Ádám és Éva, hol lehetnek, a mennyben, vagy a pokolban?
"Az első emberpár Istennel volt közösségben a földön ,vagyis itt volt a Mennyország.
Az ember elbukott,a Sátán hatalmába került,és a mennyországbol "pokol " lett."
Nincs több kérdésem. Azért, ha ráérsz, még egy kicsit olvasgass, vagy hallgass csendben, az is sokszor nagyon sokat szokott tanítani. :)
Én nem vagyok tanító, főleg nem kisdedeknek nem szeretek tejet osztogatni.
Szia
8-as vagyok:
a jelenések könyvében leírtak nem szó szerinti lelkekről szólnak
Miért:
Ezek nem lehettek olyan lelkek, amelyek levetették testüket, és amelyekben a pogány görögök hittek
János jól tudja, hogy a lelket, vagyis az életet a vér jelképezi, és amikor a papok az ókori zsidó hajléknál levágtak egy áldozati állatot, annak vérét „körös-körül az oltárra” hintették, vagy „az égő felajánlás oltárának az aljára” öntötték
Továbbá,Az állat lelkét szorosan összefüggésbe hozták az áldozati oltárral. De vajon miért látható Isten eme szolgáinak a lelke, vagyis a vére a jelképes égi oltár alatt? Azért, mert a halálukat áldozati halálnak tekintik.
Hogyan kiálthat bosszúért a lelkük, azaz a vérük, hiszen a Biblia szerint a halottak öntudatlanok?
Nos, nem kiáltott-e az igazságos Ábel vére, miután Káin meggyilkolta őt? Jehova akkor így szólt Káinhoz: „Mit tettél? Halld meg! Testvéred vére kiált hozzám a földről”
Ábel vére ténylegesen nem szólalt meg. Inkább arról van szó, hogy ártatlan áldozatként halt meg, és az igazságosság kiáltott azért, hogy Ábel gyilkosa megbűnhődjön. Hasonlóképpen a keresztény vértanúk is ártatlanok, és az igazságosság megköveteli, hogy Isten bosszút álljon értük
Bosszúért kiáltó szavuk azért hangos, mert ezrek haltak meg ily módon.
# 20
Látom, egyetlen létező vallást sem sikerült közelebbről megismerned, ezért csináltál magadnak egy újat. Bravó!
Szia
Ott vannak, ahova Isten megmondha, hogy hova kerülnek ha engedetlenek lesznek:"Arcod verítékével eszed a kenyered, míg vissza nem térsz a földbe, mert abból vétettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.”1Mózes 3:19
Az általad idézettek szerint Ádámék nem támadnak fel, mert ők nem tartották meg az Isten igéjét, mint azok, akkről ott szó van. Hiszen azok Ádám bűne miatt haltak meg.
Viszont akikről a Jelenések könyve ír, azokat "az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak"
" 11Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket." - hogyan gondolod, kikről van itt szó? És mennyi "a száma" azoknak?
Sajnálom KZitus,hogy nem érted a következőket:
Az ember szellemi lény de van egy fizikai teste,vagyis szellem ,lélek és test,vagy hústest.
Amikor Isten megformálta Ádámot ,az Ő szelleméből lehelt belé.Mivel Isten Szellem.
És lett az ember élő lélekké.
A halál csak a földből valóra vonatkozik a testre.
Mivel Isten örökkévaló,halhatatlan,és nekünk ebböl a halhatatlan Szellemből adott,ezért a lelki szellemi részünk örök életű.
De nem folytatom mert úgy sem érted és nem is fogadod el ,hiszen téged másképpen tanítanak.
"21. És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és minden ember.
22. Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közűl mind meghala."
IMózes 7
Test, szellem a giliszta is...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!