"szeresd felebarátodat" Jehova tanúit is szeretnünk kell?

"Mondjuk azok után, hogy folyamatosan változtatgatják a tanításaikat elég nagy pofa kell azt mondani, hogy "ez" az Igazság(TM). Melyik az az "ez"? A mostani? Honnan tudod, hogy nem lesz még egy sor "új világosság". Ez kb. annyit mond, hogy szolgálj nekünk, bármikor, mégha tévedünk is."

Neked nem gyanús egy olyan közösség, ahol a kezdetektől fogva egy "isteni sugallatra", és/vagy "szent hagyományokra" hivatkozva kikezdhetetlen, megkérdőjelezhetetlen dogmák uralják a hitéletet?

Pedig a legtöbb (keresztény) egyház bizonyos "tekintélyes emberek" seregére, és ezek örökségére, állítólagos "kinyilatkoztatásaira" támaszkodva építette birodalmát.

Vajon mennyi dogma van ezekben, melyekhez, bármily elavult, helytelen vagy tudománytalan, mégis szélsőségesen ragaszkodnak.

SOK-SOK ilyen van!

A Tanúk főbb vallásos tanításai alapvetően nem változtak, mióta fény derült rájuk. A transzfúzió és a transzplantáció pedig pl. a tudományos haladással és kutatási eredményekkel változott.

Csupán a száraz tények bizonyos változásokról számszerűen leírva, mindenféle háttér-információ nélkül csak arra jó, hogy a laikusokat megvezethessék azok, akik már elvesztették hitüket.

Na meg a permanens világvégézés, ami a JT fő profilja.

"Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az Úr mondott egy igét? Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az Úr mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle! "

(5Móz 18:20-22)

Jehova Tanúi "hű és bölcs szolga osztálya" nem bizonyult sem hűnek, sem bölcsnek a Bibliai próféciák értelmezésében. (A Következőkben néhány jövendölés, melyet Jehova Tanúi "hű és bölcs szolga osztálya" tett az évek során: Az 1799-es év határozottan jelzi a vég idejének kezdetét [Creation, pp. 294,298], Krisztus 1000 éves királysága 1873-ban kezdődött [The Time is at Hand, foreword p. 2], Szentírási bizonyítéka van, hogy a második jelenléte az Úr Jézus Krisztusnak isz. 1874-ben kezdődött [Prophecy, p. 65], Az Úr második eljövetele 1874-ben kezdődött [Creation, pp. 289,298, Prophecy, p. 76], Ama nagy nap csatájának kezdete 1874 októberében lesz [WT 1/15/1892, p. 1355], Isten királysága el fogja kezdeni hatalmának gyakorlását 1878-ban [The Time is at Hand p. 101], A formális beitatása Krisztus királyi hivatalának 1878 áprilisára datálható [The Day of Vengeance, p. 621], Krisztus láthatatlanul jelen van 1884 október óta 1884 [The Day of Vengeance, p. 621], A Mindenható Isten háborújának ama nagy napja 1886-ban kezdetét veszi [WT 1/1886, vol. VII, pp. 816,817], A Mindenható Isten nagy napjának háborúja már elkezdődött [The Time is at Hand (1908), p. 101], A zűrzavar nyomása valamikor 1910 és 1912 közt fog eljönni [The New Creation, p. 579], Az I. világháború elvezet Armageddon csatájához [WT 4/1/15, p. 102], 1914 végére a természetes Izrael vaksága kezd elvétetni tőlük [The Time is at Hand, p. 77], Az egyház utolsó tagja is megdicsőül valamikor 1914 vége előtt [The Time is at Hand, p. 77], A kereszténység teljesen el lesz pusztítva 1914 októberében [WT 1/15/1892, p. 1355], Az 1914-es év lesz a legtávolabbi hatás a tökéletlen ember uralkodásában [The Time is at Hand, pp. 76,77], A nagy nap háborújának lezárásának napja határozottan megjelölt a Szentírásban mint 1914 október [WT 1/15/1892, p. 1355], Armageddon valószínűleg megkezdődik 1915 tavaszán [WT 9/1/14], A Mindenható Isten Nagy Napjának csatája elkezdődik 1916-ban [WT 9/1/16, pp. 265,266], Az 1918-as évben Isten általánosan el fogja pusztítani az egyháztagok millióit, Bárki megmenekülése Russell Pásztor munkáihoz jöve lesz, megtanulni a jelentését a kereszténység bukásának [The Finished Mystery, p. 485], Az 1925-ös dátum még inkább határozottan jelölt az írásokban, mint 1914 és 1925 előtt a nagy válság bekövetkezik és valószínűleg véget ér [WT 9/1/22], 1925-ben a királyság földi része fel lesz állítva [Millions Now Living will Never Die, p. 89], Ábrahám, Izsák, Jákob és a hithű régi próféták feltámadnak és teljesen helyre leszek állítva tökéletes emberségre 1925 őszén [Millions Now Living will Never Die, pp. 88-90], Ezért mi várjuk nem sokkal 1925 utánra, hogy meglátjuk Ábel, Énok, Noé,Abraham, Izsák, Jákob, Melkisédek, Jób, Mózes, Sámuel, Dávid, Ésaiás, Jeremiás, Ezékiel, DÁniel, Alámerítő János és más a Hébereknek írt levél tizenegyedik fejezetében említett személyek feltámadását. [The Way to Paradise, p. 224], ... a hátralévő hónapok Armageddon előtt [WT 9/15/41, p. 288], Ezek a hithű régi férfiak várhatóan feltámadnak a halálból nem sok nap múlva [The New World (1942), p. 104, A teremtés hatezer éve véget fog érni 1975-ben. Lehet Isten szándéka, hogy Krisztus uralma párhuzamosan fusson a hetedik millenniumával az ember létezésének [Life Everlasting in the Freedom of the Sons of God, pp. 29,30, WT 8/15/68, pp. 497-501]).

Egyébként a Szent Hagyományon nem tudom mit gúnyolódsz, hiszen Jézus és Pál a Biblián kívüli szóbeli és írott hagyományokat is elfogadta

A protestánsok, védve a sola Scripturát, azt fogják bizonygatni, hogy Jézus és Pál az Ószövetség tekintélyét alkalmazták. Ez igaz, viszont ők más tekintélyhez is folyamodtak, amelyek kívül vanna a leírt kinyilatkoztatáson. Például:

A. Mt 2,23: Azt a hivatkozást, hogy „Názáretinek fogják hívni” nem találjuk meg az Ószövetségben, mégis ezt „a próféták mondták”. Tehát egy prófécia, amelyet „Isten szavának” tartottak, szóbeli úton lett átadva, és nem a Szentírásban.

B. Mt 23,2-3: Jézus azt tanítja, hogy az írástudóknak és a farizeusoknak van egy törvényes és kötelező érvényű tekintélyük „Mózes székére” alapítva, ám ez a kifejezés (vagy fogalom) sehol nem található meg az Ószövetségben. Ezt az (eredetileg szóbeli) Misnában találjuk meg, amely a Mózestől kiinduló „tanítói utódlás” rendjét tanítja.

És még két példa Pál apostoltól:

C. Az 1Kor 10,4-ben Pál egy sziklára utal, amelyet a zsidók „követtek” a Sinai pusztaságban. Az Ószövetség a kapcsolódó részekben, ahol Mózes ráüt egy sziklára, hogy vizet fakasszon (Kiv 17,1-7; Szám 20,2-13) nem mond semmit erről a csodálatos vonulásról, viszont a rabbinikus hagyomány beszél róla.

D. 2Tim 3,8: „Mint ahogy Jannesz és Jambresz ellenszegültek Mózesnek”. Erről a két emberről sem beszél a kapcsolódó ószövetségi szakasz (Kiv 7,8 skk), de egyik másik sem az Ószövetségben.

1 Kor 11,2

Dicsérlek titeket, hogy mindenben megemlékeztek rólam, és megtartjátok a hagyományokat, úgy, ahogy átadtam nektek.

2Tessz 2,15

… ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok.

Arra kérlek olvasd végig, hogy mi a véleményük a Tanúknak a következő kérdésről!

Talán nem akkora off.

A szóbeli Törvény — Miért foglalták írásba?

MIÉRT nem fogadta el sok első századi zsidó, hogy Jézus a Messiás? Egy szemtanú erről számol be: „mikor [Jézus] bement vala a templomba, hozzámenének a főpapok és a nép vénei, a mint tanít vala, mondván: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked ezt a hatalmat?” (Máté 21:23). Úgy gondolták, hogy a Tóra (Törvény), melyet a Mindenható a zsidó nemzetnek adott, bizonyos férfiakat Istentől kapott hatalommal ruházott fel. Vajon Jézusnak is ilyen hatalma volt?

Jézus a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartotta a Tórát és azokat a személyeket, akiket az valóban hatalommal ruházott fel (Máté 5:17–20; Lukács 5:14; 17:14). Viszont sokszor leleplezte azokat, akik átlépték Isten parancsolatait (Máté 15:3–9; 23:2–28). Ezek az emberek hagyományokat követtek, és ezek a hagyományok a szóbeli törvény néven váltak ismertté. Jézus elvetette ennek tekintélyét. Ezért viszont sokan őt vetették el mint Messiást. Azt gondolták, hogy csak olyan valaki élvezheti Isten támogatását, aki támogatja azok hagyományait, akik közülük hatalmi szerepet töltenek be.

Honnan származik ez a szóbeli törvény? Miért kezdték ezt a zsidók úgy tekinteni, mint amelynek ugyanolyan tekintélye van, mint az Írásokban feljegyzett írott Törvénynek? És ha azt akarták, hogy ez szájhagyomány legyen, miért foglalták végül írásba?

Honnan erednek ezek a hagyományok?

Az izraeliták szövetségi kapcsolatra léptek Jehova Istennel a Sínai-hegynél i. e. 1513-ban. Mózes közvetítésével megkapták ennek a szövetségnek a törvényeit (2Mózes 24:3). Ha követték ezeket a szabályokat, az lehetővé tette nekik, hogy ’szentek legyenek, mert az Úr, az ő Istenük szent’ (3Mózes 11:44). A Törvényszövetség alatt Jehova imádatához hozzátartozott, hogy a kijelölt papság áldozatokat ajánljon fel. Kellett lennie egy központi helynek az imádat céljára — ez végül a jeruzsálemi templom volt (5Mózes 12:5–7; 2Krónika 6:4–6).

A Mózesi Törvény Jehova imádatának az átfogó vázát jelentette Izráel mint nemzet számára. Néhány részlet azonban nem volt egyértelműen meghatározva. Például a Törvény megtiltotta a munkát sabbaton, de nem húzott egyértelmű határvonalat a munka és más tevékenységek között (2Mózes 20:10).

Ha Jehova jónak látta volna, biztosan adott volna részletes szabályokat, amelyek minden lehetséges kérdésre kitértek volna. Ő azonban lelkiismerettel ruházta fel az embereket, és ez lehetővé tett nekik bizonyos mértékű rugalmasságot a szolgálatban, persze törvényeinek a keretein belül. A Törvény gondoskodott arról, hogy a bírói ügyekkel a papok, a léviták és a bírák foglalkozzanak (5Mózes 17:8–11). Az egyre több felmerült ügy közül némelyik precedenssé vált, és kétségtelenül néhány ezek közül nemzedékről nemzedékre szállt. Az, ahogyan a papi feladatokat ellátták Jehova templomában, szintén apáról fiúra szállt. Amint gyarapodtak a nemzet közös tapasztalatai, azzal együtt gyarapodott a hagyományok száma is.

De Izráel imádatának középpontjában továbbra is a Mózesnek adott írott Törvény állt. A 2Mózes 24:3, 4 kijelenti: „Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, a melyeket az Úr parancsolt, megcselekeszszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét.” Isten ezekkel az írott parancsolatokkal összhangban kötötte meg szövetségét az izraelitákkal (2Mózes 34:27). Valójában az Írások sehol nem említik, hogy létezett volna egy szóbeli törvény is.

„Ki adta néked ezt a hatalmat?”

A Mózesi Törvény az elsődleges vallási hatalmat és vezetést egyértelműen a papoknak, vagyis Áron leszármazottainak a kezébe helyezte (3Mózes 10:8–11; 5Mózes 24:8; 2Krónika 26:16–20; Malakiás 2:7). Az évszázadok folyamán azonban néhány pap hűtlen és korrupt lett (1Sámuel 2:12–17, 22–29; Jeremiás 5:31; Malakiás 2:8, 9). A görög uralom alatt sok pap megalkudott a vallásos kérdésekben. Az i. e. második században a farizeusok — egy új csoport a judaizmuson belül, amely nem bízott a papságban — olyan hagyományokat kezdtek felállítani, amelyekkel az átlagember ugyanolyan szentnek tarthatta magát, mint a papok. Ezek a hagyományok sokakra hatással voltak, viszont ez a Törvénynek nem elfogadható kiegészítése volt (5Mózes 4:2; 12:32 [a zsidó kiadásokban 13:1]).

A farizeusok lettek az új törvénytudók, elvégezve azt a munkát, amelyről azt gondolták, hogy a papok nem látták el. Mivel a Mózesi Törvény nem ruházta fel őket hatalommal, kifejlesztették az Írások értelmezésének új módját homályos hivatkozásokkal és más olyan módszerekkel, amelyek úgy tűnt, támogatják a nézeteiket. Ők mint ezeknek a hagyományoknak a fő felügyelői és előmozdítói, a hatalom új alapját fektették le Izráelben. Az i. sz. első századra a farizeusok váltak az elsődleges tekintéllyé a judaizmusban.

Amikor a farizeusok összegyűjtötték a már meglévő szájhagyományokat és Írás szerinti alapot kerestek arra, hogy még inkább kifejezésre juttassák a saját gondolataikat, látták, hogy még nagyobb hatalomra van szükségük a tevékenységükhöz. Új elképzelés született a hagyományok eredetét illetően. A rabbik kezdték ezt tanítani: „Mózes átvette a Thórát Szináj hegyén és átadta Józsuának, Józsua a véneknek, a vének a prófétáknak, a próféták pedig a Nagyzsinat tagjainak” (Aboth 1:1, Misna).

Amikor azt mondták: „Mózes átvette a Thórát”, a rabbik nem csupán az írott törvényre gondoltak, hanem az összes szájhagyományukra is. Azt állították, hogy ezeket a hagyományokat — amelyeket emberek találtak és alakítottak ki — Mózes kapta Istentől a Sínai-hegynél. Ezenkívül azt tanították, hogy Isten nem hagyta az emberekre, hogy maguk töltsék ki a hiányzó részeket, hanem szóban meghatározta, mi az, amit az írott Törvény nem említett. Szerintük Mózes ezt a szóbeli törvényt nemzedékeken át nem a papoknak, hanem más elöljáróknak adta tovább. A farizeusok azt állították, hogy ők azok, akik ennek a „megszakítás nélküli” hatalmi láncnak a természet szerinti örökösei.

Válságban a Törvény — Újabb megoldás

Jézus, akinek Istentől kapott hatalmát a zsidó vallásvezetők megkérdőjelezték, megjövendölte a templom elpusztítását (Máté 23:37—24:2). Miután i. sz. 70-ben a rómaiak elpusztították a templomot, a Mózesi Törvény követelményeinek, közöttük az áldozatoknak és a papi szolgálatnak nem lehetett többé eleget tenni. Jézus váltságáldozata alapján Isten új szövetséget hozott létre (Lukács 22:20). A Mózesi Törvény véget ért (Zsidók 8:7–13).

A farizeusok ahelyett, hogy ezeket az eseményeket bizonyítéknak tekintették volna Jézus messiási voltára, inkább újabb megoldáshoz folyamodtak. Erre az időre már a papság hatalmának jelentős részét bitorolták. Mivel a templom le lett rombolva, most még tovább mehettek egy lépéssel. Az újjászervezett Szanhedrin — vagyis a zsidó legfelsőbb bíróság — központja a jabnei rabbinikus akadémia lett. Jabnéban Johánán ben Zakkáj és II. Gamáliel vezetése alatt a judaizmus teljesen átszerveződött. A papok által felügyelt templomi imádatot felváltotta a zsinagógában végzett szolgálat, melyet a rabbik vezettek. Az áldozatokat felváltották az imák, főként azok, melyeket az engesztelés napján mondtak el. A farizeusok úgy érveltek, hogy a szóbeli törvény, melyet Mózes kapott a Sínai-hegynél, ezt előre látta és előkészületeket tett rá.

A rabbinikus akadémiák nagyobb tekintélyre tettek szert. Fő tantervükhöz tartoztak a szóbeli törvényhez kapcsolódó heves viták, a törvények memorizálása és alkalmazása. Korábban a szóbeli törvény alapja az Írások értelmezéséhez, a midráshoz kapcsolódott. Most viszont az egyre gyarapodó, felhalmozódó hagyományokat kezdték külön-külön tanítani és rendszerezni. A szóbeli törvény minden szabályát rövid, könnyen megjegyezhető mondatokra egyszerűsítették, és sokszor énekbe foglalták.

Miért kell a szóbeli törvényt leírni?

A rengeteg rabbinikus akadémia és a növekvő számú rabbinikus szabályok miatt újabb probléma merült fel. Adin Steinsaltz rabbinikus tudós ezt így magyarázza: „Minden tanítónak megvolt a saját módszere, és a maga sajátos stílusában adta elő szóbeli szabályait . . . Nem volt többé elegendő az, hogy valaki tisztában legyen tanítója tanításaival, hanem a tanulónak kötelessége volt megismerni más tudósok munkáit is . . . Így a tanulók arra voltak kényszerítve, hogy az »ismeretanyag-robbanás« miatt hatalmas mennyiségű anyagot memorizáljanak.” A rendezetlen információhalmaz tengerében a tanulók elméje a végsőkig meg volt terhelve.

Az i. sz. második században a Róma elleni zsidó lázadás, melyet Bar Kohba vezetett, a rabbinikus tudósok heves üldözését váltotta ki. Akibát, a legelső rabbit, aki Bar Kohba mellett állt, valamint sok vezető tudóst megöltek. A rabbik attól tartottak, hogy ez az újabb üldözés még a szóbeli törvényük fennmaradását is veszélyeztetni fogja. Azt hitték, hogy a hagyományok továbbadásának legjobb módja, ha szájhagyomány útján terjesztik, a mestertől a tanítványig, de mivel megváltoztak a körülmények, ezért újabb erőfeszítésekre volt szükség ahhoz, hogy egy rendszert hozzanak létre a bölcsek tanításainak megőrzésére, még mielőtt azok örökre feledésbe merülnének.

A Rómával való viszonylagos béke elkövetkező időszakában Juda Hanászi, aki főrabbi volt az i. sz. második század végén és a harmadik század elején, több tudóst összegyűjtött, és hatalmas mennyiségű szóbeli hagyományt szerkesztett rendszerbe; ez hat főcsoportból állt, és mindegyik kisebb traktátusokra volt osztva — összesen 63-ra. Ez a munka a Misna néven vált ismertté. Ephraim Urbach, aki tekintélynek számít a szóbeli törvényt illetően, ezt mondja erről: „ A Misna . . . olyan elismerést és tekintélyt szerzett magának, amelyet a Tórán kívül egyetlen könyv sem tudott kivívni.” A Messiást elvetették, a templom romokban állt, de a szóbeli törvény írásban való megőrzésével, a Misnával új korszak vette kezdetét a judaizmusban.

Nem minden hitnézet és hagyomány rossz. Ám Isten nem helyesli azokat a hitnézeteket és hagyományokat, amelyeknek hamis vallásos eredetük van, vagy amelyek ellentmondanak a Biblia tanításainak (Máté 15:6).

De az igazságnak ellentmondó hagyományok fertőzött vízkészletekhez hasonlítanak. Talán ártatlanul ragaszkodunk olyan hagyományokhoz — nemzedékről nemzedékre szálló információkhoz, véleményekhez, hitnézetekhez vagy szokásokhoz —, amelyeket valójában beszennyezett a hamis, félrevezető elképzelések és filozófiák „boszorkányfőzete”. Miként a szennyezett víz, éppúgy ezek is kimondhatatlan kárt okozhatnak — szellemi kárt.

Még ha úgy érezzük is, hogy hagyományos vallásos hitnézeteink a Biblián alapulnak, akkor is mindnyájunknak időt kell szakítanunk rá, hogy gondosan megvizsgáljuk őket. Emlékezz, hogy amikor Luther Márton ragaszkodott kora hagyományos hitnézetéhez, és elítélte Kopernikuszt, úgy hitte, a Biblia támogatja őt. De Luther nem követte az ókori béreaiak nagyszerű példáját, akik ’nemes lelkűek voltak, tudakozva az írásokat, hogy vajon úgy vannak-e ezek’ a dolgok (Cselekedetek 17:10, 11).

Gondolj arra a kárra, amit a hagyományos hitnézetek okoztak egyes zsidóknak Jézus korában. Szenvedélyesen hittek abban, hogy a hagyományaik igazak. Amikor kifogást emeltek az ellen, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a hagyományokat, Jézus a következő kérdés elé állította őket: „Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?” (Máté 15:1–3, Újfordítású revideált Biblia). Hol történt hiba? Jézus azonosította a problémát, amikor Ésaiás próféta szavait idézte: „hiába tisztelnek engem [Istent], ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai” (Máté 15:9; Ésaiás 29:13).

Igen, az Istentől származó igazságokat olyan elképzelésekkel helyettesítették, amelyek emberektől származtak, vagy ami még rosszabb, amelyek a démonoktól származtak. Az Insight on the Scriptures I. kötete például így magyarázza ezt az 506. oldalon: „ A farizeusok abban az időben azt tanították, hogy ha egy személy egyszer »korbán«-nak, vagyis Istennek szentelt ajándéknak jelenti ki javait, akkor nem használhatja fel azokat a szülei szükségleteinek kielégítésére, bármennyire is szűkölködnek, viszont ő maga felhasználhatja az ilyen javakat a saját haláláig, ha így dönt.” Az emberi bölcsesség, amely beszennyezte az igazság vizeit, rossz hatással volt a zsidókra szellemileg. Legtöbben még Messiásukat is elvetették, akiben oly régóta reménykedtek.

A kereszténység súlyosbítja a fertőzést

Hasonló szellemi romlás következett be Jézus halála után is. Sokan, akik követőjének vallották magukat, a szóbeli hagyományhoz folyamodtak, mint ami új tanításokra feljogosító tekintély. A McClintock- és Strong-féle Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature szerint némely állítólagos keresztény úgy érezte, hogy az effajta hagyomány „az apostolok szájából származó, az első keresztény egyházak által kapott rendelkezés, melyet az apostoli kor hagyott örökül, és megmaradt tisztának az ő saját idejükig”.

A valóságban sok ilyen hagyomány tisztátalan, helytelen elképzelés volt. Amint a Cyclopedia magyarázza, ezek az új filozófiák „nemcsak hogy egyéb hagyományokkal álltak ellentétben, de még magukkal az apostolok írásaival is, amelyek kéznél voltak”. Ez nem történt teljesen váratlanul. Pál apostol korábban figyelmeztette a keresztényeket: „Meglássátok, hogy senki ne legyen, a ki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való” (Kolossé 2:8).

Ma is úgy van ez, hogy sok hagyományos hitnézet ellentétben áll magukkal az apostolok írásaival. A kereszténység számos démoni ihletésű elképzeléssel mérgezte meg az igazság vizeit; idetartozik például a Háromság, a pokoltűz, az emberi lélek halhatatlansága, a nacionalizmus és a bálványimádás (1Timótheus 4:1–3). A történelem bizonyságát adja annak a szellemi betegségnek, amely eluralkodott azokon az embereken, akik áldozatul estek a démoni tanításoknak, melyek a kereszténység hagyományos tanításaivá váltak. (Vö. Ésaiás 1:4–7.)

Az igazság ilyenfajta szennyezése valójában már az emberi történelem kezdete óta folyamatban van. Sátán folytatja az Édenben bevezetett módszerét, miáltal hazugságokkal és ámítással mérgezi az emberek elméjét (János 8:44; 2Korinthus 11:3). Amikor az emberi család a Noé napjaiban bekövetkezett Özönvíz után szétszéledt az egész földön, a mindenféle kultúrájú emberek áldozataivá váltak annak a tudatos mérgezésnek, amely démoni ihletésű filozófiákkal és elképzelésekkel mérgezte az emberi ismeret „vízgyűjtőit”.

Bocs, de nem a misnáról, a szóbeli zsidó hagyományról volt szó, hanem az apostoli hagyományról...

= A Kinyilatkoztatás =

Csak a Biblia, vagy a Biblia és a Hagyomány?

Ter – Jel – Az, hogy bármihez is „csak a Szentírás” szükséges, sehol sincs a Bibliában.

* 2Tim 3,16-17 – A Szentírás hasznos a tanításra, hogy Isten embere tökéletes legyen.

Tit 3,8 – Ugyanilyen hasznosak a jócselekedetek is.

Kol 4,12 – Az ima is tökéletessé tehet.

Mt 23,2-3 – Mózes széke; tetteiktől függetlenül meg kell tartani azt, amit mondanak. (Mózes széke a római Szentszék előképe.)

Mt 28,20 – Jézus összes parancsát meg kell tartanunk.

Jn 20,30; 21,25 – A Szentírásban nincs benne Jézus összes tanítása. (vö. pl. ApCsel 20,35)

Mk 13,31 – Jézus szavai nem vesznek el soha.

1Pét 1,25 – Jézus örökké tartó szavai az apostoli igehirdetésben maradnak fenn.

Mk 16,15 – Jézus szavait hirdetni kell minden embernek.

1Kor 15,1.11 – Az igét az apostolok mindig is hirdették, és nem leírták.

Róm 10,17 – A hit hallásból van, az apostolok hirdetése által.

Mal 2,7 – A tanítás az Úr követének, a papnak az ajkáról származik.

1Kor 11,2 – Az átadott hagyományokat meg kell tartani.

2Tessz 2,15 – Mind az élőszóban, mind a levelekben átadott hagyományhoz ragaszkodni kell.

2Tim 1,13 – Az a tanítás legyen az eszményünk, amelyet az apostoloktól hallottunk.

2Tim 2,2 – Ezt a tanítást kell továbbadni, hogy másokat tanítsunk.

Szent Ireneusz (Kr. u. 180-199 között) – „Hát ha az apostolok semmiféle iratot sem hagytak volna ránk, nem kellene-e akkor szükségképpen a hagyományt elfogadnunk hitünk zsinórmértékének, amelyet az apostolok az Egyház pásztoraira bíztak? Őrájuk hallgat sok nép a barbárok közepette, akik Krisztusban hisznek, s akiknek a szívében tinta és papír nélkül, a Szentlélek által van beírva az Üdvözítő tanítása, akik ti. híven ragaszkodnak a régi hagyományhoz.” (Eretnekek ellen, 3,4.)

Tertullianus (Kr. u. 211) – „A példákból világosan láthatjuk, hogy olyan Írásban nem rögzített hagyományt is mint állásfoglalásunkat lehet védelmeznünk, amely a szokásban maradás révén szilárdult meg, és az ősi hagyományt kifejező tanúságával az állásfoglalásunk melletti kitartást sürgeti… Most is ezt kell megláttatnunk, vagyis azt, ami a hagyományt megőrzi a jövő számára. Bárki is adja át nekünk, te ne a szerzőjére figyelj, hanem a tekintélyére, és elsősorban az annak megfelelő állásfoglalásra, amit ezért kell továbbvinnünk. Nem elsősorban azért, mert emellett döntött az értelem, hanem mert ezt kaptuk az Istentől; ha csak most tanulod meg az értelmét, akkor is ezt az állásfoglalást kell követned!” (De corona 3,1-4; 4,1.4.7.)

Órigenész (Kr. u. 230) – „sokan vannak, akik úgy vélik magukról, hogy Krisztus érzületét birtokolják, mégis, jó néhányuk szellemisége eltér az elődökétől, ezért ragaszkodni kell az apostolok által hagyományozott, az öröklés rendje szerint az egyházban mostanáig fennmaradó egyházi tanításhoz, s csak azt szabad igazságnak hinni, ami semmiben sem tér el az egyházi és apostoli hagyománytól.” (A princípiumokról 1,2.)

Szent Athanasziosz (Kr. u. 350 körül) – „nézzük meg még, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja, s aki ezt elhagyja, az már nem lehet keresztény, s nem is nevezhető annak. (Levél Szerapiónhoz, 1,28.)

Hagyomány

*Mt 15,3; Mk 7,9; Kol 2,8 – A hibás, az isteni Törvénnyel ellentétes emberi hagyományok elvetése („a ti hagyományotok” – Mt 15,3; „emberi hagyományok” – Mk 7,9; Kol 2,8), de nem maga „a” hagyomány elvetése, amelyet Krisztus és az apostolok hagytak ránk („átadott hagyomány” – 1Kor 11,2; „kapott hagyomány” – 2Tessz 2,15; 3,6)

2Tessz 2,15 – Meg kell őrizni a kapott krisztusi és apostoli Hagyományt.

1Kor 11,2 – Ezeket az apostoli hagyományokat, amelyeket átadtak nekünk, meg kell tartani.

2Tessz 3,6 – És őrizkedni kell azoktól, akik nem élnek ezen apostoli Hagyomány szerint. (vö. Róm 16,17)

A Szentírás magyarázata

ApCsel 8,26-35 – A Szentírás magyarázatához egyházi irányítás szükséges.

1Tim 3,15 – Az Egyház az oszlopa és alapja az igazságnak, és nem a Biblia.

ApCsel 2,42 – Az Egyház az apostolok tanítását követi (és nem a Bibliát).

2Pét 1,20 – A Szentírás magyarázata nem egyéni értelmezések dolga.

2Pét 3,16 – A tudatlanok és ingatagok szócsavarása a saját vesztüket fogja okozni.

Péld 3,5 – „Ne támaszkodj saját belátásodra!”

Tertullianus (Kr. u. 200) – „az igazságot a mi részünkre kell odaítélni, akik aszerint a szabály szerint járunk, melyet az egyházak az apostoloktól kaptak, az apostolok Krisztustól, Krisztus pedig Istentől, akkor igazolva van korábbi kijelentésünk, mely leszögezi, hogy az eretnekektől az Írásra való semmilyen hivatkozást nem szabad elfogadni, hiszen mi az Írások nélkül is bizonyítjuk, hogy az eretnekeknek semmi köze az Írásokhoz… Az apostolok örököse vagyok! Ahogyan végrendeletükben intézkedtek, ahogyan rám bízták, ahogyan megesküdtek rá, úgy vagyok birtokos! Titeket pedig, bizony, örökre kizártak az örökségből, és megtagadtak mint idegeneket és ellenségeket. És miért idegenek és ellenségek az eretnekek az apostolok számára, ha nem azért, mert az övéktől eltérő tanításuk van, melyet mindegyikük a maga kénye-kedve szerint vezetett be vagy vett át az apostolok tanításával ellentétben?” (Pergátló kifogás az eretnekekkel szemben, 37.)

Órigenész (Kr. u. 230) – „akik hiszik, hogy a szent könyvek nem embereknek az irományai, hanem a Szentlélek sugallatára íródtak a mindenség Atyjának az akaratából Jézus Krisztus által, azoknak meg kell mutatnunk a számunkra helyesnek tűnő utakat, szem előtt tartva Jézus Krisztus apostoli hagyomány szerinti égi Egyházának szabályát. (A princípiumokról 4,1,9.)

Szent Ágoston (Kr. u. 416) – „Ugyanis az eretnekségek és a romlottság bizonyos tanai, amelyek behálózzák a lelkeket és a mélybe vetik őket, nem származhatnak máshonnan, mint onnan, hogy az Írást, amely jó, rosszul értelmezik, és a rossz értelemhez merészen és konokul ragaszkodnak.” (Homíliák János evangéliumáról, 18,1.)

És erre különösen felhívnám a "szent hagyomány" híveinek a figyelmét:

A szellemi fertőzés hatásai

Azokhoz a hatásokhoz hasonlíthatjuk, amelyek fertőzött víz révén érik testi egészségünket.

Emberek milliói gyengültek le, vakultak meg, sőt haltak meg szellemileg a hamis, démoni tanításokkal megrontott hagyományok követése miatt (1Korinthus 10:20, 21; 2Korinthus 4:3, 4).

Sokakat például összezavartak vagy megvakítottak abban a tekintetben, hogy milyen kapcsolat van Jézus Krisztus és az Atyja, Jehova Isten között. Szokássá vált bizonyos, magukat kereszténynek valló személyek között, hogy elhagyják a Keresztény Görög Iratokból Isten szentséges nevét: Jehova. George Howard a következőket mondja a Journal of Biblical Literature-ben: „ A Tetragrammának ez az eltávolítása nézetünk szerint zavart keltett a korai nem zsidó keresztények elméjében az »Úr Isten« és az »Úr Krisztus« közötti kapcsolatot illetően.”

Gondolj arra a zűrzavarra, babonára és félelemre is, melyet az az Írás-ellenes hagyomány okozott, mely szerint az emberi lélek halhatatlan. (Vö. Prédikátor 9:7; Ezékiel 18:4.) Mennyi ember viseli az ősök imádatának rabigáját, vagy él az attól való örökös félelemben, hogy a halottak visszatérnek, és ártani fognak neki? Ez a hitnézet még ahhoz is bátorságot adott embereknek, hogy véget vessenek a maguk és mások életének.

A japánok közül sokan úgy vélik, hogy a halál alkalmával az eltávozott szellemeik találkozni fognak a túlvilágon. Ezért némely szülő, aki öngyilkosságot követ el, úgy gondolja, az lesz a legjobb, ha a gyermekeit is megöli. Az An English Dictionary of Japanese Ways of Thinking így fejtegeti ezt: „Japánban az öngyilkosságot nem mindig ítélik el, hanem gyakran tekintik úgy, mint ami elfogadható módja annak, hogy valaki bocsánatot kérjen súlyos hibájáért . . . Még a családi öngyilkosságokról is valószínűleg együttérzést kifejező szavakkal adnak hírt.”

Hogy van-e negatív, sőt mi több, borzalmas következménye annak a sok nemkeresztény mítosznak, amit ma az egyházak tanítanak?

Kérdés ez?!

Tekintettel az azzal járó veszélyekre, hogy valaki vakon követi a hagyományos hitnézeteket és szokásokat, mit kell tennünk? Az I. század vége felé János apostol ezt a tanácsot adta kereszténytársainak: „Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek [ihletett kijelentésnek, NW ], hanem próbáljátok meg a lelkeket [éppúgy, ahogy a vizet is próbának vetnéd alá a tisztaság dolgában], ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba” (1János 4:1; lásd még: 1Thessalonika 5:21). Honnan tudhatod, hogy káros-e egy hagyomány? Szükséged van valamilyen tekintélyre, a tisztaságnak egyfajta irányadó mértékére, hogy próbának vesd alá, amit hiszel.

De hol van ilyen tekintély? A Biblia ilyen tekintély, feltéve, ha elég pártatlanul és előítélet nélkül tanulmányozzuk, mert akkor feltárul a tiszta igazság belőle!

Ja, és ha az Istentől ihletett írók, akik a Bibliát írták, hivatkoztak olyan dolgokra, melyeknek nincs írott bizonyítéka az Írásokban, akkor nyilván megbízhatóak voltak!

Ez nem magyarázza és legfőképpen nem bizonyítja, annak a sokféle, gyakran egymásnak is ellentmondó emberi hagyománynak a létjogosultságát, ami ma borzasztó mód beszennyezi az egyházak ezreit.

Ezekről mind könnyen kideríthetők, hogy összhangban vannak-e a bibliával.

Sokaknak okoz ez persze bánatot, pedig kiderítették már sokan, és még többen lesznek, akik ezt megtudják!

Az ilyen típusú lelkes, Jehova Tanúit mindenféle módon lejáratni igyekvő hosszú beszámolók, ha Isten ellen vannak, akkor úgysem lesznek sikeresek.

No de az írójuk, vajon mit tud arról, hogy mennyiben igazak?