Kedves hívők! Kérhetném a segítségetek?

"Ha te megköszönsz bármit is istennek, akkor egy önző és arrogáns ember vagy, mert ezzel nem csak azt köszönöd meg, hogy veled ez történt, hanem azt is, hogy veled nem történik meg az, ami a többi emberrel, amiből következik, hogy elfogadod a sorsukat."

Istennek meg szoktam köszönni azt is, hogy ilyen gyönyörű kék volt ma az ég, vagy hogy milyen jó volt, hogy oda jött hozzám a barátom. Nem azt köszönöm meg, hogy felettem kék volt az ég, bezzeg Tokióban zuhogott az eső - nem annak örülök, hogy nekem jobb, mint másnak, hanem annak, hogy nekem jó. :) vagy azt köszönöm meg, hogy ilyen jófej emberek vannak. Sőt megköszönöm olykor, hogy az öcsém ma végre boldog volt. Persze, sokszor örülök annak, hogy VELEM történt valami jó, lehet, hogy szerinted ez önzőség, de szerintem nem - inkább hála ;) Miért ne szerethetném magamat, és miért ne kívánhatnék jót magamnak? Az a lényeg szerintem, hogy ne CSAK magamnak akarjak jót.

"Te egy ilyen istent szeretsz. Ez egy nagyon aljas dolog. :)"

Tegyük fel, hogy valaki aljas. Ha ilyen embert szeretek, aljas vagyok? Hát nem, bocs. :) Más kérdés, hogy Isten szerintem nem aljas. :P

2-es vagyok. :) Istent nem teremtette senki. Isten öröktôl fogva van. Ha valamikor semmi sem lett volna, akkor ma sem lenne semmi. Tehát valaminek vagy valakinek kell lennie elôször, azaz magától. A materialisták szerint az anyag van magától, az istenhívôk szerint Isten. Azt, hogy Isten van elôször, onnan tudjuk, hogy az anyagvilágban rend van, s ezt egy értelmes valakinek kellett létrehoznia. Tehát az anyagot Isten teremtette.

Megpróbáltam értelmesen összefoglalni. :P

Attól, hogy rengeteg ember élete rossznak, boldogtalannak mondható, attól az élet nem lesz rossz és csúnya.

Ez nem úgy van, hogy a csodálatos dolgokat él át több ezer ember minden nap (nem tudom mennyi viszonylag boldog ember van a világon), viszont isten rossz, mert Sanyi bácsi rákos lett vagy mert volt egy rossz napom. Ez nem így működik.

Lehet, hogy ez kegyetlenül hangzott, de miért számítana többet egy ember szenvedése, mint egy ember boldogsága? Ugyan azt a gondolatmenetet követtem, mint te, csak a másik szemszögből. Nem ez dönti el, hogy az élet szép-e vagy sem, és azt sem, hogy Isten jó-e vagy sem. Az élet szép, de vannak bizony elég rossz dolgok a földön - de MAGA az ÉLET szép és kész. Csodálatos lenne, ha az emberek nem tennének tönkre mindent. Elhiszed, hogy vannak emberek, akik boldogok? Akik harmonikus házasságban élnek, szeretik a munkájukat, stb.? Lehetne ilyen minden ember élete, ha törődnénk egymással is, nem csak magunkkal. Isten ilyennek akarta.

Hogy miért nem így van? Talán:

"Nézzünk egy szemléltetést! Tegyük fel, hogy egy tanár elmondja a tanulóknak, hogy hogyan kell megoldani egy bonyolult feladatot. Egy okos, de lázadó tanuló azt állítja, hogy a tanár megoldása téves. Bizonygatja, hogy ő tud egy sokkal jobb megoldást, arra célozva ezzel, hogy a tanár nincs a helyzet magaslatán. Néhányan az osztályból igazat adnak neki, és ugyancsak fellázadnak. Mit tegyen a tanár? Milyen hatással lenne a többi tanulóra, ha kiküldené az óráról a lázadókat? Nem az lenne a benyomásuk, hogy az osztálytársuknak és a hozzá csatlakozóknak igazuk van? Lehetséges, hogy mindnyájuk tisztelete megrendülne a tanár iránt, mert úgy tűnne, fél attól, hogy rábizonyítják a tévedését. De most tételezzük fel, hogy a tanár megengedi a lázadónak, hogy mutassa be az osztály előtt, ő hogyan oldaná meg a feladatot."