Katolikus hit, vagy katolikus vallás?
SzP72-nek.
A vallást tartalmilag sok síkon lehet értelmezni. A vallás lehet csak információ. Kimondott beszéd vagy megvallott hit. Formailag pedig egy transzcendens aktus amellyel attól függően, hogy a vallás tartalma igazságon vagy hazugságon alapul, vagy Istent tiszteletik, vagy démonoknak áldoznak.
Én a vallás szó alatt legtöbbször üres szertartásos cselekedetekre gondolok.
A #9. commentben felvázolta a Katolikus hitet a megigazulásról, a gyakorlatban pedig a Római Katolikus Egyház minden egyes miséjén Krisztus áldozatát helyettesítő áldozatot mutat be a pap.. A megigazulás tanában valamiért kerülik az engesztelő áldozat és a vér kifejezéseket, viszont a miséről azt tanítják, hogy áldozat, és annak a cselekménye szabadit meg a bűntől. Ezért kötelező legalább évente egyszer részt venni rajta. Ezzel negligálják a megigazulás >>>hitét<<< és megtagadják Krisztus egyszeri engesztelő áldozatának és kifolyt vérének az erejét. Van Katolikus hit, ami formailag merevségben kerül gyakorlatba-> miseszertartás. A mise->>>aktusra<<< helyezik a hangsúlyt az üdvözítő hit helyett. Míg a #9. commentben idézett megigazulásról szóló tanban én nem olvastam az áldozat és vér szavakat, addig a misekánon tele van ezekkel a kifejezésekkel.
És még valami. Isten nem megújjítani akarja a szívünket. Hanem a kőszív helyett új szívet akar adni!
Roland G.-nek
Az a hülyeség, amit a Katolikus Egyháznak tulajdonítasz. Olyat magyarázol bele, amit nem tanít. Én bemásoltam a hivatalos tanítást, ha az szerinted hülyeség, akkor szerény véleményem szerint, te nem képviseled a Bibliát.
#21-nek
"Én a vallás szó alatt legtöbbször üres szertartásos cselekedetekre gondolok."
Jól van. Értem. Én azonban általában nem.
"a Római Katolikus Egyház minden egyes miséjén Krisztus áldozatát helyettesítő áldozatot mutat be a pap."
Ez persze nem így van. A mise megjeleníti és nem megismétli Krisztus áldozatát. A mise egy időgép, amivel visszamegyünk a keresztre feszítés helyszínére. Az oltáron levő kenyér és bor a katolikus hit szerint lényegében (tehát nem külső formájában) pontosan ugyanaz a test és pontosan ugyanaz a vér, amit Jézus feláldozott és kifolyatott a kereszten. Az utolsó vacsorán ez az időgép a jövőbe ment, tehát azt ették-itták, amit nem sokkal később Jézus feláldozott.
"A megigazulás tanában valamiért kerülik az engesztelő áldozat és a vér kifejezéseket, viszont a miséről azt tanítják, hogy áldozat, és annak a cselekménye szabadit meg a bűntől. Ezért kötelező legalább évente egyszer részt venni rajta."
Nem kerül semmit, csak az az idézet éppen nem említi. Mivel a mise áldozat egy az egyben Krisztus egyetlen áldozata, ezért az valóban megszabadít a bűntől és élete ad. S aki tudatosan nem akarja fogyasztani annak valóban nem lesz élete.
"Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él." (Jn 6,53-58)
"Ezzel negligálják a megigazulás >>>hitét<<< és megtagadják Krisztus egyszeri engesztelő áldozatának és kifolyt vérének az erejét."
Nem tagadjuk meg, sőt Krisztus parancsa értelmében annyira fontosnak találjuk, hogy számtalanszor megemlékezünk erről, ezt esszük és isszuk, mert ez az élet.
"Van Katolikus hit, ami formailag merevségben kerül gyakorlatba-> miseszertartás. A mise->>>aktusra<<< helyezik a hangsúlyt az üdvözítő hit helyett."
Lehet misére járni élő hit nélkül, vallásoskodva. De szerintem gitározgatni, énekelgetni és dicsőítgetni is lehet a misére járástól teljesen függetlenül.
"Isten nem megújjítani akarja a szívünket. Hanem a kőszív helyett új szívet akar adni!"
A szív szerintem csak egy kép, amit végül is sokféleképpen lehet értelmezni. Van valami benső dolog, ami megújul, s van ami teljesen új. Ha szív csak az utóbbit, azt a leges-leges legbensőbb dolgot jelentheti, akkor igazad lehet.
Ezékiel
36,26 És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.
szp72#-nek
Amit belinkeltél,az igaz,de a probléma vele a következő:A katolikusok eltérő módon definiálják a megigazulást és a kegyelmet.Szerintük a megigazulás egy megszentelő kegyelemnek a beoltása a hívőbe,amivel igazzá válik Isten előtt.Ha az ember ezt a kegyelmet megőrzi halála napjáig,akkor méltó az üdvösségre,mert saját jóságával rászolgált arra.A katolikus teológia szerint a szakramentumok által kerül be a hívőbe Jézus Krisztus igazságossága.Ezek a szakramentumok a következők:keresztség szentsége,bérmálkozás szentsége,gyónás szentsége,oltáriszentség,egyházi rend szentsége,házasság szentsége,utolsó kenet szentsége.
A szakramentumok Isten által kijelölt eszközök arra,hogy elnyerjük az örök üdvösséget.Ha az üdvösségről általánosságban beszélünk,akkor három közülük annyira fontos,hogy alkalmazásuk nélkül nem nyerhető meg az üdvösség(nevezetesen a keresztség,a bűnbánat,valamint az egyházi rend) (Ott,Ludwig:Fundamentals of Catholic dogma.Rockford,IL,1974,Tan Books,340-341. oldal.)
Nyugodtan megkérdezhetsz egy katolikus papot erről a témáról.Láthatod,hogy a cselekedetek megtétele által kerül be a hívőbe a kegyelem és a megigazulás,de a biblia nem ezt tanítja.A szakramentumok többsége sem biblikus tanítás.
ui:A tridenti zsinat megsemmisítő átkot(anathémát)mondott mindazokra,akik megtagadják Róma 7 szakramentumát.
Roland G.-nek
Ha üdvözülni akarsz, akkor meg kell keresztelkedni, vagy elég a hit? "Aki hisz és megkeresztelkedik az üdvözül" (Mk 16,16)
Persze Krisztus nem kicsinyes. Ha valaki valami szélsőséges oknál fogva nem tud megkeresztelkedni, akkor nyilván elég a hit. Sőt én abban is hiszek, hogy Krisztus azt is figyelembe veszi, ha valaki saját hibáján kívül nem hihet, pl: elmebeteg.
Krisztus azonban nem véletlenül találta ki a keresztséget, azon keresztül akar ugyanis megtisztítani és megigazulttá tenni. Aki tudatosan elutasítja a keresztséget, noha ismeri Krisztus parancsát, az nem üdvözülhet. Nem elég tehát hinni, hogy Krisztus megtisztít, hanem át is kell vennem azt a keresztségben.
Nem elég hinni, hogy Krisztus meghalt értem, hanem ennem és innom kell az ő kereszten odaadott testét és az ő kiontott vérét. Mert Krisztus ezen keresztül adja az ő kegyelmét. Ezt persze Jézus mondja, nem én, s nem az Egyház.
S ugyanez vonatkozik minden szentségre. Ha például súlyosan vétkeztem, akkor azzal a szentséggel kell élnem, amely ezt orvosolja. Ha pedig házasodok, akkor a házasság szentségében kell átvennem az ehhez szükséges kegyelmeket.
Igen hisszük, hogy Krisztus hét szentséget alapított, se többet se kevesebbet. Igen a tridenti zsinat átka érvényben van, de mint mondtam Krisztus nem kicsinyes. Vagyis ha valaki tényleg önhibáján kívül nem él a szentségekkel, mert mondjuk egy tévelygő gyülekezet jóhiszemű tagja, akkor ezt Krisztus beszámítja, sőt akár több kegyelmet is adhat, mint az érvényes szentségekben, hogy megszégyenítse azokat, akik birtokolják ugyan az igazságot, de kicsinyhitűségük miatt mégsem hoznak elegendő gyümölcsöt.
Én hiszek a Katolikus Egyház igazságában. Hiszem, hogy versenyautónk csak nekünk van, a többi felekezet csak trabant. De a trabant is gyorsabban megy, ha nem nyomjuk a gázt.
szp72!
Nem értek veled egyet ebben,de teljes tiszteletben tartom a hitedet és a meggyőződésedet.A Katolikus dogmák egy részével egyetértek,de a többséggel sajnos nem tudok azonosulni.A pápák tévedhetetlenségével,csecsemőkeresztséggel,utolsó kenettel,Mária-kultusszal stb,mivel ezek nem szerepelnek a Bibliában.
Lehet,hogy OFF-nak számítanak a vitáink,úgyhogy részemről befejeztem,legalábbis ebben a topicban. :)
Isten gazdag áldását kívánom az életedre!
-Roland
>>
megkérdezhetem, hogy számodra mit jelent Jézus, Jézus megfeszítése (halála) és feltámadása és az az Ige, hogy "nékem adatott minden hatalom Mennyen és Földön"? Személyes kérdés, így megértem, ha megtagadod a választ!
<<
Miét tagadnám meg?
Személyes kérdés az, amit rólam kérdezel...
Nos, hogy választ adjak számodra kedves hozzászóló, íme a válazom:
Természetesen nekem Jézus nem csak egy áldozati cupák, ami arra volt jó, hogy kolbászt csináljanak belőle, csak hogy én nyugodt szívvel bűnözhessek a múltban, jelenben, jövőben. (vagy ártatlanok árán éljek).
Abban sem hiszek, hogy ha oda teszem a nevét minden aljas tettemhez, akkor az tiszta lesz minden cselekedetem. És abban sem hiszek, hogy ha elfogadom, hogy le kellett darálni, akkor onnantól megszáll valami és nem leszek többé önmagam, hanem valami gazdatestet okkult erővel majd a jóra terelget (bár ez még a legértelmesebb verzió).
Szóval én nem tudok Jézus halálnak örülni és nem gondolom, hogy miattam vagy bárki miatt meg kellett volna ölni. (a bűnözőket annál inkább meg kellett volna feszíteni és Jézus feltámadása öröm max.).
Természetesen egy keresztény embernél nem baj, hogy ha hisz abban, hogy Jézus keresztáldozata Isten szeretetéből és kegyelméből mindenkiért történt, bár én mindig a személyiségét és tanítását, magatartását tartottam fontosnak és nem gondolom, hogy a legyilkolásától lett volna megváltó. Nem hiszem, hogy a halála volt a cél, hanem az életének megosztása, amit nekünk is tennünk kellene egymással.
Tegyük fel, hogy tényleg szükséges volt a kereszt. Akkor sem gondolkodtatok el azon, hogy esetleg az áteredő bűnt törli el és utána minden olyan lesz, mint régen Ádám vétke előtt ("szabad akarat")?!
Nem gondolhatjátok komolyan, hogy az Úrnak az tetszik (vagy elnézi), hogy úgy viselkedtek, mint a "pokolban".
Emberkereskedelem, nők/férfiak/gyerekek megerőszakolása, csonkítása, zsarolása, kirablása, kínzása, megyilkolása, drogok, fajtalnkodás, origák stb... Szerintetek ezek nem rossz cselekedetek? Nem számít, hogy ne cselekedjünk így? Jézus nevét kimondva már szabad lehet?
Vagy szerintetek Jézus szerint helyes, ha látjátok a szenvedő, rászoruló embert, tudnátok segíteni, de levegőnek veszitek vagy belerúgtok és fenyegetőztök?
Miért gondoljátok, hogy aki nem hisz Jézus brutális megalázásának és kivégézésének pozitovitásában, az nem képes jót cselekedni magadtól?
Megértem, hogy ha azt mondjátok, hogy szükséges a hit az üdvösséghez. De ilyen eretnek népmeséket ne találjátok ki. És olyat sem, hogy semmit nem kell csinálni, hogy mondogatni, hogy Jézus halott és ez jó.
Nem a teljesítmény számít, hanem a szándék, a lélek, a szív tisztasága.
Lehet, hogy van köztetek olyan gyenge ember, aki Jézus nélkül nem tudott leszokni a kutyák csonkításáról, de nem minden ember ilyen. És igenis beteges és nem keresztényi pl. babákat enni. Magyarul számít a cselekedet. A legfontosabb a cselekedet.
A cselekedet továbbra sem szokások, kultúrák követése, hanem emberséges magatartás. Elfogadom, ha valaki szerint Jézus nélkül nem lehet üdvözülni, bár nem értek egyet ebben. De azt nem fogadom el, hogy ha megvan a lehetőség üdvözülni, akkor elég csak abban hinni, hogy halál jár Jézusnak és sluszz.
Azért gondolkodj el azon kedves testvérem, hogy Jézus hogy fogja megítélni az embereket és mit írtak még mások a hit és cselekedet kapcsoltáról.
Isten áldjon!
Ja és még annyit, hogy jó nem azért cselekszünk, mert jutalmat várunk érte.
Aki pedig nem hisz, nyilván nem azért jó, hogy a mennyországba jusson és üdvözüljön. Az paradoxon lenne.
Akit ti lenéztek, hogy vallásos, az pont az, aki nem cselekszik, hanem "hisz".
# Roland
"A pápák tévedhetetlenségével, csecsemőkeresztséggel, utolsó kenettel, Mária-kultusszal stb, mivel ezek nem szerepelnek a Bibliában."
A betegek kenete (így hívják, nem utolsó kenetnek) egyértelműen szerepel a Szentírásban:
"Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében!" (Jak 5,14)
A presbiter szó ekkor még püspököt jelentett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!