Derek Prince és Kenneth E. Hagin tanításai, igehirdetései hitelesek, érdemes őket néznem és hallgatnom, hogy épüljek belőlük?
Kérdező!
Amit most írtál, az kicsit veszélyes dolog! Tulajdonképpen alárendeled magad tanítók szavainak függetlenül attól, hogy mit hirdetnek! Soha se csinálj ilyet! Ha az egyik tanításuk helyes, a másik meg nem, honnan fogod tudni, hogy melyik a jó? Elárulom neked, hogy SEHONNAN! És nem azért, mert Isten nem tudja neked kijelenteni az igazságot, hanem azért, mert a tanítóid uralma alá kerülsz, és az ő tanításaik, szavaik hangosabbak lesznek, mint Isten hangja! Egy idő után BÁRMIRŐL meg fognak tudni győzni, BÁRMIT be fognak tudni neked bizonyítani a Bibliából.
Friss hívőként átéltem ezt. A szellemem tiltakozott bizonyos tanítások ellen, de aztán a tanítóim meggyőztek. Mert arra tanítottak, hogy bennük bízzak, és rájuk hallgassak. Ne tedd ezt!
És ne hagyd, hogy becsapjanak a Bibliával. A Bibliából MINDEN TANÍTÁST ALÁ LEHET TÁMASZTANI! A Biblia csak egy eszköz ehhez. Hogy mit tanít a Biblia, csupán attól függ, hogy kinek a kezébe adjuk.
Jézus azt mondta, hogy az Ő követői mindannyian Istentől tanítottak lesznek, és aki az Atyától tanult és hallott, az Őhozzá, Jézushoz megy!
Jézus tanítványai Jézushoz mennek tanulni. És Jézus tanítványai tanítványokká teszik az új hívőket. És nem a saját tanítványaikká, hanem arra tanítanak, hogy Jézus tanítványává válj.
"A Bibliából MINDEN TANÍTÁST ALÁ LEHET TÁMASZTANI!"
Ez már közhelyszerű kijelentés,ami nem igaz.Az alapvető,fundamentális tanításokat nem lehet 100-féle módon értelmezni.
Hallgasd és olvasd a könyveiket is nyugodtam kedves Kérdező,csak a javadat fogja szolgálni!
Hagin néhány „kétséges” kijelentése:
A pokolba kerülve Jézusban a Sátán természete volt:
„Ő megkóstolta a szellemi halált minden emberért. Az Ő szelleme, az Ő belső embere lement helyettünk a pokolba…A SZELLEMI HALÁL, AZ ISTENTŐL VALÓ ELSZAKADÁST JELENTI…A SZELLEMI HALÁL AZT IS JELENTI, HOGY VALAKIBEN SÁTÁN TERMÉSZETE VAN.”
(K Hagin: Jézus neve 3.fej 19-20.o)
2Kor 6,15 Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal?(SZIT)
Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? (MBÚB)
---------
Jézus halálával nem lett kész a megváltás műve:
„A fizikai halál nem törölte el a bűneinket.”
(K Hagin: Jézus neve 3.fej 19.o)
Ján 19,30 Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.
--------------
Jézusnak újjá kellett születnie:
„Miért kellett az ő személyének újjászületni? Azért, mert elidegenedett Istentől.Emlékeztek, hogyan kiáltott a keresztről: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
(K Hagin: Jézus neve 3.fej 19.o)
Ilyet nem tanít a Biblia, nem olvasok Jézus szellemi újjászületéséről, csak a feltámadásáról. A kereszten Jézus a 22. Zsoltár kezdő sorait imádkozza.
--------------
Krisztus a földön sehol semmilyen hatalmat nem gyakorolhat, kizárólag a gyülekezeten keresztül:
21. „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Máté 28:18). De azonnal átadtam a hatalmam a földön a Gyülekezetnek, és csak a Gyülekezeten keresztül tudok munkálkodni, mert én vagyok a Feje a Gyülekezetnek.(A fejed sehol semmilyen hatalmat sem gyakorolhat, kizárólag a testeden keresztül.)”
(K Hagin: A hívők hatalma 21.o.)
---
„..állítom, hogy minden kereszténynek szükséges nyelveken szólnia.”
(K Hagin: 10 ok, ami miatt szükséges nyelveken szólni)
Az 1Kor 12-ből viszont az látszik, hogy nem minden keresztény szólt nyelveken:
29.v. Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é?30.Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é? 31.Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek.
---
A hívő az úgynevezett „Krisztus”..
„Mi egyek vagyunk Krisztussal. Mi Krisztus vagyunk. Mi a Felség jobbjára lettünk ültetve a Magasságban. Minden dolog a mi lábaink alá vettetett.”
(K Hagin: A hívők hatalma 3.fejezet 12.o)
A gyülekezet nem Krisztus, hanem Krisztus teste:
1Kor 12,27 Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.
---
„Ha két ember egy akaraton van, és Jézus nevében követeli szerettei gyógyulását, imáikra egész biztosan megjön a válasz…
Közöttünk valóban nem szabadna betegeknek lennie…
Az eredeti görög szerint: „azok, akik hisznek, kezeiket betegekre fogják tenni és azok meggyógyulnak.”…Minden keresztény gyakorolhatja ezt. A szülőknek gyermekeikre kellene tenni kezüket, ha azok megbetegszenek.”
(K Hagin: Hét dolog amit tudnod kell a szent gyógyulásról)
Az apostoli közösségekben is voltak betegek, akiknél nem „követelték” a gyógyulást. Nem mindenkinek volt meg a gyógyítás ajándéka sem:
1Kor 12, 30.Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken?
1Tim 5,23 Ezután ne csak vizet igyál, hanem - gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel - élj egy kevés borral is.
2Tim 4,20 Trofimoszt pedig Milétoszban hagytam betegen.
----------------
Anyagi jólét:
„Hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy a legjobbat együk; a legjobb ruhákat hordjuk; a legjobb autókat vezessük; a legjobb legyen nekünk mindenből.”
(K Hagin: A bibliai hit 10.tan 44.o)
„A hívők megengedték az ördögnek, hogy meglopja őket mindazon áldásból, amit élvezhetnének. Istennek nem az a szándéka, hogy nyomorogjunk. Ő azt mondta, hogy királyokként kell uralkodnunk az életben. Ki gondolná azt, hogy egy király nyomorog? A szegénység elmélete nem illik a királyokhoz.”
(K Hagin: A hívők hatalma 26.o)
Az apostolok sem voltak gazdagok:
Apcs 3,6 Péter ekkor így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen..
Legjobb autóval érkezve legjobb ruhákban nem igazán lenne hiteles a nem drága öltözéket, mértékletességet hirdetni:
1Tim 2,9 az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és aranynyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, 10 Hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.
-------------
„Az Újszövetség egyetlen helyen sem írja, hogy a Gyülekezet azért imádkozzon, hogy Isten, az Atya vagy Jézus tegyen valamit az ördög ellen. Valójában, ha így imádkozol, csak az idődet fecséreled. Az Ige a hívőnek mondja, hogy tegyen valamit az ördöggel kapcsolatban. Ennek az az oka, hogy neked van meg a hatalmad, hogy megtedd. A Gyülekezetnek nem kell imádkoznia az ördög miatt Istenhez, az Atyához; a Gyülekezetnek gyakorolnia kell azt a hatalmat, ami hozzá tartozik.”
(K Hagin: A hívők hatalma 21.o)
Jézus viszont így tanított imádkozni:
Mt 6,9-13 Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk…És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.
Pál is imádkozott a „Sátán angyala” miatt az Úrhoz:
2Kor 12,7 És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. 8.Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; 9.És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.
---
A Miatyánkról:
„Az új szövetség Gyülekezete nem így imádkozik! Ez az ima nem felel meg az új szövetség követelményeinek.”
(K Hagin: Hét dolog amit tudnod kell a szent gyógyulásról)
Didache (50-160 közt írhatták)szerint viszont megfelelt:
VIII.2. „ne imádkozzatok Úgy, mint a képmutatók, hanem úgy, ahogyan az Úr parancsolta evangéliumában, így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyben..”
-------------
(beteg csecsemőért) „Arra kértek ugyan, hogy imádkozzam, de nincs szükség az imára, mert Jézus azt ígérte, hogy megkapjuk, amit kimondunk.”
(K Hagin: A bibliai hit 91.o)
„Feleségem elég ideges volt akkoriban, nehézségei voltak az elalvással. Orvos barátunk diétát akart rendelni neki, mert az altatóra nagyon könnyű rászokni, rabjává válni. Tehát diétát rendelt. Megkérdezte a feleségemet, iszik-e kávét, s ha igen, abba tudná-e hagyni orvosi javaslatra. Feleségem azt felelte, hogy már megpróbálta, de nem tudta abbahagyni, csupán lecsökkenteni. Az orvos mégis nagyon kérte, hogy szokjon le, hiszen a kávé ajzószer. De feleségem kétséges-kedett, hogy valóban nem lesz képes rá.
Ekkor visszaemlékeztem az Igére, hogy megtörténhet, amit kimondok, és azt mondtam, imádkozni fogok, hogy a kávé-tól legyen beteg. De nem, mégcsak nem is fogok ezért imádkozni, hanem egyszerűen kimondom, hiszen az Úr azt ígérte, hogy megkaphatom, amit kimondok.”(90.o)
---------
„Úgy találtam, az imádkozás leghatékonyabb módja lehet, amikor a jogaidat követeled. Én így imádkozom: Követelem a jogaimat!
Péter az Ékes kapunál nem imádkozott a sánta emberért, hanem követelte, hogy meggyógyuljon. (Ap.Csel. 3:6) Mikor a jogaidat követeled, nem Istentől követelsz, hanem az ördögtől.”
(K Hagin: A hívők hatalma 16.o)
Az Írás nem tanít követelést, hanem imádkozást a betegekért is, ami könyörgésből áll Jakab szerint:
Jak 5,16 Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.
-------------------
Azt mondtam az Úrnak, ELVÁROM..
„Tehát kedden munka után így imádkoztam: „Uram, mindössze egy nadrágom van, de nem prédikálhatok abban. Ez egy régi munkásnadrág.” Azt mondtam az Úrnak, ELVÁROM, hogy csütörtökön pontosan ott lógjanak az ellopott nadrágjaim, ahol azelőtt voltak.”
(K Hagin: A hívők hatalma 4.fej)
„..De az Úr szólt, hogy éppen ezért akarja, hogy odamenjek. Megígértem, hogy elmegyek, de elvárom Tőle, hogy a költségvetésemet ugyanúgy kielégítse, mintha nagy gyülekezetbe mennék. Erre azt felelte, hogy tegye ki-ki a maga dolgát: én odamegyek, Ő pedig gondoskodik rólam.”
(K Hagin: A bibliai hit 80.o)
„Ne imádkozz anyagiakért soha többé! Én az aranyat, ezüstöt és az ezer hegyeken lévő jószágot az én emberem, Ádám számára teremtettem, és hatalmat adtam neki fölöttük. Ó árulást követett el, és az egészet odaadta a Sátánnak, így a Sátán lett ennek a világnak az istene; de én, a második Ádám eljöttem, hogy megváltsalak benneteket az ellenség kezéből és kihozzalak az átok alól. Most tehát, mivel már gondoskodtam rólad, ahelyett, hogy imádkoznál, egyszerűen csak mondd azt: „Sátán, vedd le a kezedet a pénzemről!” Igényeld azt, amire szükséged van.” (44.o)
Mt 6,9 Mi Atyánk…A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
-------------
„Egy reggel borotválkozás közben Isten Szelleme szólt hozzám és azt mondta..”
(K Hagin: Hét dolog amit tudnod kell a szent gyógyulásról)
Intim szükséglet végzése közbeni isteni megnyilatkozás a Bibliát tekintve példa nélküli.
-----------
„megkérdeztem az Urat, ezek után mit akar, hová menjek…Tehát ismét feltettem a kérdést, hová menjek. Azt felelte, hogy menjek egy kis texasi gyülekezetbe a louisianai határ mellé, vidékre. Ezen a helyen maximum 70 ember volt a vasárnapi istentiszteleten. MEGKÉRDEZTEM, TISZTÁBAN VAN-E AZZAL, MIRŐL BESZÉL? (Tudjátok, úgy beszélek Vele, mint bárki mással, mert közelebb is vagyok Hozzá, mint bárki máshoz. Ő úgyis tudja, mit gondolok, tehát azt nyugodtan meg is mondhatom neki.) Azt mondtam, NEM TEHETEM MEG, HOGY ODAMENJEK, MERT EZ A GYÜLEKEZET NEM TUD ELTARTANI.”
(K Hagin: A bibliai hit 79.o)
--------------
Kritikáról:
„Testvérünk miközben felszolgált, elmondta, hogy neki nem tetszett, ahogy én előző este a gyűjtést levezettem…Megmondtam neki, hogy nem lenne szabad kritizálnia senkit, csak ha már felülmúlta azt, akit kritikával illet.”
(K Hagin: A bibliai hit 84.o)
Pál is intette Pétert, amikor az Antiochiába ment (Gal 2,11-14).
Róm 15,14 Meg vagyok pedig győződve…képesek lévén egymást is inteni.
-----------
J F MacArthur beszámol arról, hogy Hagin több könyvében is plagizál.
---
Általa vezetett összejövetelen a Bibliát rúgdossák?:
https://www.youtube.com/watch?v=1SgByE0pX1M&feature=related
Röhögőgörcs, helybenfutás, nyávogás, visítozás ajándékokról nem olvasunk az Írásban.
„Gyümölcseikről ismeritek meg őket.”
---------------
lásd még:
John F MacArthur: Karizmatikus káosz
Igen, valahol a hagyományok és dogmák egyenrangúak az Írásokkal, máshol meg a "Nagykenetű Testvér" szavai magasabb rangúak Jézus szavainál.
A karizmatikus egyháznak azaz egyik legnagyobb hibája, hogy az elvileg Szent Szellemmel betöltött hívők képtelelnek felismerni, hogy mi van az Úrtól, és mi az, ami nem Tőle van. A Szent Szellem elvezet minden igazságra? Na, ez az, ami nem működik. Minden megeszünk, amit a Nagykenetű Testvér mond. Ha moslékot kapunk gyönyörű megterített asztalon tálalva, akkor azt is.
Valaki írta itt korábban, hogy K.H. és D.P. nem voltak azonos véleményen mindenben. Ha jól tudom, akkor például az újhullámos jelenségekkel kapcsolatban sem. Ha a Szent Szellem elvezérel minden igazságra, akkor D.P. és K.H. közül melyiküket vezette az Úr? Mert az kizárt dolog, hogy mindkettőt!
És itt jön az a kérdés, hogy egy egyszerű mezei birka hogyan tudja ezt eldönteni. Ha sokat hallgatom az egyik tanítót, akkor valószínűleg ő fog meggyőzni, de ha a másikat hallgatom sokat, akkor meg ő. És ez igaz minden egyházra. Ahová beül az ember egy tanítót hallgatni, ha az a tanító jól csinálja a dolgát, akkor előbb-utóbb átmossa az ember agyát! De visszatérve a mezei birkára, én azt gondolom, hogy egy hívőnek a Jó Pásztor hangját kell minél jobban megismernie. És ez nem D.P., K.H., hanem J.K.
Hibának tartom azt, hogy egy friss hívőnek szinte egyből a kezébe nyomják ma D.P. és mások könyveit. Ugyanis Jézus helyett nagyon hamar elkezd majd mindenféle tanítókat követni! A tiszta, hamisítatlan tej nem más, mint Jézus szavai, ami a 4 evangéliumban található!
Tizenhatodik, nincs az a nagy kenet, ami felülírhatná a Bibliát. Olyan azonban van, hogy valaki, aki nem ismeri Istent, vagy rosszul ismeri, félreérti a Bibliát. Igazad akkor lehetne, ha a karizmatikus egyházban az lenne az üzenet, hogy a hívők mellőzzék a Biblia olvasását és az imádkozást. Ezzel szemben az instrukció mindig is az volt, hogy naponta szánjunk időt a Biblia olvasására, az azon való elmélkedésre és az imádkozásra, lehetőleg minél többet.
Ha én Biblia-ellenes gyakorlatot folytatnék, akkor nem buzdítanék senkit a Biblia olvasására, mert attól tartanék, hogy lelepleződők. Arra sem biztatnám az embereket, hogy imádkozzanak sokat, mert lehet, hogy Maga Isten lenne, aki leleplezne engem mások előtt. Én is inkább eltiltanám az embereket a Bibliától: "Gyerekek, ne fárasszátok magatokat a Biblia olvasásával, én már olvastam, és értelmeztem a számotokra. Felesleges saját szavakkal imádkoznotok, én már összeállítottam, hogy milyen szavakkal imádkozzatok." Ez azonban főleg azokra a közösségekre jellemző, ahol a hagyományokat a Biblia fölé helyezték.
Az a te problémád, hogy nem hívő ember vagy, aki bízik Istenben, hanem egy vallásos materialista, aki nem hiszi el, hogy Isten csak szerét ejtené valahogy, hogy a Bibliát rendszeresen forgató és Őhozzá imádkozó embereket figyelmeztesse, ha olyanra hallgatnak, akire nem kellene. A karizmatikus egyházakban Jézus Krisztust helyezik a középpontba, Ő a kiinduló pont, és Ő a cél is. Gondolod, hogy szótlanul és tétlenül elnézné Jézus Krisztus, hogy a Benne bízók tévúton járjanak, és csak ilyen önjelölt prófétákat küldene, amilyen te vagy? Ha ismernéd őt, akkor tudnád, hogy Jézus belülről vezet, nem pedig kívülről. Ha egy ember beszédét belülről nem támasztja alá a Szent Szellem bizonyságtétele, azt a hívő ember nem fogadja el, csak akkor, ha még pszichikai, nem pedig szellemi, de lefordítom: testi, nem pedig lelki. Te sem Kenneth Hagint, sem pedig Derek Prince-et nem ismered annyira, hogy hiteles véleményt mondhass róluk. Közlöm veled, hogy egyik sem igyekszik a mondanivalóját lenyomni mások torkán, hanem a Biblia alapján magyaráznak és érvelnek, és mindkettőben több alázat van Isten felé, mint bennünk együttvéve.
Amúgy meglehetősen veszélyes dolog a frissen megtért emberek kezébe nyomni a Bibliát, hogy "Na barátom, ebben mindent megtalálsz, amire szükséged van. Senkire ne hallgass, csak ezt forgasd!" Jézus Krisztus nem így látta a dolgot, éppen ezért helyezett többek között pásztorokat és tanítókat az Egyházba, olvasd el az Efézusi levél negyedik részét. Csak az öntörvényű emberek akarnak Jézus akaratától eltérően mindenféle Egyháztól, és szellemi tekintélytől függetlenül elevickélni. Jézus Krisztus nincs jelen a Földön. Ő a Szent Szellem által van jelen. A Szent Szellem pedig mindenkit legelőször az Egyházba vezeti be, utána pedig besorolja érettebb emberek felügyelete alá. A cél pedig az, hogy a frissen újjászületett hívők ne kallódjanak el, hanem elérhessék a felnőttkorúságot. Olvasd a Bibliát, és meg fogod találni ezeket az alapelveket, amelyeket egyébként a Biblián kívül a józan gondolkodás és a logika is alátámaszt.
Azt figyelembe kell venni,hogy Hagin könyvei legtöbbször a prédikációinak lejegyzett változatai.Ennek ellenére szerintem építőek,de egyes könyveiben vannak dolgok amik nem helyesek.(A Jézus neve című könyve szerintem nagyon jó)Volt olyan könyve amit viszont kidobtam,mert nem egyezik a Bibliával..Élete végén a karizmatikus egyházi körökben elterjedt több félreértett és félremagyarázott szélsőséges látást helyretett.
Derek könyvei sokkal szisztematikusabbak és precízebbek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!