Mélyen hiszek Istenben, de nem tudok elég elkötelezett lenni egy egyházhoz sem. Mit tegyek?
A gyülekezet létét az egész teológia indokolja!
Jézus is járt gyülekezetbe, sőt tanított is ott. Sőt, ki is űzte erőszakkal azokat, akik csak zsibvásárt csináltok azon a helyen. Az apostolok is gyülekezeteket alapítottak, nem magányos farkasokat neveltek.
Katolikus "kedvenc" idézete szerint is egyházat alapított Jézus Péteren. Ennek értelmezése persze felekezetileg eltérő, de beszél egyházról...
Üdvözülni természetesen nem az fog aki minél többször megy templomba , viszont a "minőségibb" hitéletnek SZERINTEM a része.
Na mindegy is, én nem "térítgettem" a saját egyházamba, azt tanácsoltam neki, hogy nézzen szét a saját környékén, hátha van valami jó gyülekezet...
Ha Jézus a gyülekezet feje, a szolga pedig, akit kinevezett az ura a többi szolga fölé kellő időben adja meg az eledelt, akkor azok, akik nincsenek ott ahol az osztás van, azokat hogyan tudja az Úr táplálni?
Biblia:
Efézus 5:23
Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.
Máté 24:45 "45
Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?"
majd jön az a kérdésem, hogy miért szólítja fel Pál apostol a gyülekezetet: Zsidók 10:24 És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett, 25 El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.
Szóval ha ezen összefüggésben is úgy értékeli valaki, hogy NEM KELL GYÜLEKEZETBE JÁRNI....... Az sajnálatra méltó azért is, mert ha valaki a világban él, az előbb utóbb a világ dolgait fogja szolgálni. :-( Sátánt ne akarjuk annyira lekicsinyelni, hogy nem tud túljárni az eszén annak, aki nem kapja meg időben a kellő SZELLEMI ELEDELT, az URÁTÓL.
Higgy I-tenbe ,hagyd az egyházat.
Ilyen egyszerű.
Üdv!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!