A vérrel kapcsolatos törvény magába foglalja a vértranszfúzió tilalmát is?
A Bibliában több helyen is az van írva, hogy tartózkodjunk a vértől. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a vértranszfúziót nem vehetjük igénybe és nem is járulhatunk hozzá ennek az orvosi beavatkozásnak semmilyen formában.
Mint tudjuk, a vért nem ehetjük és nem ihatjuk meg.
Az Úr adta ezt törvényül.
Tehát ha még az éhhalál küszöbén is lennénk, akkor sem fogyaszthatnánk vért?
Ha nem, akkor érthető hogy más ember vérét sem fogathatjuk el, hiába függne attól az életünk.
Viszont mi a helyzet a lelkiismeretünkkel és Jézus szavaival?
Az én lelkiismeretem nem súgna jót, ha hagynák egy embert meghalni (jelentős vérveszteség esetén) abban az esetben, ha az életét csak az én vérem menthetné meg az adott pillanatban.
Tegyük fel, hogy az én hibámból két ember súlyos sérüléseket szenvedne. A jelentős vérveszteség miatt a lehető leghamarabb pótolni kell az elvesztett vérmennyiségüket. A mentősöknél nem lenne kellő mennyiségű vér és az eggyik sérültnek nem jutna.
Ha a jelenlévők közül csak nekem lenne megfelelő vértipusom az illető megmentéséhez, akkor miért ne adhatnák neki a saját véremből ott a helyszínen?
János 15:13
" Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért."
Így máris másként tekinthetünk a vér tilalmára.
Mi a ti véleményetek?





És körülmetléted magad? Megkövezed a homokosokat? Tényleg pihensz szombaton?
Mert ha nem, akkor már nem tartod be Mózes törvényeit.
"És körülmetléted magad? Megkövezed a homokosokat? Tényleg pihensz szombaton? "
kérlek vedd figyelmebe, hogy ezek közül Pál apostol csupán a vér tilalmát emelte ki. A körülmetélést és a megkövezést nem jelentette ki törvényül. A vér tilalmát viszont igen.
Apostolok cselekedetei 15,28-29:
"Mert tetszik a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül,
Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; amelyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!" (Károli fordítás)





Azért volt ilyen az apostolok korában, hogy a zsidók ne utálják ki őket, ezért tiszteletben tartották a zsidó hagyományokat.
1 Kor 10,25
Mindent, ami a húspiacon eladásra kerül, egyetek meg, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. (26) Mert az Úré a föld és annak teljessége. (27) Ha valaki a hitetlenek közül meghív titeket és el akartok menni, mindent egyetek meg, amit elétek tesznek, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. (28) De ha valaki azt mondja nektek: »Ez a bálványok áldozatából való«, ne egyétek meg amiatt, aki szóvá tette, és a lelkiismeret miatt; (29) nem a te lelkiismeretedet értem ezen, hanem a másikét. Miért ítélje meg az én szabadságomat másnak a lelkiismerete? (30) Ha én hálaadással étkezem, miért káromoljon engem valaki azért, amiért hálát adok? (31) Tehát akár esztek, akár isztok, és bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. (32) Ne adjatok okot a botránkozásra se zsidóknak, se görögöknek, se Isten egyházának…





Az Újszövetségben a vérevés tilalma nem Jézustól ered, mert ő eltörölt minden, az ételekre vonatkozó tisztasági előírást.
Az ortodox zsidók szerint a vérevés tilalma nem vonatkozik a vérátömlesztésre, és ha az életük múlna rajta, akkor megehetnék a véres húst. Csak Jehova Tanúi gondolják másként, mintha Isten parancsolta volna, pedig az apostolok rendelték el.





Szervusz
Fura az érvelésed a kérdéshez képest.
Mert. Megemlítesz néhány bibliai alapelvet a vérről, azután kibúvókat keresel, hogy mégis.
"Ha a jelenlévők közül csak nekem lenne megfelelő vértipusom az illető megmentéséhez, akkor miért ne adhatnák neki a saját véremből ott a helyszínen?" - e mondat fölött leírtad, hogy miért nem.
Mind a magad, mind a felebarátod életét akkor mented meg, hanem csak a fejedben tartod Isten vérre vonatkozó tilalmát, hanem a gyakorlatban is. Talán hasznos lenne számodra, ha jobban utánanéznél, miért tiltja Isten a vér használatát, akkor megértenéd mennyire drága és szent Krisztus vére.
Kérlek vegyél figyelembe két alapelvet, vagy taanítást:"Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a kínoszlopát, és állandóan kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni a lelkét, elveszíti azt, aki azonban elveszíti a lelkét énértem, megtalálja azt. Mert mi haszna lesz abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelkét elveszti? Vagy mit fog adni az ember cserébe a lelkéért? Mert az Emberfiának el kell jönnie Atyjának dicsőségében az angyalaival, és akkor megfizet mindenkinek a magaviselete szerint." Máté 16:24-27
a másik:
„Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” Ézsaiás 55:8, 9
A kérdésed jogos. A válasz benne van a Bibliában. Ez első felét már megtaláltad egyedül. Ha leírnám neked, azzal vádolnának itt, hogy téríteni akarlak. De csak légy szorgalmas, és magad is megtalálod hamar:-)





Nem mivel csak a oszovetsegi torvenyekbol hagytak meg egy parat az apostolok es...nem tehettek nagyobb terhet a nepre mint elotte volt.
Az oszovetsegi torveny pedig a verevesre vonatkozott ami most is tilos lenyegeben de eletmentes celjabol elo vert a sajat elleterebe azaz venaba helyezni hogy eltessen egy embert ...nos ezt nem tiltja meg a biblia amely az elet mellet teszi le a voksat.





Isten szemében a vér az életet jelképezi, és mint olyat semmilyen módon senki nem veheti magához más vérét.
a vért az oltárra adta, és Jézus vére is életet vagy is engesztelő áldozatot jelenti az emberekért
Dávid király megértette ezt és nem is itta meg azt a vizet amit hűséges katonái hoztak életük kockáztatásával.
(2Sámuel 23:15–17) . . .” 16 Erre a három vitéz utat tört a filiszteusok táborába, és vizet húzott a betlehemi víztárolóból, amely a kapunál van. Már hozták is, és odavitték Dávidnak; de ő nem akart inni belőle, hanem kiöntötte Jehova elé, 17 aztán így szólt: „Távol legyen tőlem, ó, Jehova, hogy megtegyem ezt! Azoknak a férfiaknak a vérét igyam, akik lelkük kockáztatásával mentek el?” És nem akart inni belőle.. . .
Dávid úgy tekintette ezt a vizet, mintha az emberei vére lett volna. Így a szomjúsága ellenére „kiöntötte Jehova elé”





(Cselekedetek 15:29) 29 tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és . . .
kétszer is rá világit a vér tiszteletben tartására
" Ha leírnám neked, azzal vádolnának itt, hogy téríteni akarlak."
Ne törődj ezzel. Én szívesen elolvasom a véleményedet, hiszen ezért tettem fel a kérdést.





A tilalom a ver elfogyasztasara vonatkozott es vonatkozik ma is mar csak azert is mert az okori vilagban nem letezett vertransfuzio.
Vert adni nyugodtan lehet mivel ezzel eleteket lehet megmenteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!