A csecsemő-keresztség biblikus?

A keresztség alapvetően alámerítést, megtisztítást jelent (mármint a baptismo). Köze nincs a kereszthez, ezért a magyar kifejezés kicsit esetlen.

A keresztség az első szentség, és mint ilyen, ökumenikus, hiszen bármely keresztény keresztelhet, más kérdés, hogy a Katolikus Katekézis úgy intézkedik, hogy pap kereszteljen, világi (laikus) személy csak végszükség esetén, azaz súlyos életveszélyben, ha nincs jelen pap. A csecsemőkeresztelés okát az előttem szóló - helyesen - kifejtette.

A Katolikus Katekézis nem tesz különbséget a csecsemő-, és felnőttkeresztelés között, sem formailag, sem tartalmában. Magad is kitalálhatod: a többség éppen a csecsemőkeresztelés szokása és egyéb gyakorlai célszerűségi indokok miatt nem gyakorolja a teljes alámerítést, mivel ennek logisztikai megszervezlése - különösen egy sivatagi, avgy egy hideg éghajlatú helyen a korai középkorban meglehetősen bonyolult lett volna.

Az egyházi szertartásokat illetően - nem csak a keresztény, hanem a zsidó, muzulmán, de buddhista és szikh hagyoműnyokban is - a szertartások célszerű leegyszerűsítése, mint általános tendencia, mindig nyomon követhető. Pl. víz hiányában (sivatagban)a zsidó és muszlim rituális kézmosás homokkal is végezhető, a szikhek a kötelező kardviselést rövid késsel is helyettesíthetik (sőt, repülőgépre késábrázolást visznek fel), a teljes böjtöket étrendi megszorítások, a teljes meditációt füstőlőszerek alkalmazása helyettesíti.

A megkeresztelkedés nem életkor kérdése, bármikor lehetséges. Isten kegyelme nem az életkortól függ, mert ő úgy szeret és úgy ismer minket, ahogy vagyunk. Kisbabaként is alkalmasak vagyunk elnyerni és 99 évesen is.

Egyébként volt olyan időszak, még az ókeresztény időkben, ahol szokás volt az élet vége felé megkeresztelkedni, mivel a keresztség eltörli a bűnöket és ha ez élet végén történik, akkor biztosan ezzel a kegyelemmel léphet be valaki az üdvösségre. Felfogás kérdése, ma úgy gondoljuk (legalább is a történelmi egyházak), hogy a keresztséggel lesz az ember teljesen Isten gyermeke és ezért megilleti ez már babaként is, hogy így élje le a teljes életét.

elmúlt hónapokban erősen beleástam magam a témába, pár dolgot emelnék most csak ki:

- első keresztények valóban felnőttek voltak, ugyan akkor lehet, hogy voltak csecsemők is, nagyon hamar bejött a csecsemőkeresztség, akkoriban nem ment ezen túl nagy vita, mondhatni megengedték hogy megkereszteljék a gyerekeket, arra hivatkoztak, hogy az ószövetségben is körülmetélték a gyerekeket, bár sokan úgy tartották ,hogy jó ha a gyerek nő egy picit, tud beszélni, érti amit mondanak neki, stb, ez még ma is így működik az ortodox felekezetnél egyébként, gyerekkeresztég esetében a 8 napos kort tartják ideálisnak, hasonlóan az ószövetségi körülmetéléshez

-Későb nyugaton hevesebben kezdtek el vitatkozni a dologról, Aurelius Augustinus (Szent Ágoston) kidolgozta az eredendő bűn tanát, illetve megtalálta, az igehelyet, hogy "aki nem születi újjá víz és lélek álltal" így megvédte a gyerekkeresztséget, sőt mechanikussá tette, hisz azt állította a gyereket meg kell keresztelni hiszen nem tudhatjuk túléli e az első telet, és ha kereszteletlenül hal meg mindenki automatikusan elkárhozik, keleten ezt nézetet nem vették át, ezért lazáb a mai napig a felfogás (ott pl nincs eredendő bűn tan ebben a formában)

- a helyes gyakorlat valóban az alámerítés, a leöntés viszont szintén nagyon korai, az apostoli atyák(apostolok közvetlen tanítványai illetve ezek közvetlen tanítványai) korából szórmazó leletben olvasható egy utasítás a keresztelésről, itt a leöntés végső esetben történhet, ha nincs a közelben nyílt víz vagy medence, vagy ilyesmi

Nyugaton úgy vélték végső soron mindegy a forma, ha a keresztség így is és úgy is érvényes, a leöntés egyszerűb ezért ez maradt meg, későb több protestáns egyház is visszahozta, napjainkban a katolikus egyházban is egyre népszerűb, sok egyház viszont nem kerít túl nagy feneket a dolognak, a keresztség így is úgy is érvényes, és a leöntés egyszerűb, állítják, az úrvacsorához sem szükséges rekonstruálni az ókori kenyeret és ókori bort érvelnek, az ortodoxoknál mindig is csak a fentebb említett "végső megoldás" volt, ezért nyilván ritka

#3

"A keresztség az első szentség, és mint ilyen, ökumenikus, hiszen bármely keresztény keresztelhet, más kérdés, hogy a Katolikus Katekézis úgy intézkedik, hogy pap kereszteljen,"

Ez nem igaz, az ősegyházban csak a püspökök kereszteltek, illetve, amikortól már volt, akkortól fogva a papság is. Még diakónus sem keresztelhetett, laikus meg főleg nem. (Az ortodox egyházban azóta is ez a gyakorlat. Laikusok csak a protestánsoknál keresztelnek, a protestantizmus megjelenése előtt ez teljesen ismeretlen volt.)

Emellett a keresztség szentsége önmagában még nem volt elég ahhoz, hogy valaki az egyház tagja legyen, csak a keresztelés, bérmálás és az Eucharisztia vétele (ebben a sorrendben) után számított valaki hívő kereszténynek, addig csak katekumen (hitjelölt) volt.

Nem biblikus, de praktikusabb és helyénvalóbb. Az esetek nagy többségében az az ember vallásos felnőttkorában, aki gyermekkorától kezdve hozzászokott a keresztény élethez, templombajáráshoz stb. Persze vannak esetek, amikor valaki felnőtt korában keresztelkedik meg úgy, hogy előtte semmi köze nem volt a kereszténységhez, ez azonban az Úr különleges kegyelme, s kevés embernek adatik meg.

Az, hogy alámerítkezés vagy vízlocsolás, annak nincs jelentősége, mert mindkettő csak egy külsőség, a lényeg az, hogy akit megkeresztelnek, isten gyermekévé válik, s az áteredő bűntől megszabadul az illető.

# 6

Minden tekintetben korrekt és kellően részletes válasz! Gartula!