Mit mondd a Szentírás a lélek halhatatlanságáról. Van olyan, vagy nincs?

Szia!

A Szentírás szerint Istené "egyedül a halhatatlanság"(1Tim 6,16).

A 20. században általánosan elismertté vált a keresztény teológiában, hogy a lélek természetes halhatatlanságának tana - mely szerint az alacsonyabb rendű, halandó test porrá lesz a halálban, a magasabb rendű, halhatatlan lélek pedig különválik és tovább él Istennél az üdvösségben vagy a kárhozatban – nem biblikus tanítás. Rámutattak arra, hogy az ókori görög filozófia közvetítésével, a platonizmus, illetve még inkább az újplatonizmus révén hatolt be a lélek természetes halhatatlanságának eszméje a kereszténységbe.

Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén.

Az őskeresztények még ugyanígy gondolkodtak a halálról. Az úgynevezett konstantinuszi fordulat nyomán azonban a kereszténység gyakorlatilag szövetségre lépett a pogány vallási és filozófiai eszmékkel. A lélek halhatatlanságának tana ettől fogva lett uralkodóvá a kereszténységben. Feledésbe merült a halál mibenlétéről és a haláltól való szabadulásról szóló eredeti bibliai tanítás. Közrejátszott ebben az is, hogy a kereszténység mindinkább „felhígult”, miután i.sz. 380-tól állami törvény kötelezte a római birodalom valamennyi polgárát a kereszténység felvételére. A pogányságból jött, megtéretlen tömegek számára pedig hihetőbb volt a lélek halhatatlanságának emberi elképzelése. Könnyebb volt ezt elfogadni, semmint elismerni azt, hogy a halál a bűn zsoldja, és hogy annak hatalmából csak Isten kegyelme által, csak a bűnnel való szembefordulás útján szabadulhat meg az ember.

A középkorban véges-végig megkérdőjelezhetetlen volt a lélek halhatatlanságába vetett hit. A 16. századi reformáció idején is csak Luther és Tyndale1 látta tisztán az eredeti bibliai tanítástól való eltérést.

Luther az alábbit írta:

„Nemrég Rómában… megalkották azt a szent hitcikkelyt, hogy az ember lelke halhatatlan. Mert a hitvallásban megfeledkeztünk arról, amit mindannyian vallunk: Hiszem az örök életet. Ugyanakkor Arisztotelésznek, a világi tudomány nagy mesterének segítségével határozatba ment az is, hogy a lélek a testnek a szubsztanciális formája… A filozófusok közt a legkiválóbbak úgy gondolták, hogy a halál eloldja és kiszabadítja a lelket a testből, miután pedig testének lakásából eltávozott, az istenek társaságához csatlakozik és szabad mindenféle testi nyomorúságtól. Ilyen halhatatlanságról a filozófusok álmodoztak, jóllehet azt kielégítően sem megalapozni, sem megvédeni nem tudták. A Szentírás ellenben egészen másként, ti. feltámadásról, és örök életről tanít, és ennek reménységét oly módon tárja fel előttünk, hogy abban nem kételkedhetünk.”

A 20. század első felében valóságos forradalmat idézett elő a keresztény teológusok körében Karl Barth és Oscar Cullmann tanítása, akik azt vallották, hogy „platoniatlanítani” kell a halálról szóló kereszténytanítást, és helyreállítani az eredeti evangéliumi reménységet, a feltámadásba vetett hitet.

Egy jellegzetes részlet Barth-tól: „Egységben és teljességben látja az embert a Biblia akkor is, amikor meghal… Nem egy test nélkülivé váló lélek szakad el egy lélek nélkülivé váló testtől, hanem egy egész ember… most azon a határon áll, amelyen túl már nincs számára idő, és amelyet átlépni nem képes sem testileg, sem lelkileg.”

Néhány sor Cullmann-tól: „Okvetlenül szükség van Isten új teremtő aktusára, mely az embernek nemcsak egy részét hívja vissza az életbe, hanem az egész embert. Tehát mindent, amit Isten teremtett, és amit a halál megsemmisített. Szókratésznek és Platónnak nincs szüksége semmiféle új teremtő aktusra. Hiszen az ő felfogásukban a test lényegében rossz, és így nem kell, hogy tovább éljen. Az a rész pedig, amelynek tovább kell élnie, a lélek, egyáltalán meg sem hal. Ha meg akarjuk érteni a keresztény feltámadáshitet, teljesen el kell szakadnunk a görög filozófiai gondolatvilágtól.”

Sajnos csak a tudományos teológia berkeiben zajlott le a szóban forgó nagy változás, a keresztény tömegek szinte nem is értesültek róla. Ráadásul napjainkban több teológus ötvözni, egyeztetni próbálja a 20. században ismét felfedezett eredeti biblikus tanítást a későbbiekben kialakult hagyományos keresztény felfogással.

Végezetül egy idézet Dr. Nagy Gyula evangélikus teológia professzor dogmatikai teológiai akadémiai jegyzetéből:

„A lélek halhatatlanságába vetett hit nem számol komolyan a halál valóságával: régi, platonikus-orfikus eredetű meggyőződés szerint csak a test kerül a halálba, a lélek-szubsztancia kikerüli azt. Sok más, idegen hatással együtt ez a filozófiai-mitikus gondolat is átkerült a kereszténységbe, és elfoglalta a biblikus reménység helyét… megüresítve a feltámadás értelmét. Az Ige szerint a teljes testi-lelki ember bűnös, ezért a halál – mint a bűn zsoldja – a teljes embert éri.”

Üdv. Péter

(Ezékiel 18:4) . . .Amely lélek vétkezik, az hal meg.

már pedig mindenki vétkezik. nem vagyunk halhatatlanok.

(Róma 3:22, 23) . . .. 23 Hiszen mindnyájan vétkeztek, és elmaradnak az Isten dicsőségétől,

(Jób 33:22) 22 Lelke a veremhez közeledik, És élete a halált osztókhoz.

Ha az apostoli hagyomány tükrében értelmezzük a Szentírást, akkor teljesen egyértelműen benne van a lélek hallhatatlansága.

Ha sola scripturás alapon közelítünk hozzá, akkor bele is lehet magyarázni, meg azt is bele lehet magyarázni, hogy nincs benne. De a sola sciptura már csak ilyen: ahányan olvasó, annyi értelmezés :)

De ezt a "görög filozófia hatása" című butaságot el kéne már felejteni végre. (Péterre válaszára reagálva.)

Az egyházatyák nem Platont olvastak, hanem Szent Pál apostolt és Szent János evangelistát. És János meg Pál sem olvasott Platont.

Senki nem tud olyan KONKRÉT teológiai művet mutatni a patrisztika korából, amelyikben KONKRÉTAN kimutatható lenne a klasszikus görög filozófia hatása. Amennyi párhuzam mégis akad, annyi párhuzamot a kínai filozófiával is ki lehet mutatni.

A Bibliában a halál többféleképpen jelenik meg:

a test halála, amik igékbe kapaszkodnak erősen azok, akik tagadni akarják.

valamint a lélek, a szellem halála, ami Jézus nélkül, ahogy a tiéd is jelenleg, halott. Aki befogadja Jézust, az él és élni is fog még az után is, hogy a jelenlegi teste, ami majd feltámad, elpusztul.

Szia

Ahogyan Péter is írta, a lélek halhatatlansága nem bibliai tanítás. De honnan ered?

Platónt nagyon foglalkoztatta a halál utáni élet. Egy könyv szerint „Platón egyik legkedveltebb témája a lélek halhatatlansága” (Body and Soul in Ancient Philosophy). Szilárd meggyőződése volt, hogy „a lélek túléli a jelenlegi inkarnációját, és megkapja méltó jutalmát vagy büntetését” a túlvilágon, attól függően, hogy az illető milyen életet élt a földön.

(Bár Platón népszerűsítette a halhatatlan lélek gondolatát, nem ő volt az első, aki vallotta. Ez az elképzelés különféle formákban már régóta átitatta a pogány vallásokat, például Egyiptomban és Babilonban.)

Az Akadémia, mely kilenc évszázadon át, i. e. 387-től i. sz. 529-ig működött, erőteljes hatást gyakorolt a filozófiára. Platón elképzelései népszerűek lettek a Görögország és Róma fennhatósága alá tartozó területeken. Alexandriai Philón zsidó filozófus magáévá tette a platonizmust, csakúgy, mint számos keresztény vallási vezető. Így a lélek halhatatlansága és más pogány filozófiai eszmék beszivárogtak a judaizmus és a kereszténység tanításai közé.

Mit mondott Platón? „Valódi lényünk ..., amit léleknek neveznek, halhatatlan, és elmegy más istenekhez, hogy számot adjon ..., s ez a jó ember számára bátorságos, míg a hitvány előtt félelmetes” (Platón: Törvények, Tizenkettedik könyv).

Mit mond a Biblia? A lélek maga az ember, illetve az ember élete. Az állatok is lelkek. A halál pillanatában a lélek megszűnik létezni.* Vizsgáld meg a következő idézeteket a Bibliából:

„Az első ember, Ádám, élő lélekké lett” (1Korintusz 15:45).

„Majd ezt mondta Isten: »Hozzon elő a föld élő lelkeket a nemük szerint: háziállatokat, csúszó és mászó állatokat és a föld vadállatait«” (1Mózes 1:24).

„Hadd haljon meg lelkem” (Bírák 16:30).

„Amely lélek vétkezik, az hal meg” (Ezékiel 18:4).

Egyértelmű, hogy a Biblia nem tanít olyat, hogy a lélek túléli a test halálát.

Tehát a lélek halhatatlansága abszolút biblikus, hisz amit a szektások felsoroltak, azok mind a test haláláról szólnak. Ezek a tanok mind elvetik a személy hármas tagoltságát, mint: élet (Ádámba belelehelte Isten az éltető lelket), a hús test és a szellemünk, ami annyira, de annyira tud szenvedni, hogy bele is tudunk pusztulni. A szellemünket cserélik fel ezek a tévtanítók jó tanítványai az értelemre és azt hirdetik, hogy Isten annyira béna, aki akár kövekből is tud emberi testet teremteni, hogy a hús testünkért halt meg. Ezen értelmes elgondolkodik, aki meg van vezetve és elégedetten hátradől, ha úgy látja sikerül megfelelni szektájának követelményeivel, az nem.

Tehát ha nem halhatatlan a szellemünk, akkor minek halt meg Krisztus? A testünkért, amit akármikor újra tudna Isten teremteni? Ez az abszolút butaság.