Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Leírnátok, mi jut eszetekbe...

Leírnátok, mi jut eszetekbe erről az írásszövegről?

Figyelt kérdés
János 17:3 - "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
2010. márc. 11. 14:51
1 2 3
 21/23 A kérdező kommentje:

Bocsánat, az utánzást az előző mondatra gondoltam, tehát utánozzuk Jézust, hiszen kiváló példát állított elénk, és a bibliavers pedig valóban arra utal, hogy ezeket a gyümölcsöket meg kell teremnünk.

Viszont arról is ír a Szentírás, hogy kevés hinni benne, mert a "hit halott cselekedetek nélkül".

2010. márc. 14. 12:00
 22/23 anonim ***** válasza:
megfigyeltem, hogy egy két válaszoló, habár pontosan látja, mi van leírva a bibliában, emberi tanításokra hivatkozva megcáfolja azt. sőt, van aki annyira felháborodik, hogy leírják egymásnak az emberek a gondolataikat, hogy jól kioszt mindenkit, hogy miért kell kiosztani a másikat. van, aki végig semm olvasta az idézetedet, ami tényleg a károliból van, hanem egyből egy másik idézetet alapul véve szapulta a tanúkat. azaz felismerték azt, hogy miért és milyen vallású személy kérdezheti ezt. azt olvastam a bibliámban, hogy a vég idején az Igaz Isten szolgái ugy fognak ragyogni, mint a nap. ez az idézet nyílván szellemi értelemben értendő, hisz Jézus önmagát világosságként jellemezte, míg e világot a sötétséggel. innentől kezdve csak egy kérdésem van: milyen vallású vagy?
2010. márc. 14. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 anonim ***** válasza:

János 17:3 kapcsán a JT érvelés egyik vonulata azon a logikán alapul, hogy mivel itt Jézus nincsen "egyedül igaz Istennek"stb. nevezve, immár nem lehet ugyanúgy Isten, ahogy az Atya. Ennek az érvelésnek az a gyönge pontja, hogy a nem igaz istenekre a Bibliának egy jó szava sincs: elítéli, halandónak nevezi és csúfolja őket. Jézust viszont sehol nem illeti rossz szóval, isteni tiszteletre méltónak, az Aya szeretettjének mondja stb. Tehát ő is igaz Isten.


Módszertanilag ez az érved az Írás bizonyos típusú hallgatásából akar kihozni valami konkrétat, azaz "ex silentio" típusú. Az ilyen érvek soha nem érnek semmit, ha található akár egyetlen olyan igehely is, ami az itt ki nem zárt lehetőséget kifejezetten tanítja. Vagyis ahhoz, hogy eredményesen támadhasd Jézus valódi istenségét, ki kell zárnod, hogy az Atyával együtt ő is része (létformája) lehessen az egy igaz Istennek. János az első levele végén (5,20) viszont ilyesmire utalhat:


"De tudjuk [azt is,] hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és >az< örök élet."


A görögben az a kiemelt határozott névelő nincs meg: "outos estin o alhqinos qeos kai zwh aiwnios", tehát erősen gyanítható (bár nem száz százalékig biztos), hogy nem két külön valóságról, hanem ugyanarról szól az utolsó mondat. Márpedig azt az 1,2-ből tudjuk, hogy örök életnek Jézust nevezi.


Ha az előbbit nem fogadod el, mondok mást. Írva van, hogy Jézusban benne lakozik az istenség egész teljessége testileg. Ha Jézus nem volna szintén igaz Isten, csak olyasféle kiáradása az istenségnek, amit ti minden hívőnek is tulajdonítotok, akkor visszafogottabban beszélne róla, és meghagyna az istenségből (theotész) az Atyának valamit, ami nem Jézusé is egyben.


Jézus önmagát itt nem sorolja bele kifejezetten az egyedüli igazba - de tagadni sem tagadja, csak te az értelmezéseddel. Más helyek viszont belesorolják Jézust legalább "a nagy Istenbe." A Tit 2,13 "a nagy Istennek és megváltónknak, Jézus Krisztusnak dicsősége megjelenéséről" ír ("epifaneian ths dochs tou megalou qeou kai swthros hmwn ihsou xristou"). Ez a nyelvtani szerkezet nagyon erősen (bár nem száz százalékosan) arra mutat, hogy a kettő ugyanaz. Másrészt ha valakinek a "megjelenését" várta Pál, akkor az elsőrenden bizony a Fiú volt, így az alapértelmezés az, hogy az ő "nagy Istene" Jézus volt.


Nem hihetünk Isten mellett még egy vagy több más valóságban is, sem egy Istennél alább helyezendő Jézus Krisztusban, de arról sem lehet szó, hogy ezzel a hitnek három olyan egyenrangú tárgyát jelölné meg, amelyek mint különálló valóságok helyezkednének egymás mellé.


A Jn 17,3 azt mondja, hogy „az Atya az egyetlen igaz Isten” (ami megfelel a katolikus tanításnak), de azt nem mondja, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”, amit csak bele szeretnének magyarázni. A két tétel között világos különbség van. Egyébként olvassunk csak tovább: "részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett" (6. vers) - vagyis a Fiú a Teremtés előtt létezik, és osztozik az idők kezdete előtt az Atya dicsőségében. Még tovább! "Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi." (11. vers) - vagyis az Atya és a Fiú teljesen egy. És még tovább, ez már nem igényel magyarázatot: "Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél." (21-23. vers). A Jn 17,3 éppenséggel nem tagadja, hogy Jézus Isten, noha az önmegüresítés állapotában a Fiú érthető módon nem hangsúlyozta istenségét az imában. De ugyanaz az apostol a levelében (5,20) már így fogalmazta meg ugyanezt: "az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez (hútosz) az igaz Isten és az örök élet." Mivel az örök élet az 1Jn 1,2 szerint maga Jézus, az itt említett "ez" (hútosz) is ő, nem csupán az Atya. Ebből pedig következik, hogy Jézusról is elmondható, ami az Atyáról, hogy ő az igaz (vagy inkább "a valódi") Isten (ho aléthinosz theosz).

2010. máj. 30. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!