A keresztények többsége miért ilyen előítéletes az iszlámmal szemben, amikor még a saját Bibliájukat sem ismerik?
Ellenben a Koránt "jobban ismerik" mint a saját Bibliájukat - ez a videóból azonnal kiderül, minden agresszív részt (pl adott nőknek kézlevágás; ha két férfi együtt alszik, akkor mindkettőt meg kell ölni stb) mekkora öngól ez? (Mert azt hiszik, hogy a felolvasott rész a Koránból van, holott a szent Bibliájuk egy-egy passzusát olvasták fel nekik Korán borítóba ágyazva.)
Mi a vélemény?
Miből veszed, hogy keresztények a riportalanyok?
Nyugat-Európa 90%-a ateista, a leszólított utca emberének köze nincs a kereszténységhez.
Aki keresztény, az meg pontosan tudja, hogy a Biblia mely törvényei vonatkoztak az ószövetségi zsidóságra, és mi az, ami a Krisztus óta a kereszténységre vonatkozik.
Tehát fussunk neki még egyszer: mit is akarsz kérdezni?
én olvastam mind a két könyvet, a bibliában is van sok erőszak meg minden, de ott történeti leírás meg ilyesmi, a világ tele van erőszakkal, nyilván egy "törikönyv" is tele lesz vele
a Koránnál éppen ellenkezőleg, adig gondoltam ,hogy az Iszlám hiteles arculata egy békés emberszeretetre tanító filozófia amég nem olvastam a Koránt és az Iszlám történelmét, a csúnya a dologban hogy az egészről muszlim forrásokból tájékozódtam ,szóval nem lehet itt félrevezetésről beszélni
mind a két könyvben (bár a biblia inkáb gyűjtőkönyv) vannak látszólagos ellentmondások, de gondoltam ez két olyan vallás esetében ami milliós létszámmal rendelkezik már évszázadok óta csak-csak feltűnt valakinek, szóval utánanéztem
a Koránban za ellentmondásokat fel sem kell oldani, ami a legkésőbbi rész az az érvényes, és mit gondolsz melyik a legkésőbbi? Bizony az ami erőszakra szólít. Na ennél a pontnál kezdtem el hinni az ateistáknak akik szerint a Koránon egyértelműen látszik Mohamednek és társainak hatalmi fejlődése, és aszeint változik mindenről a vélemény ahogy az az érdekeiket szolgálja. Korábban azt hittem ez csak lejáratókampány, de mégsem az.
Szerintem a Biblia azért korrektebb mert az érvényes etikája tényleg olyan aminek a keresztények mondják, illetve ha csak az ószövetséget nézem akkor a zsidók is
a Korán viszont tényleg brutális dolgokra szólít fel.
És mi az Iszlám radikaizmus a vallás keletkezése óta? Megölni valakit a hitem miatt.
Keresztény radikalizmus?
Akár meg is halni a hitem miatt.
A két központi fickót is össze lehet hasonlítani, persze itt nem kell feltétlenül elhinni mindnet, de a szellemiségét azért figyelembe kell venni, Jézus amerre járt meggyógyított csomó embert, jótanácsokat adott meg ilyesmi, végül kivégezték.
Mohamed meg rengeteget háborúzott, kiirtott egy városnyi zsidót, és már az ő maga is fegyverrel terjesztette az Iszlámot, persze sok társadalmi igazságtalanságot és erkölcstelenséget megszüntetett, ez is igaz
"Ti vettétek már kezetekbe valaha is a Bibliát?"
Igen. Ma délután például a zsoltárokat nézegettem három nyelv fordításában. Miért?
Most már tudod, hogy mit is akarsz kérdezni?
(16. voltam)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!