. Vagyis, ha rosszat vagy rossz szándékkal kér valamit, vagy olyan körülmények között imádkozik, melyek imáját bűnössé teszik.

6. Miért imádkozzunk?

Tulajdonképpen mindenért szabad imádkozni, amit megengedett módon szabad kívánni. Evilági javakért is, mint például élelemért, ruháért, szakmai sikerért, munkáért, békéért, egészségért stb. Mindazonáltal ezeket az imákat alá kell vetni azon központi imának, melyben azokért a kegyelmekért könyörgünk, melyek örök üdvösségünk számára nélkülözhetetlenek.

A Szentlélek adományaiért és a kegyelmi élet magasabb fokaiért is imádkozhatunk, mert ezek nem jelentenek veszélyt számunkra.

A rendkívüli kegyelmi ajándékokért – mint például a csoda, a kinyilatkoztatások, a nyelvek adománya – ugyan szabad imádkoznunk, de csak egy feltétellel, ha ezek lelkünk üdvösségére előnyt jelentenek.

Specifikus imák, melyeket a Megváltó kifejezetten követelt tőlünk, a következők: Imádkozzatok az ellenségeitekért; imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek; kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásokat aratásába stb.

7. Mik azon imák tulajdonságai, melyeket Isten biztosan nem hagy teljesítetlenül?

a.) Az Isten akaratában megnyugvó imák

Az Isten akaratában való megnyugvás azon kéréssel kapcsolatban, melyet csak feltételesen kérhetünk és remélhetünk. Például: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely. De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd.” (Lk 22,42)

b) A bizalomteljes imák

A bizalom a kérő imának különös tulajdonsága: „Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.” (Mt 21,22); „Meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve.” (Jak 1,6)

c.) Az állhatatos imák

Az Üdvözítő az imának ezt a követelményét többször is említi: Lk 11,5; Mt 15,22-28; Lk 11,9-13; Jak 5,16.

d.) Az üdvhöz nélkülözhetetlen javakért mondott imák

Ezeket Isten nem tagadhatja meg, hiszen a mennyországban akar látni mindannyiunkat. „Inkább az Isten országát keressétek, és ezeket megkapjátok ráadásképpen.” (Lk 12,31)

e.) A saját magunkért mondott imák

A következő szavak, „kérni”, „kívánni”, „keresni”, „zörgetni”, kétségen kívül elsőnek a „saját magának” jelentést tartalmazzák. Hogy a másokért mondott ima előidézi-e azt a hatást, amit elvárunk, azért bizonytalan, mert nem tudjuk, hogy az a másik az Istentől felkínált kegyelmeket elfogadja-e vagy visszautasítja őket.

f.) A Jézus nevében mondott imák

„Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek.” (Jn 14,13; 16,26)

8. Mikor nem hallgat meg Isten egy imát?

A fentiekben már részben felelet adtunk erre a kérdésre. Isten nem tudja meghallgatni az imánkat, ha:

a.) olyan valamit kérünk, ami kárt okoz nekünk, sőt még üdvünket is veszélyezteti. Ugyanúgy, ahogy egy evilági apa nem adja oda gyermekének a kést, amit az kér, mert tudja, hogy a gyerek a késsel megsebesítheti magát;

b.) valami bűnös dolgot kérünk („jó Isten, segíts nekem a lopásnál”);

c.) néha a jó Isten a kért dolgot később vagy más módon adja meg, mert ez így hasznosabb a számunkra;

d.) néha nem vesszük észre, hogy a jó Isten megajándékozott bennünket, például, amikor egy kísértés vagy veszély forrásától elvezet bennünket. Holott Isten sokszor ezen a módon siet segítségünkre!

Vegyük komolyan az imát! Az ima alatt Istennel beszélünk, aki teremtett, megváltott és megszentelt bennünket. Azzal beszélünk, aki az élet minden helyzetében segíteni tud nekünk. Az ima a mi legnemesebb cselekedetünk itt a földön, ami egykor az örökkévalóságban kapja meg folytatását!

Ezért tesszük össze imára az elhunytak kezeit. Ezzel azt a kívánságunkat is kifejezésre juttatjuk, hogy az elhunyt mihamarabb jusson az örök imádás állapotába.

MI AZ IMÁDSÁG?

Válasz:

Az imádság párbeszéd Istennel.

Magyarázat:

Az imádság a vallásos élet elengedhetetlen mozzanata és egyetemes megnyilvánulása. Pontos jelentése nehezen írható körül. Damaszkuszi Szt. János szerint „az imádság a lélek felemelése Istenhez"; míg Szt. Ágoston Nisszai Szt. Gergellyel együtt azt tanítja, hogy az imádság „párbeszéd az Istennel" (dialógus cum Deo). Ez dialógus azonban Edit Stein szerint „magános párbeszéd," hiszen Isten válaszol ugyan az imára, de általában nem úgy, ahogy az az emberek közötti dialógusban megszokott.

Az imádságos párbeszéd olykor valóságos dráma: az emberi akarat ütközése az isteni akarattal. Ezért mondjuk, hogy a keresztény értelemben vett imádság belső világunk kitárulása az Atya felé, a Fiú által a Szendélekben.

Alapvető imamódok: 1. ajakima, 2. elmélkedés, 3. szemlélődés.

Ajakimának nevezzük a szóbeli imát. Ez lehet kötött vagy szabadon fogalmazott. A szabadon fogalmazott ima átmenetet képez az elmélkedéshez, mely Istenről és az Ο világáról gondolkodik. A szemlélődés, miként már neve is mondja, átvitt értelemben Istent szemlélő imádság, ahol már a szavaknak jóval kisebb szerep jut. Ez utóbbi Isten külön ajándéka.

Az imádság az a cselekedet, amelyben a hit kifejezi önmagát, ezért az imádság parancs ugyan, de nem kényszer. Csak belső késztetésből fakadhat, de ezt a belső késztetést ki kell az embernek munkálnia önmagában. Imádság nélkül lehetetlen keresztény életet élni.

Isten válaszol az ember imádságára, de nem úgy, mint az emberi kommunikációban szokás. Isten sokféleképpen válaszolhat, pl.:

1. Imádság közben eszünkbe juttatja, amit közölni akar velünk.

2. Isten gyakran körülményeink, élethelyzetünk útján válaszol.

3. Isten más ember szájába is adhatja válaszát, vagy olyan olvasmányt, szentírási szakaszt ad elénk stb., amely félreérthetetlenül közli válaszát imádságunkra.

Igazolás:

A Szentírás telve van az Úr dicséretére és a belső imára való felhívással, de Krisztus parancsot is adott az imára: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!" (Mt 26,41). „Imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek!" (Lk 22,40). „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..." (Mt 6,9). „Szeressétek ellenségeiteket, s imádkozzatok üldözőitekért!" (Mt 5,4).

Szt. Pál apostol is buzdít az imára: „Szüntelenül imádkozzatok!" (1 Tessz 5,17). „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt" (Fii 4,6).

MIÉRT SZÜKSÉGES AZ IMÁDSÁG?

Válasz:

Azért szükséges az imádság, mert életünket Istenhez kapcsolja.

Magyarázat:

Az imádság azért szükséges, mert aki nem imádkozik, nem tart kapcsolatot Teremtőjével, és ez olyan mértékben elszegényíti, hogy embersége maradandó károsodást szenved. Istenben élünk, ezért aki Istennek hátat fordít, az saját életének fordít hátat.

Aki pedig Istent elhagyja, azt az Isten is elhagyja. Aki elfordul az irgalmas Atyától, az az igazságos Bíróval találja szemben magát.

Sokak szerint az imádság felesleges, hiszen Isten terveit nem változtathatjuk meg. Ez igaz, Isten örök terve megváltoztathatadan, ám nem is változtatásra kérjük Istent. Aquinói Szt. Tamás szerint: „Nem azért imádkozunk, hogy az isteni gondviselés örök tervét megváltoztassuk, hanem sokkal inkább azért, hogy imádságunkért megkapjuk, amit Isten öröktől fogva nekünk szánt" (Thom Aq. STh. 2 II 83).

Igazolás:

Szt. Pál apostol szerint: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk" (ApCsel 17,28). Ez a tény pedig azt a követelményt támasztja, hogy az ember kapcsolatba lépjen Alkotójával.

A Szentírás szerint Isten megtagadja az Őt végleg elhagyó embert: „Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele; ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, Ő is megtagad minket, de ha mi hűtlenné válunk, Ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg" (2 Tim 2,13).

MELYEK AZ IMÁDSÁG ALAPVETŐ FORMÁI?

Válasz:

Az imádság alapvető formái: 1. a dicsőítés, 2. a kérés, 3. a hálaadás, 4. az engesztelés.

Magyarázat:

Az imádság megnyilvánulásai az imádásból származnak, mely nem jelent mást, mint Istent abszolút Úrnak ismerni el önmagunk felett. Isten azonban nem mint végtelen hatalom, hanem mint szerető személy, mint irgalmas Atya lép hozzánk, ezért imádásunk személyes formában realizálódik. Isten ui. egyszerre világfeletti (transzcendens) és ugyanakkor oly közeli, hogy közelebb van hozzánk, mint mi önmagunkhoz (immanens). Ha nem így lenne, imádásunk pusztán szolgai félelem vagy egyenrangú felek egyezkedése lenne, és nyoma sem lenne benne a megrendültséggel átjárt gyengéd szeretetnek (tremendum et fascinosum), sem az istengyermeki méltóságnak, melyet a keresztény ember a keresztséggel kap meg. Az imádás alapvető megnyilvánulásai:

1. Dicsőítés: Az ima legelemibb és legfontosabb formája, a kultusz legsajátosabb megnyilatkozása. Ez egyben a „legönzetlenebb" formája is az imának, hiszen itt Istent önmagáért dicsérjük és nem kérve, valamelyest önmagunkkal is számolva lépünk Isten elé. A hódolat teremtményi mivoltunk elemi visszhangja.

2. Kérés: A helyesen végzett kérő ima is Istent dicsőíti, hiszen elismerjük vele az emberi lehetőségeket messze meghaladó hatalmát. Mindig kellő alázattal és nem követelőzve kell kéréseinket Isten elé terjeszteni; számolva azzal, hogy csakis Istenen múlik, hogy kéréseinket teljesíti-e vagy sem, azaz más formában teljesíti, vagy üdvösségünk érdekében nem teljesíti. Azonban nincs kárba veszett ima. Ha Isten valamiért nem teljesíti kéréseinket, azért meghallgatja őket, és imáink másképpen fognak a javunkra vállni. Sokak szerint a kérő imádság felesleges, hiszen Isten terveit meg nem változtathatjuk. Ez igaz, Isten örök terve megváltoztathatadan, ám nem is változtatásra kérjük Istent. Aquinói Szt. Tamás szerint: „Nem azért imádkozunk, hogy az isteni gondviselés örök tervét megváltoztassuk, hanem sokkal inkább azért, hogy imádságunkért megkapjuk, amit Isten öröktől fogva nekünk szánt" (Thom Aq. STh. 2 II 83. - S.c. Gent. III. 96).

3. Hálaadás: Isten bármilyen kegyelmét megköszönő, dicsérő imádság. Rokonságban áll a dicsérő imával, hiszen itt már nem kérincsélünk, hanem köszönetet mondunk, de rokon a kérő imával is, hiszen valamely kérésünk vagy igényünk teljesülését dolgozzuk fel benne.

4. Engesztelés: Isten bocsánatáért esdeklő ima, Isten büntető haragjának elkerülése végett, az örök üdvösség kieszközléseképpen. Ez is rokonságban áll a kérő imával és a dicsőítéssel, hiszen kérés jellegű, de a kérés célja egyben annak elismerése is, hogy Isten olyan személy, akitől nem akarunk eltávolodni. Az engesztelő imádságnak két fajtája van: az egyik, amikor egy bűnös kéri bűnei bocsánatát, a másik - az általános felfogásnak megfelelő - engesztelő ima, amikor valaki mások (az egyházi közösség, a haza, a család vagy más közösség) érdekében végez bűnbocsánatot esdő imát, ill. emberileg szólva: kéri Istent, hogy „csillapodjon haragja" és a „rajta esett sérelmet" kegyesen bocsássa meg. Az engesztelést végző így csatlakozik Krisztus engesztelő művéhez. Imáit, felajánlott szenvedéseit és áldozatait egyesíti Krisztus keresztáldozatával és szenvedésével. Ez utóbbi engesztelési formát csakis a kegyelem állapotában lehet, ill. érdemes végezni, hiszen csakis halálos bűntől mentesen lehet mások megtéréséért imádkozni.

Igazolás:

Bibliai példa a dicsérő imára: „Mindnyájan dicsérjétek az Úr nevét, mert egyedül az Ő neve magasztos! Fönsége felülmúlja az eget és a földet, fölemelte népe fejét" (Zsolt 148,13).

Példa a kérő imára: „De én hozzád küldöm fohászomat, Uram, kegyelmed idején, Istenem. Nagy jóságodban hallgass meg, segíts rajtam hűséged szerint!" (Zsolt 68,14).

Példa a hálaadásra: „Hálát adok neked, mert meghallgattál, te lettél szabadítóm" (Zsolt 117,21).

Bibliai példa az engesztelő imára: „Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérheteden irgalmadban töröld el gonoszságomat!" (Zsolt 50,3).

Engesztelni csak a kegyelem állapotában lehet: „Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja" (Jn 9,31). „A kegyelemben meghallgatlak" (Iz 49,8).

HOGYAN KELL IMÁDKOZNI?

Válasz:

Imádkozni alázattal és hittel, bizalommal, tisztelettel és figyelmesen kell.

Magyarázat:

Az az imádság amely nélkülözi a megfelelő hódolatot, nem is nevezhető imádságnak. Páduai Szt. Antal szerint „a szívvel-lélekkel imádkozó egyszerű lélek bátortalan fohásza összehasonlíthatatianul kedvesebb Isten előtt, mint a felfuvalkodott okoskodó önérzettől duzzadó imája. Ez utóbbi — minthogy nélkülözi az alázatot — nem is nevezhető igazán imának" (Páduai Szt. Antal imakönyve. 44. kedd) És mivel az ember test és lélek, imádságának is külső és belső mozzanatai vannak, hiszen a belső megjelenik külső formában is, de a külső magatartás és testhelyzet is visszahat a belső világra.

Isten szent, ezért a hozzá méltó imát is szent szándéknak kell áthatnia. Ez jelenti a kellő jó szándékot (intentio) és a figyelmet (attentio). Természetesen az imádság módja függ az imádkozó körülményeitől, éppúgy, mint pillanatnyi, ill. jellemző helyzetétől.

Az imádságban meg kell jelennie annak is, hogy Isten végtelenül hatalmas és igazságos, de annak is, hogy Ο maga a végtelen szeretet és az irgalom. Ehhez kapcsolódik, hogy csak az bízhat benne, hogy „imái az égig érnek", csak az remélheti, hogy Isten hallgat imáira, aki maga is hallgat Isten szavára, vagyis komolyan törekszik törvényei szerint és szeretetben élni.

Igazolás:

Imádkozni Jézus nevében kell: „Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek" (Jn 14,13). „Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. (...) Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle" (Jn 15,17).

Imádkozni hittel kell: „Bizony mondom nektek - felelte Jézus —, ha lesz bennetek hit, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg, ami történt, hanem akár ennek a hegynek is mondhatjátok: Emelkedj föl és omolj a tengerbe, s az is végbemegy. Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok" (Mt 21,21). „Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve. Mert aki kételkedik, hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél. Az ilyen ember ne higgye, hogy bármit is kap az Úrtól" (Jak 1,5).

Ha Isten törvényei szerint élünk, segítségét is várhatjuk: „Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és ami tetszik neki, azt tesszük" (1 Jn 3,22). Várhatjuk, de nem követelhetjük. Isten ui. szuverén Úr, de amit tesz, mindig értünk teszi, akkor is ha nem értjük. A gyermek sem mindig érti, miért kell bevennie a gyógyszerét, vagy miért kell iskolába járnia.

MI A SZEREPE A BESZÉDNEK AZ IMÁDSÁGBAN?

Válasz:

A beszéd szerepe az imádságban a figyelem ébrentartása és a szavak formájában testet öltött gondolatok mélyebb átgondoltatása.

Magyarázat:

Az imádság szavakban megnyilvánuló (verbális) megnyilatkozás. Még az elmélkedő, sőt a szemlélődő formában is kíséri a szavak képzete. Ennek az az oka, hogy emberségünk lényege a fogalmi gondolkodás és az elvonatkoztatás képessége. Ezek nélkül nem tudnánk imádkozni.

Ez nem azt jelenti, hogy Isten szóvirágokat várna el az embertől. A szavak jelentősége abban áll, hogy bennük önmagunkat mondjuk ki, amint Isten is az Ő Fiában, az egyszülött isteni Igében, a Szóban mondta ki önmagát.

Igazolás:

Az ima szavakhoz kapcsolódó voltára utaló szentírási szakaszok: „Uram, hozzád kiáltok, siess segítségemre, halld meg szavamat, amikor hívlak!" (Zsolt 141,1). „Áldott legyen az Úr, meghallgatta könyörgő szavam!" (Zsolt 27,6). „Kínomban az Úrhoz kiáltottam, Istenemhez emeltem szavam. Ő meghallotta hangomat szent templomából, panaszom elért a füléhez" (Zsolt 18,7).

A legtökéletesebb ima is, melyet Krisztus tanított nekünk, szavakra épül, szóban kifejezhető: „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..." (Mt 6,9).

Krisztus is Isten szava az emberiséghez: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. (...) És az Ige testté lett" (Ján 1,1).

MI A SZEREPE A TESTTARTÁSNAK AZ IMÁDSÁGBAN?

Válasz:

Az imádságban a testtartás szerepe az imamódnak megfelelő lelkület kialakítása és fenntartása.

Magyarázat:

Alapvető igazság, hogy a külső visszahat a belsőre. Ezért a belső alapállást nagyon jól elősegíti a megfelelő testtartás felvétele. Az Egyház hivatalos liturgiájában rendezett formában meg is jelenik szinte minden imádkozó testtartás:

1. Térdelés: Lényege a magasságcsökkentés, azaz a térdelő külső formában is tanúskodik róla, hogy akihez szól, rangban és méltóságban magasabb nála. Mivel Isten minden létezőt végtelenül felülmúl, a térdelés előtte a lélek természetes alapállása.

2. Lebomlás: Az Isten előtti teljes megsemmisülés és az önátadás szimbóluma.

3. Meghajlás: A hódolat rövid kifejezése, éppúgy, mint a térdhajtás

4. Állás: A fokozott figyelem, a lelki készség kifejezője és elősegítője.

5. Ülés: A tartós figyelem állapota. Aki leül, az jelzi, hogy időt szán az Istennel folytatott párbeszédre.

6. Imára kulcsolt kezek: A kezek összezárása, főleg a tenyerek összehelyezése egészen egyedülálló módon segíti a belső figyelmet és az összeszedettséget. Ezt más vallások is felfedezték.

Igazolás:

A testtartás fontosságát jól mutatja, hogy a Biblia szerint is a térdelés, a meghajlás és a lebomlás a legtermészetesebb testhelyzet Isten előtt: „Magasztaljátok az Urat, Istenünket, hajtsatok térdet lába zsámolya előtt, mert Ο Szent!" (Zsolt 99,5). „Dániel (...) naponta háromszor térdre borult. Imádkozott és magasztalta Istenét" (Dániel 6,11). „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban" (Fii 2,10). „Amikor Salamon ezt az Úrhoz intézett imát és könyörgést végigimádkozta, fölkelt arról a helyről az Úr oltára előtt, ahol kezét az ég felé tárva térdelt" (1 Kir 8,54). „Gyertek, boruljatok le és imádjátok, hajtsatok térdet az Úr előtt, aki teremtett minket!" (Zsolt 94,6). 1 „Megesküszöm önmagámra, igaz beszéd fakad ajkamon, egy visszavonhatatían szó: Előttem hajlik meg minden térd, és rám esküszik minden nyelv" (Iz 45,23). „Amikor visszaértek a néphez, odalépett hozzá (Jézushoz - a s^erk. meg) egy ember, térdre hullott előtte" (Mt 17,41). „Péter kiparancsolt mindenkit, majd térdre borult és imádkozott" (ApCsel 9,40). „Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt" (Ef 3,14). „Utána meghajtottam magam, leborultam Isten előtt, dicsőítettem az Urat" (Ter 24,28). „A puszta lakói leborulnak előtte, ellenségei megcsókolják a földet" (Zsolt 71,29).

MI A KÜLÖNBSÉG AZ EGYEDÜL VÉGZETT ÉS A KÖZÖSSÉGI IMA, ILLETVE A MAGÁN ÉS A NYILVÁNOS IMÁDSÁG KÖZÖTT?

Válasz:

Az egyedül végzett ima egyéni párbeszéd Istennel, míg a közösségi imában hittestvéreinkkel együtt állunk Isten elé. A magánimádság kötetlen, vagy nem hivatalosan rögzített, a nyilvános imádság egvházilag kötött imaforma.

Magyarázat:

A pontosság kedvéért érdemes megjegyezni, hogy az egyéni imádkozás és a magánáhítat éppúgy nem teljesen azonos jelentésű fogalmak, mint a közösségi és a nyilvános imádság:

Egyéni ima az, amit egyedül, a keresztény közösségen kívül mondok el „bezárt ajtók" mögött. Egyéni imádságom akkor is egyéni ima, ha az Egyház nyilvános imáját mondom el (Szentmise, Zsolozsma).

A közösségi imát hangosan és általában egyszerre végezzük, függetienül attól, hogy magánimádságot vagy nyilvános (liturgikus) imádságot végzünk-e közösen.

Magánáhítat: Minden olyan imádság magánáhítat, amely nem az Egyház hivatalos imája. A magánáhítat akkor is magánáhítat, ha többen végzik egyszerre (pl. rózsafüzér, keresztút stb.).

Nyilvános (liturgikus ima): más szóval istentisztelet. Az istentisztelet, az Istennek kijáró hódolat nyilvános és kötelezően rögzített formája. Ezek mint az Egyház hivatalos és közös imái akkor is „nyilvánosak", ha egyedül végezzük őket. Ezeket énekelt formában a leghelyesebb végezni, hiszen Szt. Ágoston szavaival: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik (Qui cantat, bis orat)". Az éneklés ui. egyfelől jobban kifejezi a közösségi jelleget, ugyanakkor az érzelmeket is bekapcsolja és ezáltal a lelket is jobban emeli Istenhez, mint a prózában mondott közös imádság. Nyilvános imák:

• Szentmiseáldozat (Sancta Missa).

• Szent Zsolozsma vagy imaórák (Officium Divinum, Breviárium Romanum, Horologion).

• Szentségek és szentelmények (Sacramenta et sacramentalia - ld. a XIII. fejezetet).

Igazolás:

A Szentírás buzdít az egyéni imára: „Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz" (Mt 6,6).

A Biblia javasolja a közös imát is: „Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük" (Mt 18,19).

A Szentírás kötelez a közösségi imára is: „Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél közelebb érzitek a napot" (Zsid 10,25). „Gyertek, zengjünk dalt az Úrnak, ujjongjatok üdvünk sziklája előtt! Dicsőítő énekkel lépjetek színe elé, magasztaljátok hangosan, zsoltárt énekelve! Mert nagy Isten az Úr, fölséges király minden isten fölött. Kezében vannak a föld mélységei, és övéi a hegyek csúcsai. Övé a tenger, Ő alkotta, övé a föld, keze teremtette. Gyertek, boruljatok le és szent pompával imádjátok az Urat, hajtsatok térdet az Úr előtt, aki teremtett minket!" (Zsolt 95,1).

A zsolozsma, vagyis az egyes órákra rendelt zsoltárimádkozás nyomai már az apostolok idején kimutathatóak: „Péter és János a kilencórai imádság idején fölment a templomba1" (ApCsel 3,1). „Kilenc órai ima": Ez du. három órát jelent, mert a régi népek a nappal óráit osztották fel négy részre az őrségváltásnak megfelelően, így az első óra, a mi reggeli hat óránknak felel meg; a harmadik óra de. kilenc; a hatodik óra dél; a kilencedik óra, pedig du. három. Ez a mai zsolozsmában a Nóna (nona = 9). „Éppen ebben az órában lesz négy napja, hogy kilenc órakor imádkoztam házamban, és egy férfi jelent meg előttem ragyogó ruhában" (ApCsel 10,30). „Pál és Szilás éjfélkor140 imádkoztak és zsoltárt énekelve dicsőítették az Istent, a foglyok meg hallgatták őket" (ApCsel 16,25). Ez pedig az éjféli imaóra (matutinum) gyökereire utal.

16:11-es!

azt hiszed hogy vki végigolvassa a hülye bemásolt szövegedet? :)