Mélyen hiszek Istenben, de nem tudok elég elkötelezett lenni egy egyházhoz sem. Mit tegyek?
"Szóval ha ezen összefüggésben is úgy értékeli valaki, hogy NEM KELL GYÜLEKEZETBE JÁRNI....."
Senki nem mondta, hogy nem kell gyülekezetbe járni (úgy egyáltalán). Még kérdező sem. A kérdés arra vonatkozott, hogy mit csináljon, ha nem találta meg azt az egyházat, amiben el tud köteleződni. Erre nem segítség az, hogy de bizony, közösségbe járni kötelező. Mert ezzel a problémájában semmit sem segítettél.
Kedves kérdező.
Én azért kérdeztem melyik Istenben, mert akkor annak megfelelő olvasmányt ajánlom. Korán, Bhagad gita, Biblia stb.
Magam részéről a Biblia Istenét tartom egyedül létező, valódi Istennek. Szeritem az összes többi nics, vagy sátán álla hátterében.
Ezért javaslom, hogy megismerd igazán ISTENT olvasd a Bibliát és imádkozz sokat. A Biblia egyértelműen kimondja, hogy nincs üdvözítő vallás, egyház, csak üdvözítő Krisztus. Ha szoros kapcsolatban leszel vele Ő majd vezet.
a KORÁN ugyan azt az egy igaz Istent imádja, amit a keresztények! Csak, amíg a Biblia Istentől ihletett írás, a Korán korántsem biztos, hogy az. (Én biztos vagyok benne, hogy nem, ahogyan a Baghavad Ghita és egyéb szentnek tartott könyvek sem).
Az igaz, hogy olvasni kell a Bibliát, de ha maga a könyv ír olyan történetről, hogy az értelmezéshez útmutatás kell, akkor feltehetőleg elégtelen a "csak olvasása" Apcsel :29 "Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!
30 Filep azért oda futamodván, hallá, amint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, amit olvasol? 31 Ő pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy felhágván, üljön mellé."
A másik nagyon fontos dolog amiben egyet értek, hogy Isten egyetlen vallást sem nevezett meg a Bibliában, és Jézus a fia sem. Kettő út van: az igaz az életre visz, és a hamis a pusztulásba. (Máté 7:13 Menjetek be a szűk kapun; mert széles és tágas az az út, amely a pusztulásba visz, és sokan vannak, akik azon mennek be; 14 ellenben szűk az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják.")
Szóval nagyon fontos, hogy a magyarázatot, az útmutatást kitől kapja az ember. Az élete függ rajta!
Azonban, az is fontos, és ezzel itt tudom sokan nem értenek egyet, hogy a Biblia beszél a magunk gyülekezetéről: Zsid 7:25 "El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget."
Szóval keresni kell, ami nem kis munka, utánajárni, hogy mind az amit tanítanak teljes összhangban van-e Isten üzenetével, és azután bizony el KEL KÖTELEZŐDNI, hogy valóban egységben szolgáljuk Istent: 1Kor 1:10
Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben."
Nos ez az, ami hiányzik, és mindenki fújja a magáét. Nem kis munka megtalálni azt az utat, amelyiken kevesen vannak, szűk a kapu, de legalább az életre visz :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!